Evangélikus Egyház és Iskola 1903.
Tematikus tartalom - I. Értekezések, jelentések, megnyitó beszédek - Adorján Ferenc. Egy kis helyreigazítás
^áztörtóneti tankönyvet se meg nem irtain, se megírni nem szándékoztam, annak kiadót se kereshettem s igy természetesen nem kerülhettem abba a fájdalmas helyzetbe, hogy kiadót ne találjak. MJ Valamit azonban ruégis hallhatott Bereczky. Azt hallhatta, hogy ón megkerestem Kókai Lajost, adná ki Ba ti/, falvi Istvánnak a középiskolák VII. osztálya számára irt magyarországi protestáns egyháztörténetet, melyet tulajdonosa, IHornyánszky Viktor nem akart többé kiadni. Megkerestem pedig nein a magam, hanem tanítványaim erdekében. Mert igen furcsa helyzetben voltunk. Ev végén, mikor a tankönyveket megállapítottuk. sejtelmein se volt rola, hogy a könyv »végleg elfogyott." Év elején pe lig tanítványaim • nak több, mint a fele, megszerezte a köny/et, részint új. részint használt állapotban, A többinek sehonnét se tudtam a szükséges példányokat előteremteni s minthogy tanítványaimnak vagyoni viszonyaira tekintettel kellett lennem, úgy segítettem a bajon, hogy a Batizfalvi birtokában nem levőknek Pál fit és Farkas Józsefet adtam a kehükbe. Ekkor fordultam a boldogalt Batizfalvyhoz s kieszközöltem, hogy migyar prot egyháztörténetét ivenként 14—16 korona tiszteletdíjért átengedi; s erre irtani Kókainak, hogy a nagyon jól használható tankönyvet adja ki. Ám erre Kókai nem volt hajlandó. Ha még megemlítem, hogy 1899. őszén, tehát Bereczky egyháztörténetének s igy az ón bírálatomnak megjelenése előtt jóval korábban történt, nyilvanvaló lesz, hogy annak a dolognak Bereczkyhez s az ő egyháztörténetéhez absolute semmi köze sincs, azzal összefüggésbe nem hozható. S ebbből a semmiségből formálódott ki az egész mese. Hogy ki által, soha se kerestem s ma sem keresem. Azt hittem, már régen eltemették s ime, azt látom, hogy Bereczky még most is foglalkozik vele. Szerző megbízásából ugyanakkor felajánlottam a könyvet a Luther-tarsaságnak is s úgy tudom, hogy Bac hát Dániel, akkori alelnök a szarvasi közgyűlésen ugy ezt, mint kátéforditásomat szóvá tette, választ azonban a társaságtól soha se kaptam. Elhiszem ón, hogy Bereczkynek fájt a kemény kritika, de hat a sajtó nem arra való, hogy a gyarlóságokat legyezgesse s a képzelt nagyságok előtt leboruljon, hanem, hogy mindig s mindenkivel szemben az igazságot szolgálja. Elhiszem ón, hogy fáj Bereczkynek, hogy könyve a kemény kritika után nem talált meleg fogadtatásra, de hát iskoláink nem arra valók, hogy mindent, a mi Budapestről jön, csak azért, mert onnét jön, — s mindent, a mit Bereczky megirt, csak azért, hogy megírta legyen, — befogadjanak és dicsérjenek Ha a jó kereséséről van szó, személyi tekintetek, — rokonszenv ós ellenszenv nem vezethetnek. Mert akkor az elvi fegyverek helyett a harag fegyvereit viszszük a küzdelembe. Igy tesz Bereczky, a ki most, több mint két óv eltelte utáa sújt telém a harag fegyverével. Pedig azt mondják, hogy a ki haragszik, annak nincs igaza. Ha ezentúl is meg akar támadni, ám rajta, állok elébe, de akkor övezze fel magát az igazság vértjével s ne törjön rám a harag s a inende mondák bunkójával 1 Egyébként béke velünk 1 ADOBJÁN FEREACZ. lilSLKÖLD. A Szepesbélin a< ev, nőegyesület jan. 6 án tartotta meg évi közgyűlést. Weber S. titkár előadást tartott az eperjesi mészárszékről 1687ben. Dr. Elza Gabriel a számadásokat bemutatta 3243 kor. 67 íillérnyi vagyon állással A szegé nyek segélyezését helyeslő tudomásul vétetett. A jún. hóban Igló városában rendezendő női ipar munkák kiállítására többen már mostan jelentették be egyes cikkeiket. Fejes Anna tagnak köszönet szavaztatott az egyesület érdekében kifejtett tevékenységeért. Egyházközségi felügyelő raiasztás. A m. bólyi ág. h. ev. egyházközség a régebb idő óta üresedésben levő felügyelői állására 1. ho 11-én tartott közgyűlésen a lelkész ajánlatára egyhangúlag dr. Berzsenyi Jenő siklósi járásbirót választotta meg. Dr. Berzsenyi Jenőben a gyü lekezet valóban igen derék felügyelőt nyer, a ki eddig is már lelkes buzgósággal szolgálta egyházát úgy a tanácstermekben, mint az egyházi hirlapirás terén is. KÜLFÖLD A brandenburgi egyházi theol értekezlet nov. 25-ikón tartott évi közgyűlésén Wein gart és Horst, fölfüggesztett lelkészek esetéből kifolyólag erélyes állást foglalt el a theol. tudomány szabadsága mellett. A közgyűlésen, a melyen Sehol tz berlini tanár elnökölt, mintegy 200-an jelentek meg, köztük Harnack, Kattan, Gun kel, Soden, Paulsen és más kiváló férfiak a német tudományos körökből. Az elnöki megnyitó helyesen azt hangsúlyozta, hogy „Krisztus a világ szellemi és erkölcsi fejlődósének célja és központja," ép azért a tisztán idealista vagy pláne dogmatikus értelmezéssel szemben a történeti Krisztusra s az evangeliom történeti megértésére kell törekednünk Ezzel a történeti kuta-