Evangélikus Egyház és Iskola 1904.

Tematikus tartalom - VI. Rendeletek, körlevelek, tudnivalók - Trágár és illetlen beszédek fokonkinti kiküszöbölése tárgyában

liât 762,012,000 egy istent imádó monotheista hivő. A több istent imádók közül volt 235 millió budd­hista, 120 millió hindu, 32 millió taoista, 17 millió shintoista s végül 115 millió fetis-imádó. Igy hát a keresztyénség már számbelileg is a föld s az emberiség legnagyobb és legelterjedtebb vallása. Cseh ev. theologia. Túrni ev. templom. Csehor­szágban egy cseh ev. theol, fakuitásról beszélnek Prágában. A cseh ev. diákok „Jeromos" nevü egy­lete foglalkozott komolyabban az eszmével márc. 25. tartott prágai gyűlésén. Főleg Lát lelkész és Duschek h, superint. az eszme propogálói. Eddigelé a cseh theológusok Bécsben vizsgáztak s annak theol fakultásán legalább is 2 évig tanultak. Basel­ben és Edinburgban több szabad asztaluk van, de némelyek a német egyetemek theol. fakultásait is látogatják. A bécsi fakultás (1821, illetve 1850 óta) az egyetlen prot. tanintézet Ausztriában, a hol az összes örökös tartományok protestánsai nyelvkü­lönbség nélkül theológiát tanulhatnak és természe­tesen német nyelven vizsgázhatnak. A cseh theo­lógusokban nagy a hiány. Alig, hogy végeznek, máris álláshoz jutnak. Még Amerikában is keres­nek lelkészeket. S miután a legtöbb lelkész 60—80 év között van, félő, hogy a paphiány a jövőben még érezhetőbbé válik. Egy cseh ev. theol. fakul­tásnak létesitése által várják a cseh ultrák az ev. theol. Studium föllendülését. Mi több, ettől várnák ,,a nézeteknek nagyobb egységét", „az egyházi tra­ditio kifejlődését" s „az egyháztört. és theol. is­meret terjedését." Egyelőre 2 évfolyamból áfíó se­mináriummal is beérik, melynek elsejét a theolú­giába való bevezetés céljából a prot. joghallgatók és bölcsészek is látogatnák. A dolog az ország­gyűlésen is megfordult s egy állami prot. theol. fakultásnak az eszméje a költségvetési bizottság­áltál egyhangúlag elfogadtatott. A cseh nemesség is mellette szavazott. Íme Csehország mozgolódása. Mi még várhatjuk a prot. theol. lakultást Buda­pesten ! De Csehországban még más, felette örven­detes jelenségről értesit a külföldi prot. sajtó. Ar­ról értesülünk ugyanis, hogy a túrni ev. templom épités krízise a Gusztáv Adolfegyesület segítségével megszűnt. Ápril 18-iki gyűlésében a központi el­nökség Lipcsében azonnal 65 ezer márkát szava­zott meg a túrni templomnak s a többi főegyletek jövedelme 7°/ 0-ának lekötésével még további 100 ezer márka áll majd rendelkezésére. A templom már eddigelé 182 ezer koronába került, befejezé­séhez még 35 ezer koronát igényel s máris 282 ezer koronával van megterhelve. A helyett, hogy a templom a megifjodott cseh Protestantismus erő­próbájává válhatott volna, meggondolatlanságból s a Protestantismus lélekben és igazságban való imá­dása elvének mellőzésével krízisbe jutott s majcl hogy csődbe, illetve a túrni kath. templomépitési egylet kezére nem került. Lélekemelők a központi egyesület segélyt megszavazó rendkívüli gyűlésnek eme szavai: „Nem nézhetjük azt, hogy oly szé­gyenletesen végződjék, a mi oly reményteljesen megkezdődött. Nem akarunk ez alkolommal ítélni, hanem, segíteniA Gusztáv-Adolf egyesület gyors­segélyt sürget, várja a cseh és külföldi prot. egy­letek támogatását s a segély adományoknak nem Turnba, hanem közvetlen a központi elnökséghez való beszolgáltatását. Ezzel a központi elnökség egy nagy és bátor lépésre határozta el magát a cseh protestántízmus szolgálatában és remélhető, hogy a cseh protestánsok is méltányolni fogják a Gusztáv Adolf egyesület e ritka szeretetmüvét. IIa valahol, ugy itt különösen az egyesület érdekében is érvényesül mély igazsága annak a mondásnak, hogy „bis dat, qui cito dat." Stuttgarti diakonissza intézet. Stuttgartban e hó 12-én ülte meg az ev. diakonissza intézet 50 éves fenállása fordulóját. Van jelenleg az intézet­nek 800 nővére, 52 kórháza, 6 polgári kórháza s 15 segélyintézete s évenkint 55 ezer beteget gon­doz. Magában a fővárosban 200 nővér van elfog­lalva, az egyetem valamennyi klinikáját ők látják el s a királyságnak több helyein is, u. m. Ulm, Heilbronn, Esslingen, Reutlingen és más városok­ban, sőt még 50 faluhelyen is a diakomissza nő­vérek vannak elfoglalva. A betegeknek és szeren­csétlen nyomorultaknak egész légióját ápolták e nővérek az anyaintézet rövid 50 évi fenállása óta. Az intézetnek igen nagyok a kiadásai. Évenként 250 ezer márkára volna szükség s próbanővérek­ben is igen nagy a hiány. Az anyaház vezetősége a művelt körök leányaihoz fordul a diakomisszák közé való belépés tekintetében. Ujabban a betegek tömeges jelentkezése miatt 120 ágygyal az eddigi kórház mellett egy ujat építenek, a mi 900 ezer márka költséget igényel. Az anyaintézet reméli, hogy közadakozásból előkerül a szükséges összeg. A modern közegészségügyi követelményeknek meg­felelő kórházak építése ma igen nagy költségbe kerül s ez nehezíti meg épen a jótékonysági inté­zetek munkásságát. Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. Irodalom. Római jóindulat. Azon szomorú alkalomból, hogy Debrecenben egy ev. ref. theologus amerikai párbaj következtében agyonlőtte magát, igy nyi­latkozik az Alkotmány : „ha kárörömre képesek volnánk, azt mondhatnók : „úgy kell az ev. ref. theologiai tanításnak, az egész protestántismusnak bár mennél több ilyen lelkész-növendéke volna : akkor mihamarább elérné a Krisztus tanításával büszkélkedő, de tulajdonképen a materialismuson alapuló helyi protestáns hitoktatás az alkonyát és kudarcát minden vonalon. Igy azonban sajnáljuk azt a gyümölcsöt, melyet csúf halál ragadott el a

Next

/
Oldalképek
Tartalom