Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1931. november 27

gette kioltással egyházunk életét. De mit látunk? A hamu alatt izzik a szikra, s amikor II. József 150 évvel ezelőtt megjelent türelmi rendelete szabadabbá teszi a légkört, a szikra hatalmas lángot vet, égő buzgóság fogja el a magyar protestantizmust, és beköszönt egyházunk fejlődésének virágkora. Haló porukban is áldva a Carolina Resolutio hatálya alatt hitük mellett hívtn kitartott apáinkat, akiknek hűsége átmentette számunkra a reformáció örökségét ama nehéz idők válságain és áldva a fenköltlelkü II. József császár emkékezetét, merítsünk az esztendő e két emlékezetes évfordulójából és általában egyházunk történelméből tanulságot jelen helyzetünk számára. Jaj ugyanis annak a közösségnek, amely elfelejti történelmét. Jaj volna nekünk is, ha történelmünk ismerete nélkül állanánk ma itt. Amik történtek, okulásunkra lettek és szolgáljanak nekünk bátorításul. Ne essünk kétségbe tehát állami szubvenciónk csökkentése felett se, hiszen volt idő, amikor azt is elkobozták, amink volt. Ha támadnak más világnézetek, a mi hitünk, amely a kereszt jegyében meggyőzte a világot, ezek fölött is diadalmaskodni fog. Református testvéreink ez évben ülték meg Zwingli Ulrich halálának 400. évfordulóját. Mi is kegyelettel áldozunk a hithős emlékének, ő elesett, de munkája nem maradt meddő. Más próféta támadt nyomában és az ő elveit is diadalra vitte. Zwingli története is tanít tehát, hogy, ha mi elesnénk is, az evangélium ügye Isten kegyelméből a mi hűségünk által mégis megtartatik. II. A helyzettel való számolás gyüjtö meghatározása alá foglalom össze a további teendőket. Az egyházunk egén gomolygó gondfelhők részben a népünket nyomorgató lelki és anyagi bajok sajtolta könnyekből és sóhajokból táplálkoznak. Nem tartozom azok közé, akik az egyházat közjótékonysági intézménnyé akarják átalakítani. Az egyház feladata az Igével és a Szentségekkel való sáfárkodás. De a cselekedetek prédikációjáról sem szabad megfeledkeznie. Egyházunk szeretetmunkára eddig viszonylag sem volt úgy berendezve, mint más országbeli evangélikus egyházak. Nem vád ez, mert mi meg a tanítás terén excellálunk másokkal való összehasonlításban. Azonban ma az egyházi munka függvényéből annak lényegi tartozékává kell tennünk a szeretetmunkát. Ezt értem a helyzettel való számolás alatt. A lelki válságnak nem egyedüli oka a szociális nyomor, bár kétségtelen, hogy hathatós előmozdítója. A főok az, hogy lázas munkában vannak az idegen világnézetek, amelyek sokszor könnyebben férkőznek népünk lelkéhez, mint az egyház. Ha az evangéliummal a templomban maradunk, sokkal előnyösebb helyzetbe kerülnek azok az irányzatok, szolgálatukba állítva a rádió országhatárokat nem ismerő hullámait, a mozgóképszínházak vásznát, a nyomtatott betűt, a nyílt és titkos propaganda minden eszközét. Számoljunk a helyzettel és vigyük ki a templomokból az evangéliumot azoknak, akik nem jönnek be érte. Az általános helyzet érthetőleg nyugtalanná, idegessé teszi az embereket. Ez is olyan adottság, amelyet úgy kell vennünk, amint van. Teljes egyértelműséget létrehozni és fenntartani a kedélyek mai, izgatott állapotában nehezebb, mint nyugodt időkben volt. Nem is az kell, hogy az agyak egyet gondoljanak, hiszen a különböző vélemények egybevetése hozza meg a kérdések legjobb megoldását. De nélkülözhetetlen a szívek harmonikus összedobbanása. Ezért ki kell kapcsolni az egyház életéből fent is, lent is mindent, ami az egymás iránti bizalmatlanságot táplálja és gyújtóanyagot képez. Azután jóhiszeműséget kell egymásról kölcsönösen feltételeznünk és minden jó gondolatot, bárkinek az agya termelte is ki azt, fel kell használnunk az egyház javára. Számoljunk az adott helyzettel annak tudatában, hogy egyházunk csak úgy állhat meg, ha áldozatok árán is fenn tudjuk tartani belső békéjét és egyesült erővel együtt építjük azt. Az egész világra kiterjedő gazdasági válság nem hagyta érintetlenül a magyar államot sem, sőt azt különleges helyzetében különösen nehéz viszonyok közé sodorta. Az állam ma létfenntartása érdekében az egész vonalon szinte kíméletlenül redukálni kényszerül. Az állam takarékossága egyházunkat is rendkívül súlyosan érinti. Pillanatnyilag nincs mit tennünk. Ebbe — anélkül, hogy joglemondást követnénk el — jobb idők eljövetelében bízva, bele kell törődnünk. Számoljunk tehát az adott helyzettel és egyházunkon belül is alkalmazzuk mindazokat a takarékossági intézkedéseket, amelyeket az parancsolólag megkövetel. A költségvetés-tervezetben a takarékosság szempontjai már messzemenőleg érvényesültek. A Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés lesz hivatva eldönteni, hogy alkotmányos berendezkedésünk jelenlegi keretei között, az idők intő jeleire való figyelemmel milyen esetleges további megtakarításokat tart még keresztülvihetőknek és keresztülviendőknek, illetve milyen lépéseket megteendőknek. III. Utolsónak hagytam azt a teendőt, amely egyházunk hivatásából folyóan a legfontosabb, és amelyre a jelen idők is különös hangsúllyal figyelmeztetnek és köteleznek. Amikor megmozdul alattunk a föld, rombadől, inog, bizonytalanná válik minden, amit eddig elpusztíthatatlannak, szilárdnak, biztosnak tartottak, akkor oda kell állnia az