Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1923. március 22

a bizalom megnyilvánulását előttem kiváltképen becsessé, de kötelez is egyszersmind arra, hogy komoly aggályaim dacára elfoglaljam azon egyet, felügyelői széket, amelyet előttem egyházunk legjobbjai töltöttek be. Ha végigtekintek ezek során és hazánknak az utóbbi években bekövetkezett szomorú közállapotai folytán működésének kifejtésében megakadályozott, de egyébként egyházunk ügyei iránt kétségtelenül jóakaratú érdeklődést tanúsított közvetlen hivatali elődöm személyétől tekintetemet egyházunknak már bizonyos történelmi távlatból áttekinthető távolabbi múltjába irányítom, akkor megelevenedik lelki szemeim előtt egy Zsedényinek történelmileg kimagasló alakja és életre kél azon korszak, midőn boldog emlékű nagyatyám töltötte be az egyetemes felügyelői állást. Egyházunknak az ő személyével nemcsak ezen elnöki székben, de egyébként is egybeforrott korszakával azonban bővebben foglalkozni nem óhajtok, mert ezen korszakot mások, akik tőle érzelmileg távolabb állanak, mint én, tárgyilagosabban ecsetelhetik és ítélhetik meg. Ot követte a sorban egyházunk ma is élő büszkesége, báró Prónay Dezső, aki 35 hosszú éven át töltötte be lángoló hazafiúi érzéssel és egyházszeretettel ezen állást és kormányozta mély tudással, valamint lelkéből kiáradó igaz keresztény világnézettel egyházunk hajóját. Nemes egyénisége egyházunk intézményeivel ezen három évtizedet meghaladó időn át oly szorosan egybeforrott, hogy jóllehet immár több mint 4 éve, hogy hittestvérei osztatlan nagyrabecsülése és soha el nem múló hálás elismerése mellett eltávozott ezen helyről, lelke mégis itt él és élni fog köztünk a jövőben is. Az ő nemes példájának követése legyen az a kiapadhatatlan forrás, melyből egyházunk ügyeinek vezetése közben erőt merítünk; ezen erőforrásból kívánok én is meríteni azon reményben, hogy egy munkában eltöltött hosszú életen át szerzett tapasztalatokból leszürődött bölcs tanácsait nem fogja megvonni tőlem, gyönge utódjától sem. Ily bölcs irányításra fokozott mértékben van szükség, Főtiszt. Egyetemes Közgyűlés, éppen napjainkban, midőn a szélső radikalizmus és nemzetköziség kísérőjeként jelentkezett destruktív haza- és hitromboló irányzatok a közelmúltban úgyszólván végpusztulással fenyegették szerencsétlen hazánkat és vele együtt egyházunkat is; nagy és nehéz feladatok várnak e téren megoldásra, hogy ezen — ha nyiltan talán nem, de lappangva még mindig kísértő — irányzatok hatalomra és erőre ismét ne jussanak. Az egyházaknak általában és így a mi egyházunknak is elengedhetetlen kötelessége, hogy az egyetemes emberiség javát célzó építő munkából kivegye a maga részét azzal, hogy féltékenyen megőrizze a multakból a jövő számára mindazt, ami történelmileg értékes, ugyanakkor azonban iparkodnia kell a protestantizmust jellemző folytonos fejlődés és haladás elvéből kifolyólag a történelem folyamán kifejlődött kereteket a kor igényei•