Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1930. november 21

12 6. pásztor Jézus Krisztus alatt boldogan legelteti lelkét az Isten üdvözítő kegyelmének nemes cselekedetektől virágzó, kies mezején. Az élő és éltető hit szent meggyőződésével ragaszkodunk az ágostai hitvalláshoz azért is, mert az evangéliumhoz híven azt tanítja, hogy az Isten Igéje s a Megváltó által rendelt két szentség teljesen elendő arra, hogy az embernek lelke Istenhez térjen és nála meg is marad jon az örök életre. Mert az Isten igéje az Isten akaratának igaz és elégséges kijelentése, amely mellett semmiféle más igazságra és kijelentésre nincsen szükségünk, hogy az üdvösségünket megismerjük és abban megmaradjunk. A Jézus Krisztus által rendelt két szentség pedig teljesen elegendő a Krisztus Jézussal való lelki összeforrásra. Mert a szent keresztségben az ember adja át magát egészen az üdvösség szerzőjének, az Úr Jézus Krisztusnak. Az Ür szent vacsorájában pedig az üdvösség szerzője, Jézus Krisztus adja át magát egészen a hívő embernek. Aki pedig Krisztusé és akié Krisztus, annak nincsen más és több szentségnek mondott kegyes cselekedetre szüksége. S végül azért is ragaszkodunk az ágostai hitvalláshoz, mert azt tanítja, hogy az újszövetségi, a lelkészi szolgálatot maga Jézus rendelte az Isten igéjének hirdetésére és a szentségek kiszolgáltatására. Hálás kegyelettel tartjuk tiszteletben hitvallásunknak amaz evangéliumi tanítását, mely szerint nincsen különbség a hívők között és mi lelkészek csak sáfárkodásra rendelt és méltatott szolgái vagyunk az Úr Jézus Krisztusnak a hívők közösségében, az anyaszentegyházban. Ezt a mi szolgálatunkat és sáfárkodásunkat az Isten kegyelnie boldogító bizonyságtételének, hűségre kötelező kiválasztásának és elhívásának tekintjük. Ezért is az ünnepi megemlékezés e szent órájában az Isten iránt érzett alázatos hálával, az evangéliumhoz való igaz hűséggel, egyházunk bensőséges szeretetével és az ágostai hitvalláshoz való kegyeletes ragaszkodással fogadalmat teszünk, hogy az Úrnak igaz szolgái, az Igének hűséges sáfárai, egyházunknak önzetlen munkásai és a hívek nyájának gondos pásztorai leszünk és maradunk mindörökké. Az egyház Urát pedig buzgó fohászkodással kérjük, hogy minket e fogadalom megtartására az ő szent lelkével megerősítsen és megállásunkban hitvalló őseinkhez méltókká tegyen. Ámen." Ehhez a deklarációhoz, amely az ágostai hitvallás jubileumának megünnepléséről szóló beszámolónak legméltóbb befejezése, csak az a hozzáadnivalóm lehet, hogy mondjon arra a főtisztelendő egyetemes közgyűlés is áment. A lefolyt közigazgatási esztendő, bár arra a hitvallás jubileuma minden vonatkozásban rányomta bélyegét, természetesen nemcsak ünnepségeket hozott, de komoly, építő munkát is jelentett és annak eredményeivel is gazdagított. Amikor rátérek az erről a munkáról szóló számadásra, álljon annak élén az állammal való érintkezés. A mult évi egyetemes közgyűlés határozatai alapján többrendbeli felterjesztést intéztünk a kormányhoz. Egyetemes közgyűlési felterjesztések. Az államháztartásban programmba vett, nagyon kívánatos és teljes helyeslésünkkel találkozó takarékosság elve akkori hírlapi közlemények szerint az 1930/31. évi állami költségvetést illető gyakorlati keresztülvitelének a kérdése, bár jogosan reméltük, hogy a költségvetési redukció egyházunkat nem fogja érinteni, mégis arra indította az egyetemes közgyűlést, hogy államsegélyünk csorbítatlan folyósítása, sőt lehetőséghez mért felemelése érdekében nyomatékos intézkedések megtételét határozza el. Sajnos azonban, a m. kir. miniszterelnökhöz, valamint a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez és a pénzügyminiszterhez intézett felterjesztés sem tudta biztosítani jogos igényeink kielégítését. Mindössze annyi történt, hogy a m. kir. miniszterelnök 5120/1930. szám alatt kelt válaszleiratában közölte velem, hogy a kérdéses ügyben átirattal fordult a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, de annak 210—2/574—1929. számú leirata alapján államsegélyeink mintegy 16.000 pengős redukciója mégis bekövetkezett. Az egyetemes pénzügyi bizottság, amelyet az így előállt helyzetben egybehívni kényszerültem, úgy határozott, hogy ha a redukció összegének pótlólagos biztosítására vonatkozólag a vallás- és közoktatásügyi miniszter elé terjesztendő kérése nem hozná meg a kívánatos eredményt, más megoldás nem lévén, a még fel nem állított lelkészképző szeminárium céljaira szóló, évi 16.000 pengő államsegélyt használja fel a m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyása mellett a költségvetési hiány pótlására, minek következtében a szeminárium felállítása természetesen egyelőre keresztüluihetetlenné válik. A pénzügyi bizottság határozata alap-