Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1947. április 25

30 aki évtizedeken át egyik kedves és jellegzetes alakja volt egyházi gyűléseinknek, már csak az örökkévalóságban remélhetünk viszontlátást. A mi halottaink sorában kell elsiratnom Johnson Gisle püspököt, a budapesti norvég zsidómissziói állomás vezetőjét, akinek hazánk távoli hazája után hazája, egyházunk honi egyháza után egyháaa lett. Mindenkor tapasztalt testvéri érzése a mi halottunkká tette Teleki Józsefet, a Dunamelléki Református Egyházkerület ősz főgondnokát, akit e vészes időkben szólított el az élők sorából a szolgálat Ura. Óh, de ki tudná felsorolni mindazokat, akik ezekben a haláltosztó időkben egyházunk munkásainak, híveinek és barátainak sorából fegyver, éhség, járvány, rettegés és bánat áldozatává lettek, csendes síri nyugvóhelyen, jeltelen tömegsírban, vagy messze idegen föld rideg hantjai alatt pihenik békés, vagy hányatott életük fáradalmait s várják a feltámadást ?1 Keressük fel gondolatban mindnyájuk nyugvóhelyét s helyezzük el azon a kegyelet cipruságát. Az életben maradt egyházi munkások számbavételénél azok felelősségrevonásáról is gondoskodnunk kellett, akik a szélsőséges irányzatok uralma idején egyházi szempontból kifogásolható magatartást tanúsítottak, vagy a vészek idején szolgálati helyüket elhagyták, amikor pedig szolgálatukra a legnagyobb szükség lett volna. Ez elsősorban az egyházi igazolások keretében történt. A Magyar Közlöny 1945 január 4.-én megjelent száma közölte az ideiglenes nemzeti kormány 15/1945. M. E. sz. rendeletét a közalkalmazottak igazoló eljárás alá vonásáról. Ez a rendelet minden tényleges szolgálatban álló és nyugállományú közalkalmazottat az e célra szervezett igazolóbizottságok által eljárás alá von, annak tisztázása céljából, hogy 1939. évi szeptember hó 1. napját követőleg tanúsított magatartása nem sértette-e a magyar nép érdekeit. A rendelet nem tesz említést a lelkészekről, mert a kormánnyal olyan megegyezés jött létre, hogy a lelkészi jellegű egyének magatartásának elbírálását az egyház saját igazolóbizottságai s fegyelmi szervei által végezteti. Ilyen módon elkerülhető volt, hogy a lelkész egyházi ténykedése felett világi, esetleg más vallásuakból álló fórum ítélkezzék s a lelkész egyházi tevékenységét, vallási meggyőződéséből folyó magatartását esetleg más világnézet szemszögéből bírálják el. Az egyházi igazolóbizottságok megszervezése iránt már akkor megtettem a szükséges lépéseket, amikor Dunántúlon még harcok folytak. A lelkészi jellegű egyházi tisztviselőkre, diakónusokra, diakonisszákra s a nemjavadalmas, világi jellegű egyházi tisztviselőkbe nézve lefolytatandó igazolási eljárás szabályainak tervezetét a Budapesten lakó egyetemes egyházi tisztviselőkből alakított elnöki értekezlet több ülésén Dr. Rásó Lajos főügyész munkálata alapján elkészítette. Mivel az egyetemes presbitériumot 1945 tavaszán még nem lehetett összehívni, az egyetemes presbitérium tagjainak megküldtem a szabályzat-tervezetet, azzal a kéréssel, hogy észrevételeiket írásban közöljék, továbbá felhívom a presbitereket, hogy az egyetemes igazoló bizottság elnöki tisztére s tagságára vonatkozó szavazatukat írásban nyújtsák be. Az egyetemes presbitérium tagjai az egyetemes igazolóbizottságba elnökül egyhangúlag engem s eínöktársamat, D. Kapi Béla püspököt, a bizottság tagjául