Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1934. október 26

32 50, /. A miskolci jogadakémián hat nyilvános rendes, két nyilvános rendkívüli, két címzetes nyilvános rendes, egy magántanár és két lektor működött. A hallgatók száma az I. félévben 357, a II-ban 332, ebből evangélikus 56, illetve 48. Az intézet elhelyezése érdekében átalakítás történt, amellyel az intézet két nagyobb és két kisebb tanteremmel, könyvtár és irodai helyiséggel bővült. II. Középiskolák. Az értesítők tanúsága szerint a mindenütt érezhető anyagi nehézségek ellenére is eleven, lüktető élet folyik és van érzék a modern pedagógiai és didaktikai eljárás iránt nemcsak a tanítás, hanem a hazafias, vallásos és egyházias nevelés terén is. Középiskoláink vezetősége tisztában van azzal, hogy iskoláink csak addig teljesítenek sajátos feladatot, amíg oktató és nevelő munkájukat evang. egyházunk szellemében végzik. Középiskoláink száma 10, — és pedig 7 fiú- és 3 leányközépiskola. A 7 fiúközépiskola közül 2 gimnázium (a szarvasi Vajda Péter gimn. és a budapesti gimn.), reálgimnázium 5 (ezek közül a franciát tanítja, mint modern nyelvet, a nyíregyházi Kossuth Lajos és az aszódi Petőfi reálgimnázium, az angol nyelvet pedig a soproni, bonyhádi és a békéscsabai Rudolf-reálgimnázium). A három leány­középiskola közül gimnázium a budapesti és a nyíregyházi, liceum a kőszegi Gyurátz Ferenc leány­nevelő intézet. a) A fiúközépiskolákra vonatkozó statisztikai adatok a következők : Működött 98 rendes, 12 helyettes, 12 óraadó és 4 gyakorló tanár. Vizsgát tett 2840 tanuló (tavaly 2792), ezek közül evan­gélikus 1228 (43-2%, tavaly 44%), protestáns 1689 (59-4%—56%), keresztyén 2463 (867%—86%) ; előmenetelre nézve jeles 392 (tavaly 361), jó 700 (tavaly 645), elégséges 1252 (tavaly 1291), egy tárgy­ból elégtelen 344 (tavaly 335), több tárgyból elégtelen 119 (tavaly 159). Az egyes fiúközépiskolák értesítőjéből a következő nevezetesebb adatokat említhetjük meg: 1. Az aszódi reálgimnáziumban a nyugalomba vonult Szabó Lajos helyét Zalán Frigyessel, Künstler János testnevelési tanár helyét Nyíry Sándorral töltötte be a fenntartó testület. Örvendetes esemény, hogy az Akadémia 3000 P értékű könyvadománnyal ajándékozta meg az intézetet és hogy Dr. Oravecz Ödön fáradhatatlan búzgósággal az építési terhek csökkentésére újabb 2000 P-t gyűjtött. 2. A békéscsabai reálgimnáziumból Kilczer Gyula a budapesti gimnáziumhoz távozott, helyébe Hidasi Lajost választotta meg a fenntartó testület. Az országos középiskolai versenyen az intézet egyik VIII. o. tanulója a földrajzból második lett. Megalakulóban van a Csabai Öregdiákok Szövetsége. A bejáró tanulók száma 103. Az intézet a bejáró tanulók szigorú felügyeletéről gon­doskodik. 3. A bonyhádi reálgimnázium Posevitz Vilmos, Lövik Kálmán és Polgár Dezső 25 éves szolgálatát ünnepelte. Az 1933/34. tanévben miniszteri megbízotti látogatás nem volt. Az Öreg Diákok Szövetsége itt is most van megalakulóban. A közönségnek az intézet iránti érdeklődését mutatja az egyesektől és intézményektől juttatott feltűnő sok jutalomdíj a tanulóifjúság számára. Az evang. ifjúság az egyházi éneket heti 1 órában külön gyakorolja. 4. A budapesti gimnázium szép sikerrel vett részt a középiskolai tanulmányi versenyen : ötödik lett az idén, azonban általában a régi győzelmei alapján még mindig az első. Faluba György helyett Kilczer Gyulát, Dr. Bexheft Ármin helyett Dr. Mihalovics Gézát, a Sárospatakra távozott Mockovcsák István helyett Abaffy Károly és Polgár András tanárokat bízta meg a fenntartó testület. A Képzőművészeti Főiskola kérésére Oppel Imre vezetése mellett három gyakorló tanár is volt az intézetben. A 2000 P Jánoshegyi Mauthner Alfréd alapítvánnyal újabb erőforrással lett gazdagabb az intézet. A hospitálások mellett hat nyilvános tanítás is volt. 5. A nyíregyházi Kossuth Lajos reálgimnázium igazgatója Zsolnai Vilmos iskolalátogató tanulmányutat végzett. A tanulmányúton 21 különféle iskolát látogatott meg. Ugyancsak Zsolnai Vilmos vezetésével öt tanár az ifjúsági szimfonikus zenekarral körútra indult és meglátogatta a békés­csabai evang., a szolnoki állami reálgimnáziumot és a budapesti evang. gimnáziumot. A reálgimnázium Szalay Sándor tanár 25 éves szolgálatát ünnepelte. 6. A soproni reálgimnáziumban két tanár ment nyugdíjba : Kovács Jenő 1933 okt. 1-től kezdődőleg, az ő helyét Pröhle Jenő óraadó tanárral töltötte be a fenntartó hatóság. Králik Gusztáv rajztanárt 35 éves szolgálata után 1934 szept. 1-től kezdődőleg helyezte nyugdíjba a m. kir. vallás­és közoktatásügyi miniszter. Helyét Merész Károly helyettes tanárral töltötte be a fenntartó dunán­túli egyházkerület. Az igazgató szervezi az intézeti múzeumot, amelyben összegyűjti mindazt, ami az intézet mult és jelen élete szempontjából fontos. A »Deutsche Akademie« 150 kötetből álló kis német ifjúsági könyvtárt küldött az intézetnek. A betöltetlen 15. és 16. tanári állás után eső többlet­órákat az idén is önként vállalta a tanári testület. 7. A szarvasi Vajda Péter gimnázium 1934 június 2-án és 3-án ünnepelte lelkes ünnepélyek­kel fennállásának 100 éves jubileumát. Az alkalmi beszédet D. D. Raffay Sándor püspök mondotta. Ugyanezen alkalommal leplezték le az intézet 49 hősi halottjának nevét megörökítő emlékművet Kovács Andor esperes alkalmi beszédével. Nyugalomba vonult 1933 szept. 1-től a tanári karból Sasskó Sámuel, aki 1922—1928-ig igazgatója is volt az intézetnek. A fenntartó testület Raskó Kálmánt újra megválasztotta igazgatónak és pedig most már végleges minőségben,

Next

/
Oldalképek
Tartalom