Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1879. szeptember 11

— 5 — maszkodunk, mert hála-érzelemmel kell elismernünk, hogy azon előnyöket, melyekben az utolsó időben részesittetett egyházunk, legnagyobb mérvben egyenesen felséges urunknak köszönhetjük, — Őaz alkotmánynak nem csak a regenerátora, hanem annak legszigorúbb őre, leghűségesebb követője, az alkotmányosság szellemétől átihleltetve, hazánkban élő hitfelekezeteknek érdekeit egyiránt. szivén viseli, s számtalan tettel bizonyította, hogy nem volt e hazában uralkodó, ki szellemileg, de sőt anyagilag is nagyobb mérvben karolta volna fel a többi hitfelekezetek sorában a protestáns egyháznak ügyeit is, mint tette és teszi azt folytonosan a most dicsőségesen országló királyunk. Székfoglalásom az egyház teréni szolgálatomnak egyszersmind félszázados ünnepélye lévén, igen természetes, hogy reám nézve ily nagy jelentőséggel s ünnepélyességgel biró napon, visszatekintettem a múltra, s megemlékeztem az ezen időszakba eső történelmekről, de midőn a lejárt időnek képei vonultak el még egyszer szemeim előtt, egy pillantást vetek a jövőbe is, s ahhoz azon kérdés merül fel előttem, miből álljanak a jövendőben kivánataink, s miből feladataink. — Ezen kivánatok és feladatok szerintem, részben kifelé az egyház keretén kivid, részben pedig befelé, az egyház keretén belől vannak irányozva. Szemben az állammal főkivánságunk a hitfelekezetek közti egyenjogúságot megalapító— 1848. évi törvényczikkelynek érvényesítése. — Elvben kijelentetett ugyan ezen törvényben a hitfelekezeteknek egyenjogúsága, de az életbe mai napig sem lépett. — Az alkotmányosságnak rögtönözve történt beszüntetése a provisoriumoktiak hosszas idejű tartama s az erre következő uj parlamentaris rendszer beálltával meggyült uj alkotások s teendőknek halmaza késleltethették ugyan egy ideig a már kimondott elvnek egyes részleteibe leendő alkalmazását, de tekintettel arra, hogy hosszas tizennégy évek lefolyása alatt az uj parlament, ezen ügynél sokkal csekélyebb nyomatékossággal biró tárgyakat intézett el, nem lehet fájdalmas érzés nélkül meg nem említeni, hogy a törvényhozás a mindennapi élet viszonyaiba vágó, ezen nevezetes ügynek elintézésére eddig időt nem talált. Ezen mulasztás pedig annál kevésbbé elnézhető, mennél bizonyosabb az, hogy a hitfelekezetek közti egyenjogúságnak hiányából eredő mindennapi panaszok és súrlódások égető szükséggé tették volna és teszik ezen ügynek mielőbbi rendezését. — Hazánkban a protestáns egyház nem keres kegyelmet, hanem követeli jogos igényeinek érvényesítését. — A kegyelem ténye elhalasztható, de a törvény szentesitette jogos követelmények természetüknél fogva minél előbb teljesítést igényelnek. Az 1606. évi bécsi békekötés, a magyar protestáns egyháznak magna chartája, mert az adta meg hazánkban az érintett egyháznak a vallásszabadságot, s az avval járó jogokat. Nem volt ez hitfelekezetek közti kiegyezkedés, hanem volt a legnyomatékosabb politikai akczió, mely akczióban biztosíthatta egyedül az államnak további létét. Alig van törvénykönyvünkben ennél nagyobb sulylyal biró törvény; igazolja ezt már azon körülmény is, hogy az 1608-ik évi országgyűlés kezdetét sem vehette, s a koronázás sem történhetett meg, mielőtt ezen békekötés ugyanazon évi koronázás előtti első törvénybe be nem iktattatott, ezen törvénynek pedig első conditiója sine qua non : a vallásszabadságnak garancziája. D e d a c z a i* a annak, hogy ezen békekötés egy rendkívüli sulylyal biró törvény által szentesittetett, daczára annak, hogy felette külhatalmak is kezeskedtek, az akkori kormánynak önkénye nem csak ellentállott a törvény tartalmának, hanem az által a vallásos izgatásnak, türelmetlenségnek, sőt üldözéseknek tárkapuját nyitotta meg. Egy századon tul dühöngő küzdelmek után, szelídebb szellem lengé át hazánkat, habár keveset, de az akkori viszonyokhoz mérten még is sokat adó, a sötétben feltűnő ragyogó csillagképen jelent meg József királynak Tolerantiális Edictuma. — Üdvözölte ezt a protestáns egyház örömmel, de üdvözölte még nagyobb mérvben az utána nemsokára bekövetkezett 1791. 26-ik törv. czikkelyt, mint ő felsége II. Lipót királynak adományát, ki ezen törvényt javaslatképen terjeszté az országgyűlés elé ; királyi ajándéknak nevezem ezen törvényt, mert azt II. Lipót király ő felsége saját akaratából és saját initiativájából mutatta be javaslat képében 1790. évi nov. 17-én kelt leirata által az országgyűlésnek. Akkoriban ezen törvényjavaslat el nem fogadtatott azért, mert ezen javaslatba ő felsége a hat heti oktatást indítványozta, ez ellen pedig az egyházi rend kikelt, állítván, hogy gyanúba eshetnék, minthahiveinek vallásos oktatásáról nem volna elegendőleg gondoskodva. A törvényjavaslat ennek következtében visszavétetett, de nemsokára, úgymint 1791-iki jan. 11-én a hat heti oktatás kihagyásával ismét bemutattatott, s ekkor a javaslat az országgyűlésen elfogadtatott és törvényszentségre emeltetett. — Határozottan és világosan hivatkozott ezen törvény a bécsi és linczi békekötésekre, s mindamellett még is kormányrendeletek által kiforgattatott annak valódi értelme. A protestáns egyháznak a törvénysértések elleni panaszai, a kormánynál ki nem hallgattattak, az országgyűlésnek alsó házában azonban időről-időre, esetről-esetre mindig élénkebb részvétellel fogadtattak, s jelesen az 1843/4-ik országgyűlésen, az időközben felmerült ujabb vallásos sérelmeknek orvoslását a rendek háza nagy lelkesedéssel szorgalmazta, de számtalan üzenet s viszonüzenet váltása sem birta a főrendeket, az alsóház 2