Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1933. november 10

9 Köztudomású, hogy Luther anyagi helyzete nem volt kedvező, sőt sokszor gondterhes volt. 3*4:. Sajnos, e tekintetben különösen a mai nehéz gazdasági viszonyok között lelkész- és tanítócsaládaink nagy többsége, de egyházunk egész hívőserege is osztozik a Reformátor sorsában. Pedig a lelkészi és a tanítói munka érdeke s a lelkészi és tanítói kar tekintélye is egyaránt megkívánná egy magasabb életstandard lehetőségének biztosítását. A tanítóinknak juttatott átmeneti megsegítésért hálásak vagyunk az államnak, viszont azonban a lelkészi és tanítói javadalmat illető, jogos kívánságainkat az állammal szemben teljes egészükben fenn kell tartanunk, abban a meggyőződésben, hogy azok teljesítése nem kisebb mértékben képez állami, mint egyházi érdeket. A gazdasági viszonyok által sújtott lelkészi és tanítói karnak a legteljesebb elismeréssel adózom erről a helyről azért a lelki erőért, amellyel a reá mért, súlyos megpróbáltatásokat viseli s hivatásának hű teljesítésében azok ellenére sem lankad meg. Kérem, tartson ki továbbra is híven helyzetének remélt javulásáig. Lebegjen előtte ebben a vonatkozásban is a Reformátor példája. Köztudomású az is, hogy Luther szegénységében is milyen rendkívül áldozatkész volt. A magyar lutheranizmust négy évszázadon át tagjainak áldozatkészsége tartotta fenn, amely értékes intézményekkel is gazdagította azt. Az általános gazdasági helyzet nem kímélte meg az anyagi válságtól egyházunkat sem. Az állam — amit hálásan kell itt is megállapítanom bizonnyal belátva az államsegélyek további csökkentésének katasztrofálissá válható következményeit, egyházunk államsegélyeit az idén tovább nem csökkentette ugyan, ámde az eddigi csökkentések, továbbá híveink egyházi adózóképességének a minimumra való redukálódása s az adakozásnak szinte teljes megszűnése valósággal aggasztó helyzetet teremt és még nagyobb aggodalmat támaszt a jövőt illetőleg. Pedig igazi jóakarattal talán akadhatna még annyi, ami képessé tesz a köteles egyházi terhek viselésére, sőt a köteles teherviselésen túlmenő áldozatkészségre is. Az áldozatkészség tekintetében is Luthert szeretném tehát példaképül állítani híveink elé, hogy azt követve, segítsen mindenki az egyházat menteni s a szociális nyomort enyhíteni a maga szegénységéből is örömmel meghozott áldozatával. Vajha egyházunk sokak kis áldozatából naggyá és boldoggá épülne. Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés ! Ezekben kívántam Luther tanaiból és tényeiből egyházi életünk számára néhány aktuális tanulságot levonni. Vajha meghozná a Luther-jubileum ezeknek a tanulságoknak megszívlelése és helyes alkalmazása útján is egyházunk számára azt az áldást, amelyet tőle remélünk és várunk. Amidőn a közgyűlés igen tisztelt tagjait bizalommal és szeretettel üdvözlöm, ezzel az óhajtással kérem az 1933. évi egyetemes közgyűlésre Isten áldását. Az egyetemes közgyűlés a beszédet élénk érdeklődéssel és nagy megértéssel hallgatván,annak a közgyűlés jegyzőkönyvébe egész terjedelemben való felvételét elrendeli. 4. (Sz.) A közgyűlés áttérvén a napirendre, az egyetemes felügyelő bemutatja és felolvastatja következő évi jelentését. Megnyitóbeszédemben nem nyújtottam általános képet, hanem csak egyes pillanatfelvételeket mutattam be egyházunk helyzetéről és problémáiról. De ezekből a pillanatfelvételekből tisztán áll mindenki előtt, hogy egyházunk helyzete gondterhes és küzdelmes, és nehezek a problémák, amelyek elé az egyházat korunk gazdasági válsága, dekadenciája s az a lelki depresszió állítja, amely a mi sorainkat sem kíméli. Istennek hála, hogy a Luther-jubileum mozgásba hozza a lelkeket és remélnünk engedi, hogy a hitélet mélyítésével és a lutheri öntudat fokozásával együtt növeli az egyház ügyei iránt való érdeklődést és az egyház ügyeinek odaadó szolgálatára irányuló készséget is. Az egyház jelenlegi helyzete ugyanis mindenkitől hatványozott munkát követel. Az egyház eddig tétlen tagjaitól annak életébe való bekapcsolódást, a tevékeny egyháztagoktól pedig fokozott nekilendülést. Különösen áll ez az egyházi funkcionáriusokról, akiknek buzgóságával az egyház áll, vagy esik. Hálát adok Istennek, hogy engem szolgálatra való készséggel megáldott és azt egyetemes felügyelői működésem tíz esztendeje alatt bennem töretlenül megtartotta. A hanyatló munkaévben is a legjobb igyekezettel törekedtem elvégezni mindent, amit kötelességkörömbe tartozónak ítéltem. Erről a munkámról, továbbá az annak végzésénél előttem állt adottságokról kell ma a főtisztelendő Egyetemes Közgyűlésnek nagy vonásokban beszámolnom, szíves figyelmét kérve. Ennek a beszámolónak a keretébe néhány javaslatot is beillesztek. Az államhoz való viszonyról általánosságban megállapíthatom, hogy azt a megértés szelleme hatotta át. Erkölcsi tekintetben több jelét vettük az egyházunkkal szemben való megbecsülésnek. Elég itt azokra a kormányrendeletekre utalnom, amelyek egyike gátat vet a nyilvános ünnepélyeken való háttérbe szoríttatásunknak, másika a reformáció emlékünnepét az állami iskolákban szünnappá teszi. A sajtószünnappá való