Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1916. november 8
7 23. (Sz.) Tárgyaltatik a budapesti egyházmegyének a női egyháztagok jogainak 23-29. kiterjesztése tárgyában a zsinathoz intézett felterjesztése. Tekintve, hogy az indítvány az egyházalkotmány szabályának megváltoztatását czélozza, a mi a zsinat hatásköréhez tartozik, a zsinat pedig ezidőszerint már feloszlott, az egyetemes közgyűlés a kérelemnek eleget nem tehet. 24. (Sz.) Tárgyaltatik a bácsi egyházmegye felterjesztése a munkásbiztosító pénztárak túlkapásainak orvoslása tárgyában. Az egyetemes közgyűlés tekintettel arra, hogy az újvidéki egyháznak a tanítók munkásbiztosítására való kötelezése körül felmerült sérelem felsőbb közigazgatási fokon orvoslást talált, e tekintetben további orvoslás szükségét nem látja : egyébként azonban a már előfordult és jövőben előforduló hasonló esetekben való eljárást illetőleg figyelmezteti az egyházközségeket az 1907. évi XIX. t.-cz. 10. §-ára, a mely szerint az egyház iskoláiban mint közintézetekben alkalmazott tanítók nem esnek a betegség és baleset esetére való biztosítás hatálya alá, miután az egyetemes közgyűlés által 1911. évben jóváhagyott tanítói szabályzat szerint ezek megbetegedés esetében még egy évig élvezik hivatali illetményeiket és miután ezen tanítók mint tisztviselők nyugdíjigényre jogosultak. 25. (Sz.) Ezzel kapcsolatban tárgyaltatik a pozsonyi theol. akad. bizottságának panasza, hogy Pozsonyban a munkásbiztosító pénztár 1916 április óta már a betegápolást teljesítő theol. akad. hallgatókra is kivet járulékot, a melyet a kórházparancsnokság illetékeikből le is von. Tekintettel arra, hogy a pozsonyi theologusok hazafias felbuzdulásból önkén jelentkeztek betegápolásra, a mely szolgálat tulajdonképen katonai szolgálatot is képez, de a mely szolgálat semmi esetre sem tekintendő ipari munkának, az egyetemes közgyűlés elhatározza, hogy ezen sérelem orvoslása miatt felterjesztést intéz a kormányhoz. 26. (Sz.) Tárgyaltatott a tiszaföldvári egyház panasza', hogy az ottani állami iskolához szerződésellenesert protestáns tanerő helyett róm. kath. tanerő neveztetett ki. Tekintettel arra, hogy az iratok szerint a sérelem orvoslása iránt a politikai község is felterjesztéssel élt és így az esetre, ha a sérelem ezúton orvoslást nyer, a további közbelépés szüksége elesik, az egyetemes közgyűlés az ügyet nyilvántartatni rendeli és a mennyiben intézkedés szüksége fennforogna, azt a közös protestáns bizottsághoz^áttenni határozza. 27. (Sz.) Ezzel kapcsolatban Mohácsy Lajos dr. lelkész előterjeszti, hogy a külsővathi egyházban újabb sérelem merült fel, a mennyiben az ottani evangélikus hívek az ottani róm. kath. plébánia felépítéséhez adóval terheltettek meg. Az egyetemes közgyűlés ezen újabb sérelem orvoslása végett az ügyet a protestáns közös bizottsághoz teszi át, egyúttal felhatalmazza Sztehló Kornél egy. ügyészt, hogy a közigazgatási natóság határozatának végrehajtását igyekezzék felfüggesztetni és az ügy elbírálását bírói útra terelni. 28. (Sz.) A mult évi jegyzőkönyv 56. pontja kapcsán tárgyaltatik a bányakerület újabb felterjesztése a gyermekmenhelyben gyermekek temetési fuvarköltségének megtérítése iránt. Tekintettel arra, hogy az állami menhelyek igazgatósága oly csekély összeget fizet egy menhelybeli gyermek eltemetésénél felmerülő költségekre, hogy abból a temetést végző lelkész vagy tanító fuvarköltsége nem fedezhető, s miután a községi elöljáróságok is vonakodnak ezen kiadásokat fedezni, az egyetemes közgyűlés elhatározza, hogy ezirányban a m. kir. belügyminiszterhez felterjesztést intéz, oly irányban, hogy a lelkészeknek ily temetéseknél felmerülő fuvarköltségeinek fedezéséről gondoskodjék és illetve engedélyezze, hogy ezek mint rendes intézeti kiadások legyenek a gyermekmenhelyek igazgatósága által elszámolhatók. 29. (B.) Az egyetemes theol. akad. bizottság beterjeszti jelentését a f. é. július 5-én tartott rendkívüli üléséről, melyen az eperjesi theol. akadémia ügyeivel foglalkozott és a következő határozatokat hozta: 1. Csengey Gusztáv theol. akad. tanárnak nyugdíjba vonulását az egyetemes theol. akad. bizottság tudomásul veszi, és neki ez alkalommal a tanári pályán, és pedig a középiskolában 16 éven, az eperjesi theol. akadémián 30 éven át hűségesen és eredményesen folytatott munkásságáért elismerő köszönetét nyilvánítja.