Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1906. november 7
51 ruházott kórház kórházi bizottságának 1903. évi május 23-án megtartott ülésében 197/903. 123. kórh. sz. a. hozott határozatát megváltoztatjuk és kimondjuk, miszerint a vagyon hátrahagyása nélkül elhalt, valamint a kórházak részére kiadott 35,000/902. B. M. szabályrendelet 76. §-ában említett, az orsz. betegápolási alap, illetőleg az államkincstár terhére ápolt betegek temetése után stóla-illetmények a kórházi pénztárból ki nem fizethetők. Egyidejűleg elhatároztuk, hogy úgy a róm. kath., mint a gör. kel. püspöki hatóságot megkeressük az iránt, hogy utasítsa a hatósága alá tartozó lelkészeket, miszerint a vagyon hátrahagyása nélkül elhalt és az államkincstár terhére ápolt betegek temetése után lelkészi illetményeket követelésbe ne vegyenek. Ezen határozatunk ellen annak kézbesítésétől számított 15 nap alatt a m. kir. belügyminiszterhez felebbezésnek van helye. A netaláni felebbezés a borosjenői járási főszolgabírónál, mint a borosjenői ny. jeli. kórház kórházi bizottsága elnökénél nyújtandók be. Indokolás. A borosjenői főszolgabíró 1903. évi szeptember 28-án kelt 281/903. kórh. sz. a. hozott véghatározatát megsemmisíteni és a kórházi bizottság elmúlt évi május 23-án megtartott ülésében hozott 197/903. sz. határozata ellen benyújtott felebbezést elbírálás alá vennünk kellett, mert a kórházak részére kiadott 35,000/902. B. M. sz. a. kiadott szabályrendelet 25. §-a értelmében a kórházi bizottság határozata ellen jogorvoslatnak van helye, s mert a főszolgabíró véghatározatában említett kórházi alapszabály mind ezideig belügyminiszteri jóváhagyást nem nyert. Az ekként elbírálás alá vett 197/903. sz. kórházi bizottsági határozat megváltoztatását és jelen véghatározatunkat a következőkben indokoljuk meg : A kórházakban ápolt vagyontalan magyar állampolgárok utáni ápolási díjat a községek majd az 1898. évi XXI. t.-cz. által részben hatályon kívül helyezett 1875. évi III. t.-cz. rendelkezése szerint, részben a törvényhatóságok és részben az államkincstár tartoztak megtéríteni. Ezen törvény megalkotásával a törvényhozás elviselhetőbbé kívánta tenni a községek terheit, s egyidejűleg biztosítani kívánta a betegápolás ügyét, valamint a kórházak fennállását. A törvénynyel azonban sem a közegészségügy, sem pedig a községek teherviselése kielégítve, s illetve arányosítva, megkönnyítve nem lévén, szükségessé vált a nyilvános botegápolás költségeinek fedezését rendező 1898. évi XXI. t.-cz. megalkotása. A betegápolási költségek terheinek egyenletes megoszlása végett létesíttetett az „Orsz. betegápolási alap", melynek rendelkezése a bel- és külföldi kórházakban és gyógyintézetekben gyógykezelt magyar állampolgárok után felmerült behajthatatlan ápolási és gyógykezelési díjak fedezése. Az állam czélja ezen alap létesítésével az volt, hogy a közegészségügyi, nevezetesen a begápolási igazgatás megfelelő színvonalra emeltessék és a szegényügy részben rendeztessék. A mint a tapasztalat igazolja, az állam ezzel nagy terhet vállalt magára, az eredetileg 3"/o-ban kivetett orsz. betegápolási adót 5%-ra kénytelen felemelni, úgy hogy ezen intézmény kezelése az adózó polgárok túlterbeltetésének megelőzése végett a legnagyobb körültekintést igényli. Ily körülmények között tehát a mikor az állam egy emberbaráti intézmény fentartása és fejlesztése érdekében óriási anyagi áldozatokat hoz, méltán elvárható, hogy minden tényező, a mely hivatásánál fogva a hit és erkölcsélet, a humanizmus szolgálatában áll, őt ezen törekvésében támogassa és a közösen szolgált eszme magasztosságánál fogva kis anyagi érdekeket félretéve, elősegítse azon elv megvalósításánál, a mely a szegényügyet „általános emberi" „állami" ügygyé teszi. Nem zárkózhatik el tehát a rendeltetésénél fogva a szegényeket gyámolítani s a lelkiekben oktatni és az élet minden fázisában a hitélet jótéteményeiben részesíteni köteles egyházhatóság sem attól, hogy e kórházakban elhalt vagyontalan egyének eltemetése utáni lelkészi járandóságokat követelésbe ne vegyen, annyival kevésbbé, mert a fennálló gyakorlat az, hogy a vagyontalan egyének eltemetése minden díjazás nélkül eszköltetik. Hogy a kórházakat a temetési költségek utáni lelkészi járandóságok nem terhelik, kitűnik a kórházakról alkotott 35,000/902. B. M. sz. szabályrendelet 65. §-ából is, melynek rendelkezése szerint a temetési költségek a napi ápolási díjban bennfoglaltatnak, holott az ezek utáni lelkészi járandóságról említés téve egyáltalán nincs, de sőt az említett szabályrendelet 76. §-a értelmében az államkincstár terhére ápolt betegek temetési költsége czímén a rendes ápolási díjakon túl további összeg fel nem számítható. Mindezeknél fogva a betegápolási ügy érdekében a fennálló törvényes gyakorlathoz képest kellett ezen határozat rendelkező részében foglaltakhoz képest intézkednünk. Miről a kórházi bizottságot, az összes érdekeltek tudósítása végett értesíteni rendeljük. Kelt Arad vármegye közigazgatási bizottságának Aradon. 1904. márczius 7-én tartott üléséből. A főispán és alispán távol, megbízásból Schill József s.k., főjegyző. Szám. 121059/1904. IV—a. A válaszirat alapjául szolgáló megkeresés, jelentés száma 4365. Tárgy: A kórházi ápoltak temetése után járó stóla-illetmény leszállítása. A borosjenői kórházban ápolt elhalt betegek temetése alkalmából felmerülő lelkészi illetmény megállapítása tárgyában a kórházi bizottság által mult évi 197. sz. elsőfokon s a közig, bizottság által folyó évi 898. sz. a. másodfokon hozott határozatokat dr. Forbán Kornél borosjenői róm. kath. lelkész felebbezése folytán felülvizsgálat alá vévén, mindkét idézett határozatot felebbezett részükben megsemmisítem. Indokolás : A kórházi bizottság első fokon hozott határozatában azt mondotta ki, hogy 1903. évi július 1-től kezdve kórházi betegek temetésénél a helybeli lelkésznek 4 K-t, a vidéki lelkésznek pedig 6 K-t fog esetenként stóla czímén 14*
