Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Poszvék Sándor. Egyházi énektár

magyar gyülekezetekben használatban. Az egyiket a dunánántúli egyházkerület, a másikat a győri egyház adta ki. A többi gyűjtfmenyek kivétel nélkül ekét forrásból merítették anyagukat, használatuk viszonylag szűk térre szorítkozik, vagy iskolai czélra, az ifjúság számai a készültek. A 19. század elején napvilágot Iá:ott e két legelterjí dfebb énekes könyvnek bölcsője Dunántúl kies löldén ringott. Az egyházkeiületnek, illetőleg egyik virágzó gyülekezetének dajkáló gondjai alatt megerősödvén, megizmosodván, indultak útnak s az ugyanazon egyházkei ület által méltó kisérőül melléjük rendelt chorálkönyvvel együtt országszerte polgárjogot nyertek. Alig van a nevezett században az evang. hitélet fejlesztésének szánt könyv, mely annyi kiadást ért. mint e két énekgyüjtemény. Egy század óta azonban megváltozott minden, felfogás, izlés, nyelv. S e változás az egyház vallásos épülése terén is mind hangosabban követeli az örök igazságnak új alakba való öntését. Egy sajátságos jelenséggel találkozunk e téren, mely időről időre ismétlődik. A múltból származó régi alakok sa jelen fejlettség követelményei között felmerülő ellentétet híveink átlaga legyőzni nem bírja. Ők sem annyira nem képzettek, hogy ez ellentétet a mult idők szellemének ismeretében, az ahhoz való kegyeletes leereszkedésben saját fejlettebb felfogásukkal összhangba hozhatnák, sem annyira nem miveletlenek, hogy azon ellentétnek tudata, vagy sejtelemszerű érzete épülésükre zavarólag ne hatna. Járult ehhez, a vallásos épülés szempontjájából tekintve a felvetett kérdést, egy nagyon is jogosult kifogás. Énekeink kevés kivétellel nagyon is visszatükröztetik a 18 ik század uralkodó theológiai jelleget. Hideg reflektáló, morálizáló hangjuknál fogva inkább szavalásra s emlékbeszédre, mint éneklésre alkalmasok, inkább az értelemhez, mint a szívhez szólanak. inkább a biráló ész ítéletét provokálva, az épülést kereső lélek vágyait kevésbbé elégítik ki. Több melegséget, több érzelmet, több közvetlenséget! Ki ne osztoznék ez óhajtásunkban, érezve nagyon is józan szellemnek hideg fuvalatát, mely énekeinkből felénk leng. Az énekügyi mozgalom a dunántúli egyházkerületben megindulván, a megpendített eszme életrevalóságáról tesz bizonyságot az a körülmény, hogy a lapok hasábjairól s a magántanácskozasok köréből csakhamar a hivatalos egyház, a közgyűlés napi rendjére került. A fehér-komáromi egyházmegye alighanem Payr Sándor akkor ondódi lelkész, most soproni tüeol. tanárnak a magyar hymnológia e buzgó munkásának indítványára azon javaslatot terjesztette a dunántúli egyházkerületnek 1892-ik évi rendes közgyűlése elé: „Határozza el (a közgyűlés) egy, a jelen kor vallásos szükségletének megfelelő, irodalmi színvonalon álló és a zenei követelményekkel is szigoiuan számoló új magyar énekes könyvnek szerkesztését és kiadását," (i33 jk. p.) Az egyházkerület állandó választmánya melynek véleménye kikéretett a következő évi közgyűlésnek nyújtá be e javaslatra vonatkozó jelentését. „Tekintettel arra, hogy a régi énekek jelen szövegükben is a hivő lélek pietásának féltett kincsei s ezért az énekreform terén elhamarkodásnak helye nincs, azt indítványozza, hogy az ügy tétessék át azon utasítással a népiskolai bizottsághoz, hogy ez tanácskozásaiba bevonva az e téren szakképzettséget tanúsított egyházi férfiakat, állapítsa meg az énekeskönyv szerkeztésére vonatkozó elveket és általában érlelje ez ügyet mind addig, mig concrét javaslattal léphet elé." E javaslatot az egyházkerület magáévá tette. Igy került az énekreform kérdése a népiskolai bizottsághoz (1893. 129 jk. p.) Az egyházkerület népiskolai bizottsága dicséretes buzgósággal igyekezett nehéz feladatának megfelelni. Az 1894 ik egyházkerületi közgyűlés, a bizottságilag megállapított elveket tudomásul vévén, ajánlja a szakválasztmánynak, hogy énekügyünk ujjáalkotásában jövőre is higgadt megfontolással s sellő óvatossággal járjon el" (131. jk- P ) Közlöm ezeket az elveket, bizonyságául annak, hogy a népiskolai bizottságot a helyes érzék vezérelte, midőn további fontos munkálkodásának irányát s korlátait a következő pontokban jelölte ki: „1. Az új énekes könyv a régiek hagyományain épüljön fel, abból a használható anyagot átvegye. Egyháztörténeti nevezetességgel biró énekeinkre és énekszerzóinkre kiváló tekintettel legyen. 2. Egyes régi énekeink, melyeknek igazi mély vallásos szellemük, de elavult nehézkes alakjuk van, kíméletes kézzel, avatott tollal megigazíthatok. Absolut becsű énekeink nincsenek, Luther is változtatott a régi latin énekeken. De mindez a pietás sérelme nélkül történjék s csak akkor, ha az ének új alakja határozott nyereségnek vehető. A tartalmat az alakért feláldozni nem szabad. 3. Javításra szorulnak a régi énekek ott, hol bennök ósdi elavult szavak, ízléstelen képek, kevésbbé talaló, erőtlen kifejezes, nehézkes mondatszerkezet es gyarló verselés mutatkoznak. 4. Minden javítás és átalakítás mellett is azonban kell, hogy régi enekeink mégis magukon viseljék koruknaK es szerzőiknek sajátszerű jellegét es az odonságnak bizonyos jó zamatát, a melylyel a regi atyak szólanak az unokákhoz. „A lelki kép és physiognómia maradjon meg, ha az