Evangélikus Egyház és Iskola 1902.

Tematikus tartalom - Értekezések név nélkül - Tiszáninneni ev. ref. kerület

ságra, a kinek a házassága első férjével az egy­ház törvényei szerint még fönnáll, az egyház pe­dig jogosan követeli törvényeinek és elveinek meg­tartását oly egyéntől, a ki az egyház szolgálatában állva, hivatásszerű kötelességeinek teljesítése mel­lett az egyház iránti tisztelet nyilvánításában a híveknek jó példát tartozik adni," a Szedenik Tamás által betöltött tanítói állomást megürese­dettnek jelentette ki és felhívta az orczyfalvi róm. kath. iskolaszéket, hogy az állomás újbóli betöl­tése végett a pályázatot kiirja. Aä eset a vallás­ós közoktatásügyi miniszternek tudomására jutván, a miniszter 1901. évi 87455. sz. döntésével a püspök említett intézkedését nem ismerte el tör­vényesnek ós végrehajthatónak, mert a tanítók életfogytiglan választatnak és állásuktól csakis sza­bályszerű fegyelmi Ítélettel mozdíthatók el; to­vábbá mert az orczyfalvi r. kath. felekezeti iskola az alkalmazott négy tanitó korpótlékának fede/.é sére az 1893. évi XXVI. t. cz. alapján 400 ko­rona segélyt élve/, s igy a r. kath iskolai taui­tók fegyelmi ügyei tekintetében érvényben álló törvényes gyakorlaton kivül a fennforgó esetben a hiv ukozott törvény 13. § nak is érvényesülnie kell. Mivel azonban a miniszter Szedenik Tamás tanítót időközben a hegyszorosi állami elemi is kolához már kinevezte és ezen állásának elfogla­lásával előbb viselt róm. kath. felekezeti istolai tanitó állásától megváltnak tekintendő, — a visz­szahelyeztetés kérdése immár tárgytalanná valt A miniszter egyben elrendelte, hogy a nevezett .tanító elvont illetményei kiszolgáltassanak. Felségadoniányok, egyházi czélokra : r. kath. g. kath. g.keí. ev. ref ág. h. ev. uait. izr 1895 4420 1960 300 960 — — 1896 6700 2800 200 400 — — — 1897 3200 4600 — 1600 400 '— — 1898 7000 2500 200 800 — — 200 1899 5700 44C0 1000 1600 600 — — 1900 8050 2600 600 1300 400 — 300 1901 2900 5400 2200 1600 1400 200 600 37970 24260 4500 8260 2800 200 1100 A lakosság arányához átszámítva : ezer lélekre esik a r. kath. egyházban 522 fi 11., g. kath. 1463 fill., g. kel. 216 fill., ev. ref 373 tili , ág. hitv. ev. 237 fill , unit 327 fill., izr. 155 fillér. KÜLFÖLD Uhlhorn G apát és hannoverai egyházlő halálában nagy halottja van a német protestantis­musnak s közelebbről a hannoverai tartomány­egyháznak. Előkelő állásánál s jeles egyházi s tud. theol. tulajdonságainál fogva nagy szerepet ját­szott az egyetemes zsinatokon s a lelkészi érte­kezleteken s szigorúbb luth felekezeti álláspont­jánál fogva ellensége volt a német prot. uniónak ós Ritschl moráltheol. iskolájáuak. Művei közül megemlítjük a következődet: „Római Kelemen homiliái és recognitiói, u .Hannovera egyháztörté­nete," „A keresztyénség küzdelmei és győzelmei a germán világban," „Katholicismus és protestan­tismus a sociális kérdéshez való viszonyukban,' 4 „Az egyházi betegápolás a jelen korra vonatkozó jelentőségében" stb. Fő műve, mely neki a tud. theol. világban is előkelő nevet biztosított, „A ker szeretetmunkásságróh szól. a mely e nem­ben elsőrangú terméke a német prot. theol. iro­dalomnak. Az angol ós a búr háb M élénken foglalkoztatja a német prot. sajtót, sót napjaink­ban bizonyos háborúskodás is ütött ki a német és az angol sajtó között. Mi eddigelé szándékosan tartózkodtunk e kérdés szellózteteséiól, mivel el nem felejtettük a szabadságharc/.ok idejéből az angolok lekötelező szolgálatait a magyar ügygyei s újabban a hazai ref. protestantismussal szem­ben. Azt azonban egy prot organumbau is meg­mondhatjuk, hogy kimondhatatlanul fáj nekünk is a búrok ós az angolok véres testvérharcza. A német protestánsok kifejezetten angolellenesek s nagy összegeket gyűjtenek az angol fogságban szenvedő nők ós gyermekek részére. Íme a mi­nap, mint Luthardt lapjában olvasom, több mint 1500 nő Münchenben gyűlésezett ós tiltakoztak „a világtörténelemben páratlan barbár, emberte­len, sót férfiatlan angol hadviselés ellen Dólafri­kában." Appellálnak „az angol nők lelkiismereté­hez, s embeiies igazságórzetéhez," nogy mindent meg fognak tenni „a nők ós gyermekek ellen irányuló megsemmisítő hadviselés szégyenfoltjá­nak" megszüntetésére. „Az egész művelt világ elkiismereti feljajdulása" kívánja „az embertelen háború tisztességes befejezését" s „a békés álla­potok helyreállítását." Nem lehet megindulás nél­kül olvasni e müncheni női feljajdulást I Hiszen, mint olvassuk, az angol táborokban elhelyezett 109,418 személyből elhalt június 1-től deczember l-ig 12,918, s ebből 10,636 gyermek. S miután mindössze 54,326 gyermek van a táborokban, úgy ez a nagy halandóság egy hónap alatt 1000 gyermekből 33-at s 1 év alatt 400 at jelent, a mi sokkal nagyobb, mint a harcztűzben lévő ka­tonáké. vagy Bombay város lakosságának a sorsa a dühöngő pestis idejében. A müncheni nők az erélyes határozata a német császárné s az angol követség elé is lesz fölterjesztve. Szászországban az ev. lelkészek hivata los elnevezésével foglalkozott az ev. luth, egyház­tartomány konzistóriuma, miután azzal előzőleg már az inevangelcis megbízott állam miniszterek s az utolsó egyetemes zsinat is foglalkoztak. A tar­tományegyház összes felavatott lelkészeinek hiva-

Next

/
Oldalképek
Tartalom