Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1898. október 19
3 IV. A tiszai egyházkerületből. a) Megbízó-levéllel : Münnich Kálmán. Szontágh Pál. Kubinyi Géza. Dr. Mesko László. Radvány István. Dr, Benczúr Géza. Terray Gyula. Kmeti János. Strauch Béla. Materny Lajos, Turóczy Pál. Bocsor Endre. Liszkay Sándor. Grósz Ernő, Oravecz Mihály tanárok. b) Jegyzőkönyvi kivonattal : Majerszky Béla. Dr. Mikíer Károly. Dr. Meliorisz Béla. Madarász Pál. Groó Vilmos. Kubinyi Albert. Szentiványi Márton Hámos László. Jánoska György. Draskóczy Lajos. 1. (P) Az egyetemes egyházi és iskolai felügyelő az egyházi főjegyző által tartott buzgó templomi isteni tisztelet után, évi jelentésének beterjesztése mellett, következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést : Tisztelettel üdvözlöm és megnyitom magyarhoni evangeliumi egyházunknak a mai napra zsinati törvényeink értelmében egybehivott közgyűlését. Vannak események, melyeknek hatása az emberi lélekre olyan megrendítő, hogy a midőn többen összejönnek egy gyülekezetben, egy esemény hatása alatt áll mindenki és mindenkinek lelkületét egy és ugyanazon érzelem hatja át. Ilyenkor annak, a kinek a kötelessége, hogy először emeljen szót a gyűlésen, természetesen az a feladata, hogy kifejezést adjon a közérzületnek. Ilyen megrendítő eseménynek hatása alatt állunk mi mindnyájan. Magyarország szeretett királynéját gyászoljuk. Gyász borul az egész hazára. Felséges királyunk hitvesét gyászolja, mi szeretett királynénkat, a ki a mi királynénk volt szive szerint és a mi szivünk szerint való királyné volt. Mintha az ő költői,lelke megvalósította volna a nagy magyar költő gondolatát, habár nem született is magyarnak, e néphez állott, mert e népet látta a legelhagyatottabbnak a föld kerekségén. Egyházunk külsőleg kifejezést adott ugyan már az országos gyászban való részvételének, mindazonáltal kötelességemnek ismertem, hogy egyetemes gyűlésünk megnyitásakor és az országos gyászban való benső részvételünk, mint első tényünk, kifejezést leljen. A bánathoz, a gyászhoz járul még a legmélyebb megilletődés a megdöbbentő rémes tett fölött. Mintha századok történetének tragikuma valósulna meg ezen gyászos eseményben, mintha az eredendő bűnnek átok súlya fokozottabb mértékben nehezülne reánk, mintha egészen másnak tűnnék föl előttünk az emberiség, mint a minőnek azt századunk kedvence eszméje szerint képzelni szeretjük. fA gyász és megrendülés eme háborgó érzelmei közö t nehéz megtalálni; a megnyugvást. Ámde elmélkedjünk egy kissé, ne érjük be azzal, hogy habár szivünk legbensőbb érzelmei szerint, de mégis csak egy-egy rövid pillanatban adumkifejezést a gyásznak. Gondolkodjunk tovább. Korunkat gyorsaság jellemzi mindenben, ennélfogva gyorsan felejtünk is. Ne feledjük a gyászos esetet; gondolkozzunk rajta, nagy okunk van reá. Mintha a derült égből csak egy parányi felhőből sújtana a villám, olyannak tűnik fel az esemény. Talán egy közelgő nagy zivatarnak első jelensége ez. Nagy átalakulások küszöbén élünk. Talán mindaz, a mi előttünk a legszentebb, megrendül a közel jövőben. Ezért ismétlem: elmélkedjünk, nagy okunk van reá. Az emberiség történetében minden két mozgató erőre vezethető vissza. A mint általában bármiképen igyekezzenek egyes bölcselők egy alap okra vezetni vissza az élet tüneményeit, mélyebben vizsgálva a dolgokat, mindig két okot lehet találni. A legridegebb materialista, ha elméletét tovább fűzi, az anyag mellé kénytelen oda állítani az erőt mint tényezőt Az úgynevezett philosophiai monismus lényegében philosophiai dualismus, a mely két alapelvre vezet vissza mindent. Ez a dualismus végig vezethető minden elméleten, minden bölcsészeti rendszeren. De nem szándékozom nagyon is tág körű elmélkedésekbe bocsájtkozni csupán azt engedjék meg nekem, hogy eltérve attól, a mit talán sokan várnak e mai napon 10*
