Egyetemes Közgyűlési Jegyzőkönyv – 1879. szeptember 11

— 4 — Tisztelt egyetemes közgyűlés! Életem, s az egyház téreni pályafutásomnak végső határaihoz közeledve foglalom el ezen kitűnő helyet, melyre a közbizalom hivott meg engem. — Elfoglalom azt igaz, érzelmeim elfogultságának hatása alatt, de azon kegyeletes áhitatossággal, melylyel vallásom irányában viseltettem, elfogultsággal, mert előhaladt korom s az egyház téreni hivataloskodásomnak ma elért legfensőbb fokozata jelzik pályafutásomnak végliatárát, jelzik azon czélt, melylyen tul mind a két irányban elzárkózik már előttem, a jövendő. — Két tényező folytonos kisérője a tevékeny ember életének, egyik az idő, másik a munka. Ezen két vetélytársak, daczára a köztök fennálló folytonos alkudozásoknak és küzdelmeknek, egymásra vannak utalva, karöltve kellene haladniok s mégis oly ritkán tartják meg haladásukban az egyenlő lépést, — mert a munka gyakran nem siethet, az idő pedig nem várakozik — s igy csakugyan valósul az, hogy az élet feladataihoz viszonyitva felettébb rövidre van szánva a munkásnak élete, melynek bizonyos forduló pontjaira érkezve, elrémüléssel csak ott veszi észre az éveknek villámsebességü folyását. Érzem ezt ma, leginkább e pillanatban, midőn életemnek ilyen forduló pontjához érkezve, annak emlékezete merül fel előttem, hogy már 1828-ik évben választattam meg az egyetemes közgyűlésnek aljegyzőjévé. —Belépvén az egyházi szolgálatba, azon időtől kezdve, szakadatlanul működtem csekély tehetségeimhez képest, valamint az egyházi, ugy a politikai téren hitfelekezetem érdekében, s hűségesen ragaszkodván mindig azon elvhez, miszerint az egyház téreni szolgálat, nem keresve, s nem válogatva, hanem arra kiszemelve s oda parancsolva váltandó el, működtem minden alkalommal ott, és akkor, a hova, és mikor állitand s igy lőn, hogy most az egyenlők közt elsőnek megválasztva jutottam azon helyre, melyet a közegyház számomra tartott fel, hogy működésemet végezhessem be azon téren, hol azt egy fél századdal ezelőtt megkezdettem vala, fájdalom, szinte azon tudattal, hogy minden igyekezetem daczára, munkámmal én is adósa maradtam az időnek. A volt és a leendőnek választó pontjához jutván, látom és érzem, miként különböző eseményekben bővelkedő ezen ötven év lefolyta alatt változtak az idők, változtak a viszonyok, miként gyakran vészterhes fellegek borultak egyházunk egére is. Természetünkben rejlik, hogy életünk pályafutásának egyik határát elérvè, önkénytelenül tekintünk vissza a hátrahagyott útra, innen van, hogy ma ilyen határra érkezvén, ösztönszerűleg tekintek vissza a lefolyt évtizedek sorára, s midőn a tul élt történelmeknek képei ujulnak meg bennem, s szemeim előtt vonulnak el a multak, az akkorinak és mostaninak szemléletében elmerülve, fájdalmas érzés tölti el keblemet, mert feltűnő előttem, valamint a személyekre, ugy a felmerült viszonyokra nézve is a mult, és a jelen közötti kiilömbözet. — Azon co rife us ok, kik egyházi szolgálatba léptemkor közegyházunknak tekintélyes vezérei voltak, örök álmaikat aluszszák pihenve hosszas fáradalmaik után, sőt e terembe körültekintvén, nem akadok azon időből való munkatársra, egyenkint dőltek ki a régi épület oszlopai, egy másután omladoztak széjjel annak kiegészítő egyes részei, — csak magánosan találom fel itt magamat, mint azon kornak, azon épületnek hátramaradt romját. De ezen elszomorító visszaemlékezés a múltra, enyhül annak tudatában, hogy ezen változások sorában történtek olyanok is, melyek bizonyos irányban kedvező eredményeket fejlesztvén, egyházunk előnyére szolgáltak. Változott igy érintett félszázadnak lefolyta alatt, alakjára és hatáskörére nézve maga az egyetemes közgyűlés is, mert midőn az első kezdetében csak egy szorosabb körű értekezlet jellegét viselte, később inkább csak az egyetemes felügyelőnek tanácsadó kollégiuma, az állam által alig ismert, a kormány által pedig épen el sem ismert intézmény volt; — az most időjártával, egyházi főhatósággá alakult át. — Az időnek kívánalmai, a körülményeknek exigentiái érleltették organikus fejlődését, s igy önnön magából fejlődve, nőtte ki magát az egyetemes gyűlés azzá, a mi most, az egyháznak areopagussává, a nélkül, hogy azt egy zsinat szervezte és szabályozta volna. — Időről időre, esetről esetre terjeszkedett, szerveztetett hatásköre, az egyes egyházak akaratából s mivel abban jelenleg összpontosulnak az egyházi közigazgatásnak minden szállai, képviseltetnek abban majdnem egy millió liitsorsosoknak s honfiaknak igényei, jogai és érzelmei, ekképen az egyháznak legfelsőbb fóruma átalakult, az egyetemesközgyülésjelenleg autonom állást vívott ki magának az állam kormányával szemben. Változott továbbá az egyház előnyére azon viszony is, mely a protestáns hitfelekezet s hazánk más hitfelekezetei között, s az állam irányában létezett. Igazolják ezt az érintett 50 évek lefolyta alatt hozott törvények, melyek a protestáns egyház jogos kívánalmainak némely részben megfeleltek s habár a hitfelekezetek közti egyenjogúság, s az állam .irányábani viszony egészben még nincs rendezve, le vannak mégis már fektetve az érintett törvények szellemében a bekövetkezendő szabályozásnak alapelvei, melyeknek életbe léptetése felett kezeskedik felséges urunk királyunk igazságszeretete, mire annál biztosabban tá-