Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1933. november 10

10 J. deklarálás már régebbi keletű. Anyagi tekintetben sem volt hiányunk a megértés jeleiben. Államsegélyünk mértéke, az államháztartás igen súlyos helyzete ellenére is, érintetlen maradt. Ez annál is megnyugtatóbb, mert annak további csökkentése veszélyessé tette volna egyházunk akcióképességél, sőt azl létfenntartásában is nagy nehézségek elé állította volna. Az iskolafenntartó egyházközségeknek kölcsönnel való megsegítése is hálás megemlítést érdemel, mert ha csak kölcsön is és nem is jelent gyökeres segítséget, mégis megértésről tanúskodik és megmutatja a segítés készségét. Államsegélyeinkről szólva, bejelentem, hogy az egyetemes egyház államsegélyeinek az elszámolása ezidén is rendben megtörtént. Egyben, idevonatkozó érdeklődéssel kapcsolatban, félreértések elkerülése céljából szükségesnek tartom annak lerögzítését, hogy az egyháznak különböző fokozatú közületei és intézményei által élvezett államsegélyek összességének kötött és nem kötött célú államsegélyekre való tagozása az azoknak elszámolására vonatkozó kötelezettséget nem érinti, hiszen az elszámolási kötelezettség természetszerűleg minden államsegélyre kiterjed, hanem csupán az állam részéről való célmeghatározásnak a különbözőségét juttatja kifejezésre. Nem kötött célúak azok az állami segélyek, amelyek célja csak általánosságban van kötve, de a felhasználásnál a főcélon belüli részleteket illetőleg az állam részéről előírás nincs. A kötött célúaknái viszont a miniszter a részletek tekintetében is ingerenciát gyakorol. Lényegében tehát minden államsegélyünk kötött célú s ezt a disztinkciót nem is a miniszter, hanem csak a minisztériumtól vett értesülésem szerint egy; az ügy iránt érdeklődő állította fel. A mult évi egyetemes közgyűlésből tett felterjesztések közül többre nem érkezett válasz, így az államsegélyeink további csökkentésének mellőzését szorgalmazó felterjesztésre sem, viszont további csökkentés tényleg nem állt be. Ezzel szemben a lelkészek és tanítók kor- és családi pótlék ügyében ment felterjesztésre — sajnos — a korpótlék bár kisméretű, de mégis újabb csökkentése lett a válasz. Ezzel a kérdéssel egyébként a közgyűlés külön pontban foglalkozik. Az 1868. évi LIII. t.-c. 13. §-ának és az 1894. évi XXXII. t.-c. 3—5. §-ainak alkalmazása körüli sérelmes eljárás tárgyában tett és a közös protestáns bizottság felterjesztésével is alátámasztott felterjesztésre sem kaptam választ. Viszont az ügyben előterjesztett kérelmünk annyira megfelel a törvény betűjének és szellemének, hogy a sérelmes eljárás orvoslása el nem maradhat. A hadikölcsön valorizációs-segély engedélyezését szorgalmazó felterjesztés eddig, sajnos, szintén válasz nélkül maradt, bízom azonban abban, hogy csak késedelemmel állunk szemben és ez nem jelenti a segély elmaradását. A vasárnapi vásárok hétköznapra való áthelyezésének kérdésében tett felterjesztésre is nélkülözzük a választ, de az ipari munkák vasár- és ünnepnapokon való szüneteltetéséről törvényjavaslat-tervezet érkezett, ami remélni engedi ennek a sokat sürgetett kérdésnek kedvező megoldását is. A kornádi áttérésekkel kapcsolatban tett, az 1868. évi LIII. t.-c. 3. §-ának a vallás- és közoktatásügyi miniszter által való helyt nem álló magyarázatára vonatkozó felterjesztésünk sikerrel járt. Ez a kérdés is tárgysorozatunkon szerepel. A hősi halottak emlékműveinek leleplezése, a zászlóavatások és hasonló ünnepélyek alkalmából egyházunkat ért sérelemmel kapcsolatos felterjesztésünket illetőleg megnyugtató választ vettem. 7702/1932. II. számú leiratában közölte a miniszter, hogy az ilyen ünnepélyek, amelyeknél az egyik felekezet lelkészének kizárólagos egyházi funkcióját a többi felekezetek sérelmesnek tarthatnák, a felekezeti súrlódások elkerülése végett, tisztán polgári keretben fognak megtartatni. Értesülvén arról, hogy a szerzetesrendek alamizsnasót kapnak a pénzügyminisztertől, ami számukra egy bizonyos állandó jövedelmet jelent, felterjesztéssel fordultam a pénzügyminiszterhez, hogy a mi intézményeinket is részesítse hasonló megsegítésben. Válasz még nem érkezett ugyan, de fel kell tételeznünk, hogy a miniszter az egyenlő elbánás elvének érvényesítése elől nem akar egyszerű hallgatással elzárkózni. Mielőtt jelentésemnek ezt a részét befejezném, kifejezésre szeretném juttatni afeletti örömömet, hogy D. Kapi Béla püspök és D. Szeberényi Lajos Zsigmond főesperes, a felsőházban részletesen, nyomatékosan és nagy hatással mutattak rá az államnak az egyházzal szemben fennálló kötelességeire s ezzel közegyházunk ügyének hathatós szolgálatot tettek. Vajha a törvényhozás alsóházában is akadnának egyházunk hívei közül minél többen olyanok, akik figyelmet szentelnek egyházunk ügyének és annak érdekében szót emelnek. Felekezetközi viszonylatban nem tartom szükséges és opportunus dolognak sem békekészségünk, sem sérelmeink folytonos hangoztatását. A mi békességre igyekvésünk a szavaknál sokkalta hathatósabban jut egész magunktartásában kifejezésre, a minket ért hántások folytonos felpanaszolása pedig céltalan és eredménytelen. Jobbnak tartom, hogy ezt az energiát többet ígérő dologra fordítsuk, így a magunk belső erejének fokozására s ellenállóképességünk növelésére. De egyet mégsem mulaszthatok el. Nem mellőzhetem hallgatással azt a durva megbántást, amely az evangélikus nőket egy időszaki nyomtatvány részéről érte s amelynek nyomán körünkben méltán nagy felháborodás támadt. Az evangélikus nő olyan eszményi magaslaton áll, hogy hozzá a sár, amellyel meg akarják dobálni, fel nem ér, hanem a támadóra magára hull vissza. Ügyészi véle-