Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1926. november 11

3 1. (Sz.) A Deák-téri tempjomban Geduly Henrik püspök által rövid prédikációval 1. megtartott istentisztelet után, a közgyűlés tagjai az ev. iskola dísztermében összegyűlvén, br. Radvánszky Albert, egyetemes egyházi és iskolai felügyelő, a következő nagyszabású beszéddel nyitja meg a gyűlést: „ , Főtisztelendő Egyetemes Közgyűlés! Beszélni szoktak az élet iskolájáról. A történelmet pedig az élet tanítómesterének nevezik. Valóban : iskola az élet s benne a történelem a bölcs tanítómester. A tanulók pedig mi, emberek, vagyunk: egyesek és közösségek. A történelemnek szemléltető a tanítási módszere. Bemutatja a multak eseményeit és azokból vonja le a következtetéseket, a felállított tételt multak történéseivel illusztrálva. A mi feladatunkat azonban nemcsak a tanítás meghallgatása és a levont következtetéseknek, illetve szabályoknak, szellemi kincseink és értékeink közé való elraktározása képezi, de, mivel nemcsak multak szemlélői, hanem az életdráma szereplői is vagyunk, a nagy iskolamester fel is szólít minket, feleltet és azokban a különböző helyzetekben, amelyekbe az élet juttat, gyakorlatilag is bemutattatja velünk, hogyan tanulta meg kiki a leckéjét. Különös jelentőséggel bírnak ezen szempontból a különleges megpróbáltatások, amelyeknek életünk folyamán alávettetünk, mert, ^aki ezeket sikerrel állja meg, felsőbb osztályba lép, feljebb emelkedik a lépcsőzeten, amelyet a Mester maga, Jézus Krisztus, állított elénk azzal a kötelezéssel, hogy azon mind feljebb és feljebb igyekezzünk. Mily megnyugtató számunkra az a tudat, hogy az élet iskolájának fenntartója s a történelemnek, mint az életiskola tanítómesterének, megbízója, ellenőrzője és parancsolója ugyanaz, aki minket, embergyermekeit, ez iskolába" járat : mennyei Atyánk. Milyen megnyugtató számunkra a tudat, hogy az, akinek akaratából és akinek oltalma alatt az emberiség történelmének eddigi fejezetei, felvonásai lejátszódtak, amelyeket az életiskola tanítómestere csodálatos oktatófilm gyanánt perget le előttünk — ugyanaz, aki a mi életünk színjátékát is rendezi, irányítja. Mindennek tudata azonban nemcsak megnyugtatást tartalmaz számunkra, de felelősséget is ró reánk. A lelkünkbe vési a felelősségnek azt a tudatát, hogy attól, mennyire tanuljuk meg az élet iskolájában a leckét, mint játsszuk meg az élet nagy színjátékában szerepünket, nemcsak a magunk tökéletesbülése, vagy visszamaradása, nemcsak a magunk diadala, vagy tragédiája függ, de az is, hogyan tudunk megállani a végső számadás napján a nagy vizsgára váró Úr ítélőszéke előtt, aki abból a szempontból is megítél, milyen példát adtunk életünkkel utánunk következő nemzedékeknek, amelyek előtt a mi életünket fogja egykor a történelem oktatófilm gyanánt bemutatni. Súlyos a felelősség, mert nehéz viszonyok közé állíttattunk. Az ezen viszonyok közt való eligazodást lehetővé teszi számunkra a Gondviselés azáltal, hogy történelmi, nagy idők tanítását tárja fel előttünk. Ily történelmi, nagy idők emlékeit és tanításait vetíti lelki szemeink elé a most folyó év hármas jubileuma is : Mohács és az azt követett idők megelevenedő, szomorú emléke, valamint II. Rákóczi Ferenc születésének és a gályarabok szabadulásának 250 esztendős évfordulója. A mi szempontunkból elsősorban a gályarabok történetének eseményei tartalmaznak különösen gazdag tanítást, amelyet meghallgatni és követni mindazoknak, akikre vonatkozik, Isten rendelte, szent kötelesség. És éppen ezért én ennek a tanításnak szeretnék ma tolmácsa lenni a gályarabok szabadulása 250-ik jubileumi évére eső jelen egyetemes közgyűlésünk színe előtt és rajta keresztül mindazok számára, akiket e tanítás illet. I. • \ A gályarabok példáját elsősorban evang. egyházunkhoz, még pedig annak minden tényezőjéhez, alkotmányos berendezkedésünk minden fokozatán, intézett intelemnek tekinthetjük. Mi kölcsönözte a gályaraboknak a rettenhetetlen hősiességet, amellyel síkraszálltak, a hajthatatlan következetességet, amellyel kitartottak, a krisztusi tűrőerőt, amellyel minden kínt és szenvedést elviseltek, a fenséges nyugalmat, amelyet mindvégig tanúsítottak, a boldog bizonyosságot, hogy kincsük, életük, nő- és gyermekük, bárha mind elvész, megmarad nekik a legfőbb jó, az istenországa?! — Mi volt .az a lelkükben lakozó, csodálatos erő, amelynek sugárzása glóriát von martíralakjuk köré?! A HIT! Az evangeliumi értelemben vett hit ! Az a hit, amely nem bizonyos tanítások elhivése, hanem benső, egyéni meggyőződés, boldogító bizonyosság. Az a hit, amely, mert máskép nem tehet, kiáll és bizonyságot tesz, szembenézve, ha kell, a halállal is! Az intelem tehát, amely a gályarabok történetéből egyházunknak szól, a hitnek — a gályarabok ezen hitének — minél intenzívebb ápolására vonatkozik. Ennek a hitnek kultusza, ápolása és terjesztése adja meg az egyház létjogosultságát, amely feladat teljesítése egyben az egyház fennmaradásának legbiztosabb záloga is. Nem lehet az evangelium egyházának egyetlen fokozata, nem lehet egyetlen intézménye, intézete, nem lehet egyetlen hivatala, nem lehet egyetlen funkcionáriusa sem, aki í*