Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mesterházy Sándor. Evang hitünk templomainkban és iskoláinkban

«gern lehet. Ha az egyház az ehhez szükséges eszközökkel rendelkezik, nem áll annak útjában igy se semmi. S akkor az állam is élvezi a jó gyümölcsöket. A tudományos szempont azonban más oldalról veendő itt tekintetbe. Nevezetesen, hogy a protestáns theológiáknak az egyetemre való bevitelével az államnak el kell ismernie azt, hogy a protestáns theológia csakugyan tudomány a tudományok között s igy a tudományok otthonában neki is otthona van. Ez elvi alapon feltétlenül egyenlő rangúvá kell tenni a protestáns lelkészképzést az egyetemi képzéssel. Csakhogy ez nem követeli egyúttal az egyetemmel való szerves összefüggést ós a lelkészképzés államositását. A theol. főiskolákat az állam akkor is elismerheti az egyetem többi fakultásával minden tekintetben egyenlő rangúnak, ha azok az egyházak tulajdonában maradnak. Példa erre is van külföldön elég. S e tekintetben, valljuk meg őszintén, hazai mindkét protestáns egyházunk nagy mulasztást követ el, hogy nem szorgalmazza theol. főiskoláinak fakultási rangra való állami emelését. A mi már most a jogegyenlőség és viszonosság szempontját illeti, erre nézve az előzőkben van megadva a felelet. S ha mindezek után a kórdós elbírálásánál még az autonómia érdekeit is tekintetbe veszszük, akkor világosan áll előttünk a dolog, hogy a lelkészképzésnek államivá tétele sem az állam, sem az egyház szempontjából nem feltétlenül szükséges Evangélikus hitünk templomainkban és iskoláinkban. Az egyházpolitikai törvények életbelépése előtt a római katholikus plébánosok, a hol lehetett, elkeresztelték a protestáns gyermekeket, a törvény ellenére. Most, a hivatkozott törvények korában a gyermekeknek a római katholikus egyház javára való eligérése van a vegyes házasságok kötésénél napirenden, a törvény engedelmóból. Akkor is vesztettünk sokat, most meg óriási a veszteségünk. Híveink száma apad, majdnem úgy, mint a nagy üldöztetések szomorú idejében. Az ellentábor szolgálatában állanak nemcsak a klérus tagjai, de a köztisztviselők közül is sokan. Sót tudok egy hivatalszolgát is, ki ily irányban ügynökösködött. Mintha visszatért volna Pázmány Péternek az evangéliomot véka alá rejtő kora. Pedig a vallásszabadság törvény által van biztosítva inkább, mint valaha. Honnét van hát, hogy az evangóliom, minálunk, édes magyar hazánkban nem tud diadallal előrehaladni, holott az „Istennek hatalma minden hívőnek idvességére ?" (Róm. 1, 16.) Talán a r. kath egyház gyóntatószékének hatalma viszi el tőlünk a győzedelmet? Kétségtelen, hogy ez nagy hatalom volt régen is, de mindig erősebb volt nála a Kiisztusba helyezett igaz, evangéliomi hit

% mely hegyeket mozdit. Vagy talán híveinknek szórványos helyzete a bajnak szülő oka? Tapasztaljuk, hogy ez nagy sebe egyházunknak, sietünk is ezt orvosolni, de másrészről meg azt is látjuk, hogy nagy, előkelő gyülekezeteinkben is sokan megtántorodnak, a kikben tudniillik nincs meg az igaz evangéliomi hithűség. Avagy talán evangélikus egyházunk általánosan ismert szegénységéből származik a mi legfőbb fogyatkozásunk? Lehet, hogy egyházunk igen-igen sok tagjára káros befolyással van ez a szegénység ós azért követeljük is, hogy az állam az egyenlőség eszményi magaslatára emelkedve, az 1848-ik évi XX-ik törvénycikk életbeléptetésével, — de önkormányzatunk sérelme nélkül, — segitse ezen bajunkat gyógyítani, azonban ne feledjük el, hogy evangélikus egyházunk a múltban is szegény volt és mégis napról-napra gyarapodott. Evangélikus hitőseink, mikor kiváltak a római katholikus egyházból, ott hagyva az egyház kincseit, szegényen jöttek el ós mégis egymásután emelték az evangélikus templomokat meg az iskolákat, áldoztak az evangéliomi hit oltárán vagyont, sokszor életet is, mert gazdagok voltak az evangéliomi hitben, mely hittől várták boldogságukat, üdvösségüket. Legfőbb bajunk az, hogy egyházunk sok tagjában nincs meg ez az igaz evangéliomi hit. Es arra kell törekednünk, hogy ez meg legyen. Meg kell győznünk híveinket arról, hogy: „Az igaz ember hitből ól," (Róm. 1, 17.) hogy a Krisztus evangéliomában hirdetett, a minden emberi tévelygéstől megtisztított, az igazán evangéliomi hit, — melyet evangélikus egyházunk ápol, — az, mely által megigazulunk Isten előtt és elérjük az üdvöt. A ki azután ezt meggyőződésből vallani fogja, az ragaszkodni is fog ágostai hitvallású evangélikus egyházunkhoz nemcsak a békének napjaiban, hanem a küzdelemben és az üldöztetésnek idején is mind halálig. Kórdós most már: mi a teendő ezen evangéliomi hitnek ápolása és ebből kifolyólag az egyházhoz való ragaszkodásnak előmozdítása végett ? Sok utalás történik e tekintetben manapság a lelkipásztorkodás hű teljesítésre. Elismerem ezen működésnek fontosságát ós jól tudom, hogy sokat lehet ez által tenni, de az eredmény