Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1937. november 12

10 4 . ságok buzgó közreműködése mellett befejezte munkáját. A kormányzói jóváhagyás és megerősítés előtt a kormány képviselőivel beható tárgyalásokat folytattunk, amelyeket a megértés lelke hatott át. Végül még az egyeztető bizottságnak kellett a kormány kívánságára, a zsinattól vett felhatalmazás alapján, néhány, inkább stiláris jellegű módosítást eszközölnie. A legfelsőbb jóváhagyás és megerősítés 1937. évi október hó 31-én, a reformáció emléknapján történt, a kihirdetés pedig a hatodik ülésszakon, az 1937. évi november hó 9-én, Dr. Luther Márton születésnapjának előestéjén tartott záróülésen. A záróülés után ünnepi hálaadó istentisztelet volt, amelynek szolgálatát D. Kapi Béla püspök végezte s amelyen a m. kir. kormány is képviseltette magát. A végrehajtással kapcsolatos intézkedések foganatosítása a mai egyetemes közgyűlésre vár. A zsinat lezárásával kapcsolatban itt sem hagyható hálás említés nélkül azaz odaadó buzgóság, amellyel Dr. Milder Károly ny. jogakadémiai dékán a zsinatelőkészítés alatt és annak egész folyamán kivételes jogi tudását az ügy szolgálatába állította. Neve a zsinat történetével elválaszthatatlanul egybeforrt. Arra kérem az Istent, hogy, amint zsinatunk munkáját megáldotta, nyugodjék egyházunknak az új zsinati törvények szabályozta életén is az ő áldása. A zsinat teremtette kedvező közhangulatnak egyik megnyilatkozását látom abban, hogy az egyetemes törvényszék a lefolyt évben egyetlenegy ülést sem tartott és ma sincs olyan tárgyunk, amely annak egybehívását szükségessé tenné. Ez annál is megnyugtatóbb, mivel, úgylátszik, nem múló jelenség. Az utóbbi években ugyanis örvendetesen csökkent a törvénykezési ügyek száma. A közig-azgatiis munkakomplexumának ismertetésére térve, hálásan kell megemlékeznem arról az odaadó támogatásról, amelyben igen tisztelt elnöktársam és az egyházkerületi elnökségek tagjai részesítettek, akik kérésemre több ízben összejöttek a felmerült kérdések megbeszélésére, ami több nehéz kérdés megoldását könnyűvé tette. Csak néhány ügyet említek. Az elnökségek értekezlete bízta meg a Luther Társaságot az istentiszteleti rend kinyomatásával, miáltal az annak bevezetésére vonatkozó határozat időben való végrehajtása lehetővé vált. Foglalkozott a Magyar Iskolaszanatórium Egyesület javára a mult évi egyetemes közgyűlés által elrendelt, középiskolai tanulónkénti 1—1 pengő hozzájárulás kérdésével. Felkérte az egyházkerületek püspökeit, hogy az egyetemes közgyűlés ezen határozatának szerezzenek érvényt, felvilágosítva az egyházkerületek illetékes tényezőit arról, hogy fontos szociális akció áldásaiból zárnók ki magunkat, ha az Iskolaszanatóriumot nem támogatnók. Kimondta egyben az értekezlet, hogy a hozzájárulás fejenkénti összegének megállapításánál a református egyház által nyújtott hozzájárulás összegéhez helyes igazodnunk, amely szintén minden középiskolai tanuló után 1 pengő. Az értekezlet megállapodása szerint mindez ebben a keretben jelentendő az egyetemes közgyűlésnek. Az elnökségek értekezlete eszközölte a Protestáns Tanítói Internât usi Alapból felosztásra kerülő 11.650 P segélyösszeg felhasználását, figyelembe véve mind az 1936/37., mind pedig az 1937/38. tanévi igényjogosultak kérését. Elnöki hatáskörben magam is több intézkedést tettem. így felhasználtam a kötelező offertóriumokat. A 689 12 P-t kitett bibliaoffertóriumot a Brit és Külföldi Bibliatársulatnak juttattam, a fogházmissziói offertórium 563-86 P összegét részben — megfelelő példányszám átengedése ellenében — a Harangszó által kiadott rabok imakönyvének költségeire, részben segélyezésekre fordítottam, a sajtóoffertóriumnak a mult évi szétosztás után csak kis töredéke maradt fenn, azt egyik nehézségekkel küzdő egyházi lapunk kapta. Az alapítvány létesítőjével egyetértésben kiadtam a Szigethy—Halász—Brósz ösztöndíj-alapítvány ösztöndíjait. A Roth—Teleki ösztöndíj ügyében tett intézkedéseimről a szokott módon külön tárgysorozati pont alatt számolok be. A theológusok külföldi tanulmányi segélyének odaítélésénél lehetőleg a hittudományi kar javaslatára voltam figyelemmel, aminthogy a lelkészképzés egyéb kérdéseiben is teljes összhangban jártunk el mind a lelépett Dr. Karner Károly, mind az új dékánnal, D. Dr. Prőhle Károllyal. Ez az összhang kezesség arra nézve, hogy a lelkészképzés reformjának szőnyegen lévő kérdése a cél érdekeinek legmegfelelőbben fog megoldatni. Ennek javaslatával a kar mai közgyűlésünkig még nem tudott elkészülni. Együttműködésünk egyik jelentős vívmánya az is, hogy a theológus-csere egyes külföldi egyházakkal olyan szépen kiépült. Finn, német és svéd után, illetve részben ezeken kívül most már észt és norvég hallgatója is van a hittudományi karnak. Ugyanezen egyházak és a dán egyház fakultásain nekünk is vannak theológusaink. Gazdag nyereségnek tekintem ezt. Azon kell igyekeznünk, hogy ez a helyzet állandósuljon. De nemcsak az új kapcsolatokat kell megtartanunk és az újonnan kínálkozó lehetőségeket kiépítenünk, hanem a régiekhez is ragaszkodnunk és ezeket is tovább fejlesz-