Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1929. november 15

21 esperest, amikor megvált a Misszió Egyesület elnöki székétől, Hanzmann Károlyt pedig 8. ennek a tisztnek az átvétele alkalmából. Vietorisz József volt nyíregyházai reálgimná­ziumi igazgatónak c. főigazgatóvá történt előléptetése, dr. Surányi-Unger Tivadar, mis­kolci jogakadémiánk jeles volt tanárának a szegedi egyetem nyilv. rendkívüli tanárrá való kinevezése alkalmul szolgált arra, hogy üdvözlettel keressem fel őket is, mint ahogy Gaudy László budapesti vallástanítási igazgatóról a doktorátus letétele, Töpler Kálmán­ról a soproni egyházközség felügyelőjévé való megválasztása és Trauschenfels Elzáról a Fébé diakonissza-egylet és anyaház főnökasszonvi tisztének elfoglalása alkalmából üd­vözlő sorokkal emlékeztem meg. Mivel csak most jutott tudomásomra és így előbb nem tehettem meg, most kö­szöntöm Taubinger Rezső tábori főesperest röviddel ezelőtt bekövetkezett nyugalomba­vonulásával kapcsolatban. Messze kiterjedő szolgálati körzetben nemcsak a szoros ér­telemben vett szolgálatnak a teendőit végezte a tőle megszokott lelkiismeretességgel a háború előtt és a háború alatt a régi hadseregben, de állandóan szívós kitartással küz­dött azon nehézségek ellen is, amelyek e szolgálat szervezetlenségének folyományakép út­jába torlódtak. A nemzeti hadsereg prot. leikészetének és a prot. tábori püspökség fel­állításának alapvető szervezési munkálatait nagy energiával végezte, mígnem, mint prot. tábori püspöki irodaigazgató és püspökhelyettes, állta meg a helyét mély felelősségérzet­tel és nagy buzgósággal. A nyugállományba kövesse őt az egyetemes egyház elismerése és hálája. Mint ahogy mindenki, aki-szívén viseli egyházunk fejlődését, nagy örömmel látja, mint épülnek a nehéz gazdasági viszonyok ellenére sorra-rendre evangélikus templomok, természetesen én is részt kértem a templomépítő gyülekezetek öröméből és üdvözöltem az alsógödi, dombovári, gödöllői, kaposvári és keszthelyi hittestvéreket templomuk alap­kövének elhelyezése, illetve templomuk felavatása alkalmából. Az egyetemes egyháznak az unitárius egyház budapesti missziói házának felavatási ünnepélyén való képviselteté­séről gondoskodtam. x4 halál ebben az évben is ritkította sorainkat és gyászba borította körünkben kö­zösségeknek és egyeseknek a lelkét. — Az egyetemes egyházat nagy veszteség érte dr. Zergényi Jenő, egyet, törvényszéki bíró, halálával. Kiváló jogászi felkészültség meleg szív megértő szeretetével párosult egyéniségében. Jellemének ezzel a két tulajdonságával állott az egyetemes törvényszék szolgálatában, amely az ő munkaerejét fájón nélkü­lözi. — D. Kapi Béla püspök jóságos édesanyját vesztette el, akinek lelki kincsei azon­ban az anya lelkét hordozó fiú egyéniségén keresztül egyházunk javára továbbra is gyü­mölcsöznek. A két Sopronban pihenő halott temetésén nem vehettem részt, de legutóbbi soproni utam alkalmál3Ól felkerestem sírjukat és arra virágot helyeztem. —-Lándori dr. Ké ler Zoltán, egyházkerületi felügyelő lelke, akit súlyos betegséggel látogatott meg az Isten, kedves leányának korai halála miatt öltözött gyászba. — Papp Józseffel, a soproni tanító­képzőintézet egykori jeles igazgatójával, az evangélikus tanügynek régi típusú, nemes­lelkű munkása vált ki sorainkból. — Nem sok idővel ezelőtt magához szólította az Űr Pauer Irmát, a Fébé diakonissza-egylet és anyaház megalapítóját és főnökasszonyát, aki Istentől vett különös karizmákkal alkotott maradandót olyan munkatéren, amely egyhá­zunkban jórészt az ő ugartörése nyomán kerül művelés alá. — Talán épp ebben az órában hantolják a tótkomlósi temetőben a sírt, amelynek ölén megpihen Gajdács Pál, a szelíd­lelkű lelkipásztor, a jeles tollú történetíró és költő. A régi papi nemzedéknek egyik jel­legzetes alakját veszítettük el benne, kísérje sírjába az egyetemes egyház áldása. A régi Magyarország csonkítatlan evang. egyháza épületének kidőlt egyik korin­thusi oszlopa, id. Kemény Lajos, osgyáni lelkész, költőpap, személyében, aki ennek az épületnek oszlopa maradt akkor is, amikor a végeken a nagy világrengés megingatta a fun­damentumokat. — Farbaky Istvánnak, a Selmecbányái evang. egyház és lyceum egykori felügyelőjének, a halálhíre is mély megilletődésre hangolt, mert benne is multunk egyik jelese tért nyugodni küzdelmek és csalódások után. A lefolyt esztendő egyházunk két jobb hazába tért fiának az emlékét elevenítette meg. Néhai Péchv Tamásnak, a tiszai egyházkerület volt nagy felügyelőjének, aki zsinat elnöki székében is ült, 100. születésnapja erre az esztendőre esett. Lehr Albertnek, a .nagy professzornak, pedig síremléket állított az elmúlt évben a kegyelet. Közvetlenebbül szemléltette tehát velünk az emlékezés ezeknek a nagyoknak személyét és alkotásait és mutatta meg nekünk egész nagyságában azt a veszteséget, amelyet elköltözésük egyhá­zunk számára jelentett. A Névtelen Katona sírjának a felavatása is, amelyen az egyetemes egyház képvisele­tében megjelentem, olyan alkalom volt, amely mellett nem mehetek el szótlanul évi je­lentésemben. Azoknak a sorában, akiknek az emlékét megörökíteni hivatott, megszám­lálhatatlan sokan vannak egyházunk hívei és azok közül is, akik hivatásszerűen állottak különböző fokozatokon és különböző intézményeink körében az egyház szolgálatában. Amikor ezeknek és a hősi halottak összességének emléke lelkünk előtt megelevenedik, is­4*

Next

/
Oldalképek
Tartalom