Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Thomay József. Vélemény a vallástanítás tervéről

a mely még elmarad, kevésbbé népszerűek és titkán fordulnak elő. A gimnáziumi vallástanítás terve. Osztály on kint heti 2 óra. Helyes a javaslatban az a felfogás, hogy az Í-só osztály bibliai történetek tananyaga azokat a lörténeteket ölelje tel. a melyek a vallásos igaz­ságot lehetőleg történeti alakban tüntetik fel; a Ildik osztályban pedig azokat, melyekben a val­laso3 igazság inkább tanitó alakban lép előtérbe; ámde úgy itt, mint ott nemcsak póldáúl kellett volna felemlíteni egyes történeteket, hanem egyen­ként is elő kellett volna számlálni azokat. A többi osztályokra vonatkozó tervezetet helyeslem, kü­lönben lenyegében megegyez a régi tervezettel, azzal a különbséggel, hogy minden osztályban a biblia olvasása is elő van irva, de csak általános az utasitás, az meg van mondva, hogy miből, de az nincs meg mondva, hogy mit? A III. és VI. osztálynak az apostolok cselekedeteiről irt könyv­ből kell olvasni, — mit olvasson az egyik, mit a másik ? A javaslat fölött elmefuttatásom kapcsán még egy igen fontos kérdésre kell irányoznom a tisztelt konferenczia becses figyelmét. A kérdés tárgyát az képezi, hogy nincs tanterv és javaslat a különbféle fokozaton idegen iskolákba járó evang. tanulók vallásoktatásáról. Az altalam véleményezett javaslat csak a saját iskoláinkba járó evang. tanulók vallásoktatásának tantervét karolja fel, holott pedig állami, községi, társadalmi, magán vagy felekezeti iskolákat láto­gató gyermekeink is vannak, azok sem lehetnek mostoha gyermekeink; azokat is meg keil tarta­nunk az egyháznak, azokkal is ugyanazon czólunk­uak kell lenni, mint a mi iskoláinkba járó gyer­mekeinkkel; azokból is evang. szellemtől áthatott oly egyháztagokat kell nevelnünk, a kiknek Isten folyton szemük előtt ós szivükben van, a kik az isten iránt érzett szeretetből örömmel teljesítik az ő parancsolatait; azokat is evang. hitökben meg­szilárdítani, kötelezettségeik iránt felvilágosítani s bennük a prot. szellemtől áthatott érzületet fej­leszteni tartozunk. Az idegen iskolákba járó hitvallásunkbeli ta­nulókra éppenséggel nem alkalmazhatjuk az egye­temes közoktatási bizottság által készített tantervet még módosított alakban sem, Erre egy külön specialis tantervet kell kidolgoznunk. Az idegen iskolákba járó tanulóinknak a vallástanitásra nem másfél, illetve két óra jut, hanem csak egy he­tenként ós nem is osztályonként, hanem csopor­tosítva két-két osztály összevonásával vagy a sze rint, a mint a helyi viszonyok megengedik ; azok­nak tehát más tananyag beosztás kell. A helyzetnek van azonban még más képe is, ott, a hol vannak iskolák, de evang. egyház vagy lelkész nincs. 56 gimnázium, 5 reáliskola, 2{fel&& kereskedelmi iskola. 2 felsőbb leányiskola, 2fc polg. fiúiskola és 15 pulg. leányiskola, összesen 106 tanintézet van ilyen helyen, a mely intóze tekbe ezrekre megy azon evang. tanulók száma, a kik, hogy részesülnek e, ki által, mily módon vallásoktatásban, arról alig tudunk valamit. Ennélfogva az elmondottak alapján bátor vagyok indítványozni : Mondja ki a tisztelt értekezlet, hogy a vallás tanitás tervére vonatkozó egyetemes bizottsági javaslatot nem tartja czélszerünek s azért annak határozottabb, egységesebb és mórlegelőbb kidol­gozását óhajtja ós pedig a következő propositiók figyelembe vételével: ; 1. A népiskola III. és IV. V. és VI. osztály­nak tananyagát kisebb móretekre kell szorítani, különösen a két felső osztály túlterheltetésón se­gíteni kell. 2. A polgári és felsőbb leányiskola, nemkü­lönben a tanítóképző I—II. osztályában szem előtt kell tartani azt az elvet, hogy az ó- ós új-szövet ségi történetek vegyest taníttassanak, továbbá szük séges, hogy a bibliai történetek száma is meg legyen határozva ós azok egyenként is elő szám­láltassanak. 3. A tanítóképzőben begyakorlásra több ének­dallamot kell felvenni. 4. A gimnázium I—II. osztályában a biblia­történetek tananyaga kijelölendő. 5. A gimnázium III. VIII. osztályaiban a bibliaolvasás tananyagát közelebbről meg kell ha tározni. 6. Az idegen mindennapi és ismétlő elemig a szakiskolák, polgári, felsőbb leány- ós középis­kolákba járó evang. tanulok vallásoktatásáról ott is gondoskodni kell, a hol az iskola székhelyén evang. vallástanitók nincsenek s általában a nem evang. jellegű említett iskolák hitvallásunkbeli ta­nulói számára külön tanterv készíttessék ós annak foganatosítása ellenőriztessék. * * * Vélemény az evang. közoktatási bizottság által készített s az iskolai bizottság szervezetére vonatkozó egye­temes szabályrendeletről. Az iskolai bizottságok, tanügyi bizottságok, vagy mondjuk iskolaszékek minden fokozatra meg voltak eddigelé is, de nem tulajdoníttatott azoknak olyan hatáskör, mint a milyen a jelen szabályren deletben kontemplálva van. Hogy többet mond­jak: az egyházmegye iskolai bizottság 20. §. b. p. szerint az egyházunkhoz nem tartozó taninté­zetekben a vallásoktatást gondos figyelemmel kí­séri és a j. p. szerint szabályrendeletileg megál­lapított számban iskola látogatókat választ, a kik­kel egyházmegye területén levő összes tanin*

Next

/
Oldalképek
Tartalom