Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - III. Ünnepélyek, gyűlések stb. - Hont
megoldottnak; alispán, egyházmegyei felügyelő stb. beszédjei csak emelték az ünnepi ebéd hangulatát. Asztalbontás után a püspök és a férfi vendégek kocsikra ülve a püspököt s kiséretét a közeli Terónybe kisérték. A nagyiudású ősz püspök ez útja valóságos diadalmenet volt, kisórve számos kocsitól s a környékbeli egyházak híveinek ezreitől. Terónyben az egyház nevében Ivánka László felügyelő s nagybirtokos s a lelkész fogadtak. Terónyben a püspök úr a pap s tanitó bajait püspöki tekintélyes közbelépésévol kiegyenlítette. Következő napokon L'ssó s E.-Marót egyházakat látogatta meg; mindenütt lelkesítve ós buzdítva, főpásztori bó csesóggei a bajokat orvosolva ós gyógyítva, az egyházakat s híveit intve ós jó tanacscsal ellátva. Marótról f. ó. május hó 24-ón visszatért rövid időre balassa-gyarmati otthonába — de nem pihenésre, hanem, hogy az Úr dolgait tovább munkálja s más egyházmegyébe menve látogassa gyülekezeteit ós őszre szülő vármegyéjében, gyülekezeteinkben folytathassa áldott főpásztori terhes munkáját. A szepesbélai ev. ifjúsági egyesület pünkösd második napján jún. 1-én délután Rákóczy-ünnepélyt rendezett a következő programmal : 1. Rákóczy-Bercsényi emlékezete, Kurucz dal, előadta az ifjúsági vegyes kar. 2 II. Rákóczy Ferencz szabadságharcba. Felolvasás, tartotta Neupauer Mihály. 3 Rákóczy, irta Petőfi Sándor, szavalta Gábriel Miczi. 4. Nézz le reánk a népedre, magyaroknak Istene J Énekelte az ifjúsági vegyes kar. 5 Rákóczy viselt dolgai a Szepességen, kivált a Poprád völgyben. Előadás, tartotta Weber Samu 6. „Csínom Palkó" kurucz imádság. Énekelte az ifjúsági vegyes kar. A hazafias Szepes-Béla szine java részt vett a szép ünnepélyen. Minden darab után nyilvánult a közönség tetszése ós rokonszenve az ifjúoági egyesület iránt mely nemcsak a vallás-erkölcsi^de a hazafias érzelmek ápoiását is irta zászlójára. W. S. KÜLFÖLD. A német császárnak a pápánál Rómában való személyes tavaszi látogatását sokféle magyarázattal kisérte Németországban a sajtó. S mig a pápás orgánumok újjongtak e modern canossai úton, addig a prot. sajtó bizonyos tartózkodással szólott a modern német diplomatia e különös megnyilatkozásáról. Igy többi között a „Str. Ztg." azt irta: A német protestánsok lassanként megszokták azt, hogy a legnagyobb ev. tartományegyház élén álló német császár adott alkalmakkor elismerje a suverain pápa nemzetközi világhatalmi állását, daczára annak, hogy a vele szövetséges egységes olasz királyság ellen folyton protestál s világi uralmáról lemondani nem akar. á protestánsok azonban mégis csak kérdik azt, hogy mi politikai szükség volt arra, hogy a császár a pipának s államtitkárának Rimpolla bíborosnak 2 fiát is bemutassa, sót kicsibe múlott, hogy a császárnő is a Vatikánba kerül. Bizonyára szomorú látvány lett volna a reforinátió népire nézve a pápa előszobájában várakozó német ev. császári család, — modern kiadása Henrik cmossai várakozásának! Ezekkel a méltán megindokolt aggodalmakkal szemben a klerikális „Germánia,* az ultramontanismus német pápás szócsöve szokott módon eleven színekkel rajzolja meg a császár római látogatását s azt mondja, hogy az a nap .dicső napja a pápaságnak, a császárnak s a német birodalomnak." Valóban szomorú dolog, hogy dicső napja az a német prot birodalomnak, ha autokrata császárja hódolatteljes látogatást tesz a „suverain" pápánál, a mi „ősi rossz ellenünknél l" Jól megjósolta azt még a 80-as években Nipp old jenai tanár, hogy „mely utak vezetnek Rómába !" A német keletafrikai missziói társulat havi folyóiratának legutóbbi füzetében szomorúan érdekes közlemény található további életképességéről ós jövendő fejlődéséről. Azt fejtegeti, hogy az utolsó 3 év alatt a theolgusok jelentkezése a külmissziói szolgálatra nagyon meggyérült. Ezért a jövőben azt tervezi, hogy szövetségest keres oly külföldi missziói társulatnál, a melynek theol. semináriuma van, s attól kölcsönzi az erőket a külmissziói szolgálatokra. Eddigelé Bodelschwingh betheli lelkész s ismert nevű missziói iró szolgáltatta 1890. óta az erőket. A keletafrikai filléregyletet is, mely a keletafrikai német külmissziót szolgálja, a betheli intézet létesítette. Az azzal való szerves kapcsolat ennélfogva a jövőben is a keletafrikai német külmisszió egyik létfeltótele. Szó volt a rajnai misszióval való egyesülésről is, a mi azonban Schreiber barmeni missziói igazgató halála óta abban maradt. A berlini I. missziói társulattal való szövetkezés a 2 misszió eltérő vallásos egyházi iránya ós pénzügyi szempontok miatt lehetetlen. Mig a berlini misszió csak 41,500, addig a barmeniben 73,000 márkát gyűjtöttek. Pedig hát a tömörülésben ós egyesülésben van a külmisszió dolgában is az erő. A különböző vallásfelekezeti érdekek és szempontok itt alig jöhetnek tekintetbe. Így többi között a libe* rális jellegű általános német missziói társulat is igen nagy áldással ós eredmónynyel működik a Lutherjubil. óv óta a messze keleten : Japánban ós Kirftban. Jó volna azt megszivlelniök a mi német prot testvéreinknek ! S örömmel olvassuk azt is, hogy a zsidó misszió is az örvendetes fejlődés stádiumában van. A június 2 ikán Lipcsében megtartott missziói gyűlésen Bac h mann erlangeni lelkész bibliai íelolvasást tartott, Fi éhig pedig a