Evangélikus Egyház és Iskola 1901.
Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Bácsi lelkészi értekezlet
írí fogja kürtölni éppen azok előtt, a kikkel azt tudatni akartam s tisztázom magamat azzal, hogy nem tehetek róla, ha az az ón emberem visszaélt bizalmammal. Felesleges volna többféle példát is emliteni. Midőn a prometheusi láng nem az Istenséggel való életközösségben keresi a végetlenség utáni vágyának kielégítését, hanem az Istenségen kivül önmaga akar magának törvényeket alkotni, a túlnyomó értelmi fejlődés korszakában szokott az ilyen elv elburjánozní. Elősegítik ennek fejlődését azok az erkölcstanitók, kiknek tanítása szerint külső cselekvények képezik az ember erkölcsiségének mértékét. Van azonban egyház, melynek sarkalatos elve szerint az ember belső értékét nem gyarló földi lényeknek fogyatkozásokkal teljes értelme, hanem közvetlenül a Mindenható itéli meg. kinek ítélő szava a lelkiismeretben nyilatkozik. Bármily tisztességesnek lássék a te cselekedeted akár önmagad előtt is, ha azt elrejtett gonosz szándékkal hajtottad végre, kárhozatot vontál fejed fölé s büntetésed elmaradhatlan. Általánosan ismert igazság, hogy a protestáns egyház hirdeti azt a Kétségbevonhatlan tant, miszerint a világnak minden dicsérete és dicsőítése, minden áldozat, minden jótékonyság, minden imádkozás, sőt maga a gyónás szent cselekvénye is hiábavaló, ha szived nem tiszta vagy bűnbánatod nem fenékig őszinte. Annálfogva bízvást állithatjuk, hogy Arany János e költeményében tisztán protestáns, igaz keresztyén eszmét állított elénk. SASS JÁNOS. BELFÖLD-. ^ Megllivó, Az evang. tankönyvvállalat szervező bizottsága június 24-én hétfőn d. u. 5 órakor Budapesten VII., Rottenbiller-utcza 12. sz , II. em„ ajtó 21., alólirott lakásán tartja első ülését, melyre mindazon lelkész urak tiszteletteljesen meghivatnak, kiknek gyülekezete a tankönyv vállalati mozgalomhoz csatlakozott. Alólirottnak lehetetlen minden egyes lelkész úrnak külön megküldeni a meghívót, azért ezen az úton van szerencsém a nagyt. lelkész urakat meghívni. Azon főtisztelendő főesperes urakat pedig, a kik az aláírási iveket még be nem küldték, tisztelettel kérem, ha lehet, szíveskedjenek azokat beküldeni. Kiváló tisztelettel óí. testvéri üdvözlettel Budapest, 1901. június 15. M a j b a V i 1 m o s, ®v. lelkész, vallástanár. À bácsi ág. h. ev. egyházmegyé lelkészeinek nt. Belohorszky Gábor főesperes elnöklete alatt Újvidéken tartott értekezlete jegyzőkönyvéből. Főesperes jelenti, hogy Kruttschnitt Antal vadkerti lelkésznek a lelkipásztorkodásról szóló szabályrendelet tervezetét Kottler Ottó testvérnek adta ki vélemenyezés végett. Kottler Ottó felolvassa véleményes jelentését, melyben azon nézetének ad kifejezést, hogy a leldpásztorkodásról szabályrendeletet alkotni akarni elhibázott dolog, mert az „Istenországa küzdelmét ós győzelmét, s a Szentlélek teremtő és megtartó erejét szakaszokba foglalni nem lehet." Meghallgatva a beküldött tervezet részletes bírálatát is. többek hozzászólása után az értekezlet kimondja, hogy a lelkipásztorüodást paragrafusokba. szabályrendeletbe foglalni elhibázott dolognak tartja s e helyett — főleg azért, hogy a fiatalabb lelkészek útbaigazítást nyerjenek — azt indítványozza, írassék ki pályadíj egy jó eredeti vagy fordított pastorális műre, a mely pályadíjhoz az esperesség 100 koronát ajánl fel. — Azon esetre azonban, ha a tervezet mégis a felsőbb forumokon elfogadtatnék, óvást emel az ellen, hogy az szabályrendeletnek neveztessék, hanem legfeljebb a bányakerületi utasítás mintájára „Utasításnak." Olvastatik főt. Sárkány Sámuel püspök levele, mely szerint a felekezeti iskolák tanitói csak ott kötelesek a gazdasági ismétlő iskolát vezetni, a hol a dijlevelökben határozattan meg van említve, hogy ismétlő iskoláért külön javadalmaztatnaií ; ha azonban díjlevelében erről semmi említés nem tétetik, a tanitó a gazdasági ismétlő iskola vezetésére sem kötelezhető Tudomásul vétetik. Taubinger Rudolf testvér ismerteti „A magyarhoni ág. hitv. ev. ker. egyház egyetemes szabályrendeletét a vallástanítás tervéről." Ismertetését azon indítvánnyal zárja : mondja ki a lelkészi értekezlet, hogy a tervezethez hozzájárul azzal, hogy az ág. h. ev. tanitóképzőintézeti növendékek kezébe kimerítő vezérkönyv adassék s hogy a növendékek a hymnologiât s annak történetét behatóbban tanulják ; végül hogy a középiskolai vallástanítás érdekében szükséges „Bibliai olvasókönyv" mielőbb megalkottassék. Az értekez let az indítványt magáévá teszi s a referensnek köszönetet mond. ^ Bier bru n ner Gusztáv testvér felolvassa a magyar evangéliomi belmissiói egylet alapszabály tervezetéről s azon egylet Pozsonyban 1900. szeptember hó 19 ón tartott értekezletének, jelesül annak 4. pontjáról szóló jelentését. Az alapszabálytervezet ismertetése után indítványozza, hogy a bácsi egyházmegyei papi értekezlet a szóban lévő belmissiói egylet megalakításához a tervezetben foglalt módozatok mellett ne járuljon