Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mayer Endre. A belmissiói egyesület kérdéséhez

félreértésekkel s oly szándékok inputálásával tárgyalja a belmissiói egyesületek kérdését és a pozsonyi belmissiói gyűlést, a melyeket ez az ügy és annak vezetői éppen nem érdemelnek meg. Addig is, mig erre a czikkre érdemlegesen reflektálhatunk, csak annyit mondunk, hogy legnagyobb bajunk legfontosabb kérdéseink körül az, hogy még mindig nem tudjuk egymást megérteni, s ebből a meg nem értésből fakadt Raffay czikke is. Hisszük azonban, hogy a megértés ideje nem sokára el fog jönni s az az „alkotmányos eltemetésére itélt belmissió lesz anyaszentegyházunk újjászülője." Im ez volt az a közlemény, a mely ßaffay kollegámat annyira felháborította. De kérdem egész nyugodt lélekkel, hol van ebben az az insziunálással, gonosz, rágalmazó szándékkal való vádolás? S vájjon van e e közleménynek akár tartalmában, akár hangjában, akár modorában valami olyan, a mi feljogosíthatta volna Raffay kollegámat arra a kijelentésre, hogy „Hát ez Ízlés dolga; ón ilyen modorú emberekkel nem vitatkozom?!" ítélje meg ezt a nagy közönség. Én ügyemet bátran Ítélete alá merem bocsátani ; mert azt hiszem, hogy ha valaki Raffay Sándor czikkére azt meri mondani, hogy félreértette a pozsonyi belmissiói értekezlet czélját s e félreértésből kifolyólag oly szándékokat imputai annak s összehívóinak, a miket azok nem érdemeltek meg, — talán csak nem követett el oly vétket, a mi miatt egy theológiai tanár kollegájával szemben oly kijelentésre ragadtathassa magát, mint ragadtatta magát Raffay Sándor én velem szemben?! Raffay kollegám igen kifogásolja azt a „modort," a melylyel a belmissió harczosai küzdenek; felrója nekik a saját igazságukról való felettébb nagyfokú meggyőződés tudatát; azt állítja felőlük, hogy minden más nézetet eleve lenéznek, gúnyolnak, minden másként gondolkozó embert rosszakarattal vádolnak meg s az önhittség, dölyf, a türelmetlenség, a másokat szertelenül meg ós elítélő önigazság szelleme él bennök, — s íme, a nélkül, hogy észrevenné, hevében önmaga esik mindezekbe a gyarlóságokba. Heves ós epés kifakadására jó lélekkel én is csak azt mondhatom tehát, a mit ő mond az én közleményemre, hogy: ,.Mi jogosította fel, hogy közleményemben gúnyolódást, inszinuácziót s más rémes dolgokat lásson és fedezzen fel: én igazán meg nem foghatom. Hogy erre egészen komoly hangon tartott közleményemmel rá nem szolgáltam, az bizonyos." De menjünk tovább. Raffay kollegám azt állitja, hogy én azt ígértem, hogy „keményen ki fogom oktatni" s a helyett, hogy ezt tettem volna, oda bújtam Mayer Endre köpönyege mögé, s mindezeknél fogva azt teszi velem, a mit ő Mayer Endréről tételez (de csak tételez) föl önmagával szemben: „lesajnál," Hát itt ismét csak az elfőgulatlan nagyközönséget hivom fel biróul. Vájjon van-e fentebb egész terjedelmében adott közleményemben csak egy árva szó is arról, hogy ón őtet igy meg úgy keményen ki fogom oktatni? Azt hiszem, hogy ezt abból Raffayn kivül senki más nem fogja kiolvasni, mert az, hogy egy lap szerkesztő főmunkatársa azt meri mondani, hogy egy más lapban megjelent és közérdekű czikkre „érdemlegesen fog reflektálni," csak talán még sem jelenti azt, hogy annak a czikknek Íróját igy meg úgy, keményen ki fogja oktatni? Az ilyen módú és auxesissel járó következtetésre és állításra csak Raffay saját szavaival felelek: „Ugyan kérem, szokjunk már le egyszer róla, hogy szépen hangzó frázisok kedvéért gyanúsítsuk egymást. Tessék úgy venni, a mint mondva van. Férfiak vagyunk, ki merjük hát mondani nyíltan is becsületes meggyőződésen alapuló véleményünket !" S menjünk még tovább. Raffay kollegám igen „lesajnál" a miatt, hogy czikkével érdemlegesen nem foglalkoztam, hanem Mayer czikkét elégnek tartottam állításaiban feltűnő tévedései kimutatására, s kijelentettem, hogy felmentettnek érzem magamat azon ígéretem alól, a mit czikkére nézve tettem. Eljárásomat irodalmi lovagiatlanságnak minősiti, a mely „persze kényelmesebb is, meg talán imponál is — a gyöngébbeknek. ' Talán szó nélkül hagytam volna Raffay kollegám minden többi kijelentéseit, ha ez nem lett volna közöttük. Megvallom, hogy ez esett a legnehezebben, annyival is inkább, mert mint fentebb feltártam, Raffay kollegám igen jól tudta, hogy ón voltam amaz inkriminált közlemények irója. Nam tartom magamat sem lumen mundinak, sem olyan bölcsnek, a kihez fogható több nincs; nem tartom magamat olyan embernek sem, a ki minden tekintetben kiforrt s minden dolog felől, mellőzve minden hozzáértő emberek Írásait, fejtegetéseit, Ítéleteit, pusztán a saját tapasztalataira támaszkodva és a saját lábán járva csalódhatatlan igazságokat jelenthet ki, a melyek ellen nincs appelláta ; de azt teljes önérzettel jelenthetem ki, hogy a más köpönyegébe burkoló zás, vagy a megé búvás methódusát, csak azért, mert ez az eljárás kényelmesebb, meg talán imponál is a gyengébbeknek : nem alkalmaztam soha, semmiféle vélemény nyilvánításomban. Fiatal ember vagyok ugyan, de innen onnan tiz év óta iró ember, s azt hiszem, hogy irodalmi munkálkodásom, ha nem sokat ér is, de még sem ad okot arra a velem egykorú Raffay kollegámnak, hogy más háta megé bujással és más fejével gondolkozással sajnálhasson le. Mert hogy Mayer czikke után ígért reflektálásomat meg nem írtam, annak oka, ő tudta jól, nem az volt. hogy a magam fejétől képtelen lettem volna czikkével