Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Kirchner Elek. Egyházi énekeink ügyéről
rölbelül ugyanaz a ritmikai schemája, mint a lengyel hymnusé, tehát tulajdonképpen 7 4 taktusban -choriambu3ok nélkül egyszerűen igy hangzik : 1. 2. — uu <a — = lU, a o 1. 2. 1. 2. 1. 2. uuuu langjegynek véve.) Kálmán Farkas az ő dactylus, spondeus, coriambus •és trochaeusával (nyugponttal) combinatiójával ^olyan értelmetlen ritmusú sort hoz ki, hogy ezen rajta kivül alig fog más értelmes zenész eligazodni. Igy aztán természetesen a 4 féle zenei kiíejez^sü virágos rétét is illustrálja, kigúnyolva a kifejezésekben véghetetlen szegény német dalt és zenét. Nos, hát én azt mondom erre, szerencse, íhogy a németek nem értik meg Kálmán Farkasnak e magyar nyelvű explicatióját, mert bizony igen furcsán tűnhetnék fei nekik a magyar népdaluak (s ezt, nehogy Kálmán Farkas valami kryptogermannak nézzen, lelkem legmélyebb meggyőződéséből mondom,) érdekes, s érdekességében gyönyörű ritmusa. De mellesleg meg kell még jegyeznem: Kálmán Farkas e nagyot mondása közben téved is: a német dal és zene ritmikai alakokban korán sem oly szegény, mint Kálmán Farkas gondolja. Sőt, higyje el, a -Choriambus, helyesebben mondva choriambikus —. u u —. ütemalakot s ennek variatióit kivéve a német, de még minden más nemzet is ugyanazokkal a zene ritmikai alakokkal rendelkezik, mint mi magyarok. Azonban térjünk vissza főtárgyunkhoz. Kálmán Farkas magyarosan ritmizál, s pedig miután az ő egyházában is igen sok az idegen származású chorál, magyarosan ritmizálja ezeket is. Nos nem lesz-e ez éppen olyan furcsa, sőt sokkal furcsább, lia ezekre már most feszes magyar nadrágot és attillát rak, mint a mit bold. Altdörfer Keresztóly állitólag tett legyen, a ki Kálmán Farkas szavai szerint német bugyogóba öltöztette a magyar chorált azzal, hogy felütésesnek vette a leütéses dallamot. Konstatálnom kell, hogy e vád teljesen alaptalan. Mert a bold. emlékű derék Altdörfer egyáltalán nem változtatott semmiféle ritmuson. Ez nem is volt feladata; ó nem tett egyebet, minthogy újra harmonizálta a leg• inkább kerületében használatos choráldallamokat az orgonisták részére. Ezt pedig oly mesterileg, stylszerűen mesterileg végezte, hogy munkájáért nem kisebb tekintély, mint Vol km an Róbert adózott neki a legnagyobb elismeréssel. Ha már most megesett az a sajnos, de a boldogultat felelősséggel egyáltalán nem terhelő dolog, hogy chorálkőnyvében az eredetileg felütés nélküli magyar dallam felütósesnek van irva, mint pl. a „Krisztus Urunknak áldott születésén* dallama, az nem az ó, hanem a beküldő hibája. A nálunk használatban levő „Mennyből jövök 14 nem tartozik ezen rubrikába, mert az eredeti német felütóses dallam, melyre, hogy ha a meglevő magyar szövegek nem illenek, úgy ez az énekszöveg irók hibája. Jellemző, hogy éppen Altdörfertól, a német embertől hallottam egy alkalommal azon találó megjegyzést, hogy a magyar szövegekben a ritmus többnyire oly ingadozó, — s ebben tökéletesen igaza volt, — hogy bajos kisütni a dallam fel- v. leütéses voltát. Igen, mert a régi szövegek nem törődnek a prozódiai versmértékkel; ezek a szövegek tehát el is tűrik többnyire egyformán a fel- és léütéses zenei ritmust. Ritmizált dallamra meg éppen nem gondolt, nem is gondolhatott bold. Altdörfer, mert ilyet a protestáns közénekek bel- és külföldön már századok óta nem ismernek. Kálmán Farkas e tekintetben is, mint reformer lép fel: ő a chorált rit mizálva s pedig magyarosan ritmizálva kivánja énekeltetni. Igaz, hogy a ritmizálás eszméje nem egészen Kálmán Farkas eredeti gondolata, mert ezen külföldön is, nevezetesen a németek közt sokan törték fejőket és kísérleteztek a nélkül, hogy csak egy lépéssel is előbbre vitték volna a dol got az óhajtott czél felé. Nem is hiszem, — ez erős meggyőződésem, — hogy ezt valaki vala mikor nyélbe is üsse. S pedig azon egyszerű oknál fogva, mert a prot. egyházi chorál mai leg egyszerűbb ritmizálás nélküli alakját az idő hozta létre a természetes fejlődés útján. A mint a hym nológia történelméből tudjuk, a nagy részt népdalokból átvett egyházi melódiák eredetileg ritmizált alakja az éneklésben járatlan nagy tömegek ajkán idővel természetszerűleg annyira elmosódott, hogy végre is nem mai ad t meg belőle más, mint az egyenlő idóértókű dallam hangoknak mai váza. Ezen processus fejlődésmenetét kétsógkivül előmozdította az orgonának, mint vezető s harmóniai alapot szolgáltató hangszernek elterjedése, mely hangszer tudvalevőleg az egyenletes kötött (legato) játékban érvényesül s igy önkénytelenül is kedvezett az olyan dallamoknak, melyekben a ritmikai alakok mennél egyszerűbbek.
