Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1931. november 27

3 b) Jegyzőkönyvi kivonattal : 1. dr. Horvay Róbert, dr. Kubassy Béla, dr. Pályi Dénes. Szopkó Dezső. 1. (Sz.) Az egyetemes közgyűlést bevezető istentisztelet a Deák-téri templomban a közgyűlést megelőző napon, este 6 órakor tartatott meg és azon dr. Dómján Elek, főesperes, egyet, számvevőszéki elnök, végezte a szent szolgálatot. A közgyűlés napján, a közgyűlés tagjai a Deáktéri leánykollégium dísztermében összegyűlvén, D. Geduly Henrik, püspök, a körgyűlés egyházi elnöke, következőképen imádkozott: Múló idők forgandóságai, gyászos napok sötétlő megpróbáltatásai között hová mennénk, Uram, ha nem Te hozzád ki az örökkévalóság Atyja vagy s változhatatlan léted és hozzánk való atyai kegyelmed örök bölcsesége szerint kormányzod földi életünket. Benned élő, Tehozzád menekülő szívünk hálaérzetével valljuk, hogy a Te atyai szereteted, óvó és áldó kegyelmed mi rajtunk, gyarló és esendő gyermekeiden, naponként megújul. Megújult a letűnt éjszakában, midőn gondviselésed őrző angyalai tábort jártak mi körülünk. Megújult a ránk virradt új napon, amelynek világosságára kegyelmed elvezérelt. Óh Atyánk, gyermeki bizodalommal kérünk, újuljon meg kegyelmed és atyai áldásod küzdő anyaszentegyházunk mai munkáján is. Áldd meg összejövetelünket, áldd meg tanácskozásainkat. Legyen azok vezérlő szelleme az atyáktól öröklött hűség és kipróbált bölcsesség tiszta fénye, az Ige világossága, a szeretet és testvéri összetartás egyház-építő ereje s ama láthatatlan anyaszentegyház, a Te örök Országod, építésének önzetlen szolgálata. Nyugodjék áldásod súlyosan megpróbáltatott, drága hazánkon, óh engedd, hogy annyi szenvedés és megpróbáltatás után elháruljon róla vész és vihar minden sötétlő fellege s derüljenek reá szabadulás, béke és felvirágozás áhított napjai. Nyugodjék, szent áldásod mindannyiunkon, hogy hazánk és egyházunk szeretetében összedobbanó szívvel leküzdve napjaink nyomasztó terheit, láthassuk meg a boldog örvendezés napjait s megújult kegyelmedért újjongó gyermeki hálával magasztalhassunk Téged a Krisztus Jézus által. Mi atyánk . . . Ámen. Az ima elhangzása után D. báró Radvánszky Albert, egyetemes felügyelő, megtartotta következő megnyitó beszédét. Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés! 1931. évi egyetemes közgyűlésünk olyan időre esik, amikor nehéz gondok felhői tornyosodnak hazánk és az egész emberiség egén. Mintha megmozdult volna lábaink alatt a föld. Rombadől, inog, bizonytalanná válik minden, amit azelőtt elpusztithatatlannak, szilárdnak, biztosnak tartottak az emberek. Mint omolhatnak össze trónok, amelyek dicső történelmi múlton és népmilliók bizalmán nyugodtak, mint hullhatnak szét birodalmak, mint bomolhatnak fel hadseregek, amelyek diadalt diadalra arattak, mindez már lejátszódott szemeink előtt. De most újabb meglepetéseknek lettünk szem- és szenvedő tanúi. Látjuk gyártelepek elnéptelenedését és ezzel kapcsolatban a munkanélküliek számának ijesztő mérvben való emelkedését, világviszonylatban kielégítő termés mellett az éhinség terjedését, a világ gazdasági helyzetének felborulását, a magunk anyagi exisztenciájának egyensúlyvesztését. És ami a legveszedelmesebb, látjuk a közerkölcsök oly mérvű hanyatlását és a vallástalanság olyan arányú térfoglalását, hogy szinte rémület fog el. A gondfelhők itt keringenek egyházunk felett is. Nemcsak azok, amelyeket a vallástalanság és erkölcstelenség szélvihara hordott ide de azok is, amelyek nélkülözők könynyéből táplálkoznak, amelyeket a munkanélküliek és a gazdasági válság más sújtottjainak sóhaja tesz mind sűrűbbé, sötétebbé. És nemcsak azért kavarognak ezek a felhők egyházunk felett, mert az egyháznak köze van az emberiség minden bajához, de azért is, mert az egyházat magát is közelről érintik a jelen gondjai: korunk lelki és gazdasági válsága. Mi itt a teendő? I. Elsősorban óvakodjunk,nehogy azok hibájába essünk, akik úgy gondolják és azt hirdetik, hogy ilyen helyzetben még nem volt az egyház, és ügyünk végkép elveszett. Ne veszítsük el reménységünket, hanem merítsünk reményt az egyházunk régmúlt, küzdelmes korszakába való elmélyedésből és vonjuk le annak tanulságait a jelen számára. Elmélyedve egyházunk történetébe, elsősorban azok az események elevenednek meg előttünk, amelyeket az idei esztendő rajzol lelki szemeink elé. Kétszáz évvel ezelőtt jelent meg a magyar protestantizmust csendes haldoklásra ítélő Carolina Resolutio. Ez a gyászokmány több mint 50 esztendőn át volt érvényben és fenye-