Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1898. október 19

4 tőlem, hogy az egyházunk közigazgatási ügyeit közelről érintő dolgokról mondjam el nézeteimet, ez alkalommal inkább egy általános, bár rövid elmélkedésbe bocsájtkozzam. Nem a mindenség törvényeit akarom kutatni, csak az emberiség fejlődésének törvényeiről akarok kissé elmélkedni. E tekintetben két tényezőre vezethetünk vissza mindent. Két tényező végső oka annak a sok változásnak, a miről számot ad az emberiség története. Ez a két tényező: a közgazdasági élet és az embereket uraló hit. E kettő egymással kölcsönhatásban áll, az egyik hat a másikra és viszont. E kölcsönhatást sem akarom most közelebbről elemezni, csak utalok reá és megállapítom e kölcsönös hatás létezését. A közgazdasági térre nem lépek, ez messze vezetne ezen egyházi gyűlés feladatától. De ha azzal foglalkozunk, hogy voltaképen mi korunknak hite? — ez jelen egyházi tanácskozó testület hatáskörén kívül állónak nem tekinthető. De nem azt tekintem én a kor hitének, a mit egyes szervezett vallásfelekezetek tanaikban kifejeznek és hirdetnek. A vallásfelekezetek tanai között lényeges eltérések vannak. Egyik felekezet tanai sem tekinthetők ma uralkodó hitnek. Uralkodó hit alatt értem azt, a mi oly annyira uralja a lelkeket, hogy még azt az embert is cselekvésében ama hit vezérli, a ki annak igazsága fölött mintegy kételkedik, a melynek hatása alól az sem szabadul, a ki azzal elégedetlen, a ki annak érvényét vagy absolut igazságát elismerni nem hajlandó. Ha ilyen értelemben vesszük a kor uralkodó hitének fogalmát, azon meggyőződésre jutunk, hogy korunk uralkodó hite : a haladás. Én azon meggyőződésre jutottam, hogy korunk uralkodó hite a haladás fogalmában rejlik. Természetesen haladás alatt nem egyszerűen a mozgást és átalakulást értve, hanem azt a fogalmat helyezve bele e szóba, a mit azzal tulajdonképen ki akarnak fejezni, az emberiség sorsának folytonos javulását, és pedig úgy, hogy ezt a javulást magában a folytonos átalakulásban vélik föltalálni. Vájjon mindig oly nagy jelentőséggel bírt e haladás eszméje? Vájjon mindig hittek-e benne? Vájjon hitték-e mindig, hogy az emberiség történetében való folytonos átalakulás egyszersmind az emberiség állapotának a maga egészében való folytonos és végtelen javulását jelenti e? Korántsem. Az ó-testamentomi álláspont a kezdetben levő eszményi állapottal szemben a továbbfejlődésben sülyedést lát, teljes ellentétét a mai értelemben vett haladásnak. Az ó-testamentom álláspontja a bűnbeesés tanában nyer kifejezést. És az ó-kor a görög-római antik világ költői és bölcselői vájjon nem az aranykorral kezdik az emberiség történetét, a mely fokozatosan ezüst- és vaskorrá válik ? Ez is épen ellentéte annak a fölfogásnak, a mely a folytonos átalakulásban folytonos haladást, tökéletesedést lát. Később a renaissance korában, a midőn a világról való fölfogás lényegesen megváltozott, nem-e az antik civilisatióra való visszatérés volt a czél? A renaissance egy előbb létezett állapot helyreállítására vagy annak utánzására törekedett. Maga a reformatio az őskereszténység helyreállítása akart lenni, tehát egy századokkal az előtt létezett állapothoz való visszatérés. A haladás eszméje, mint uralkodó hit, újabb keletű. A mult század elejével kezdődik a hitnek terjedése és korunkban emelkedik általános érvényre, válik uralkodó hitté, melynek hatása alól senki sem szabadulhat. Uralma olyan nagy, hogy még a szervezett vallásfelekezetek tanai mögött is ez a hit képezi a közös háttért, még a vallás tanainak hirdetése közben is minduntalan ezt a hitet látom felcsillámlani. Nem is az a szándékom, hogy eme hittel szemben a teljes tagadás álláspontjára helyezkedjem, csak absolut igazságát vonom kétségbe. Vizsgálom a haladás eszméjét és elmélkedem fölötte. Nem a mindenség törvényeit kutatom. Sokkal kisebb az ember, semhogy másra képes lenne, mint homályos sejtésre és gyarlóságának érzetére. Csak az emberiség története fölött elmélkedem és az emberiség története engem arra tanít, hogy a haladás mindenkor hanyatlással jár karöltve, az egyik a másikat föltételezi. Egy nemzet emelkedése egy másik nemzet hanyatlásából származik. A társadalmon belől egy társadalmi osztály emelkedése más társadalmi osztály hanyatlásával jár. Hány nemzetnek kellett elenyésznie, hogy a római birodalom emelkedésére, haladására meg legyen a tér és a lehetőség. És a római birodalom hanyatlásával kezdődik a germán népek művelődése, haladása. A legfényesebb példáját látjuk a haladásnak az észak-amerikai Egyesült-Államokban, mert ott korunk értelmi fejlettsége, korunknak rendelkezésre álló példátlan anyagi eszközei mellett meg volt a teljesen szabad tér azoknak érvényesítésére és ott e tekintetben akadály alig állott fönn. De az angol-szász és a vele assimilált fajok ezen óriási haladásának a föltétele az éjszak-amerikai rézbőrű indiánoknak majdnem teljes kiirtása volt. Hanyatlás a haladásnak föltétele. Végigvihetném ezen példákat az egész történelmen. És hová jutott korunk sokat magasztalt haladásával? Mint végső fejlemények a socialismus és anarchismus tanai jelentkeznek fenyegetően. A haladás eszméjének mint korunk uralkodó hitének elemezése tehát csak kétkedést kelthet bennünk. E kétkedés közepette nyugvó pontot keresünk. Találunk-e egy