Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Adorján Ferencz. Evang. tankönyvvállalat

Kedvetlenül használom én magam, de kedvetlenül használják tanítványaim is. Képtelen vagyok bele életet lehelni s tanítványaim se éreznek ki belőle egy *is melegséget, a mi pedig vallási tankönyv­nél elengedhetetlen. S hiába is tagadnám, ez az egy tárgy, — éppen a leghálásabb táigy — az, melyből látszólagos eredményt ugyan képes va­gyok felmutatni, olyat azoi.ban, mely saját maga­mat kielégitfne, éppen nem. Legelőször is irhát egy jó bibliaismertetést kellene Íratni és kiadni. Utána következhetnének lassú egymásutánban azok a könyvek, melyeket vallástanáraink szükségeseknek Ítélnek. A közép­iskolai tankönyvek sorozatának befejezésével, vagy akár vele páihuzamban is népiskolai könyveket is lehetne Íratni es kiadni. Ámde, ha a Luthertáisaság csakugyan bele­fog ebbe a vállalatba, legelőször is magát, kell reformálnia. Meg kell változtatnia eddigi szerve­zetét és új ügyviteli szabályzatot készítenie. Mi úgy látjuk itt a vidéken, hogy a Luthertársaság­nál igen lassan és nehézkesen megy minden. Egy irodalmi vállalatnak pedig mozgékonynak kell len­nie. A sok gyűlésezés, tanácskozás rengeteg időt vesz igénybe, s ez csak ártalmára van az ügynek. Állításomat nem a levegőből veszem. Ezelőtt körülbelül másfél évvel a Luthertársaságnak aján­lottam fel kátéforditásom kiadását. A Társaság ki is adta a múvecskét birálat végett, a kiadás ügyé ben azonban hónapokig se hozott határozatot. Többször megsürgettem a dolgot, de mindannyi­szor hiába. Ki csodálhatja, hogy végre elvesztet­tem türelmemet s más kiadót kerestetni? De még egy másik ajánlatot is nyújtottam be a Lu­thertarsaságnak. Kátéforditásommal egyidejűleg terjesztettem be Batizfalvy Magyar protestáns egy­háztörténetét is. Megírtam, hogy jelenleg egyetlen egy magyarországi prot. egyháztörténeti tanköny­vünk sincs s Batizfalvy könyve egy kis átalakítás mellett igen jól volna iskoláinkban használható; megírtam azt is, hogy a szerzőtől megbízást kap­tam a könyv átdolgozására és kiadására, de a Társaság még csak nem is felelt beadványomra. Gyökeres orvoslásra, alapos reformra volna tehát szükség. Ha a Luthertársaság csakugyan tankönyvkiadó vállalatot létesit, az ügyvezetést feltótlenül egy emberre kell bíznia. Ugy tudom, hogy a könyvek kiadásának ügye eddig is egy emberre, a kisbizottság jegyzőjére, Falvay An­talra volt bizva. Ismerem személyesen s tudom, hogy pontos, kötelességtudó és fáradhatatlan mun­kás ember. De azt is tudom, hogy ezeifelé van elfoglalva. Nehéz és sok munkával járó hivatala mellett számos különféle tisztségeket visel s igy minden buzgósaga mellett se képes arra, hogy a Luthertársaságnak sok időt szentelhessen. A vál­lalat élére tehát oly egyént kellene állítani, a ki kellő szakértelmen s szilárd akaraton kivül több szabad időt szentelhetne ez ügynek. Ezt a tan­könyvvállalati ügyvezetőt bizonyos fokú szabad­sággal és önállósággal kellene felruházni. A je­lenleg mindenható kisbizotlságnak csak azt a jo­got kellene meghagyni, hogy megállapítsa, mely könyvek adassanak ki s kikkel Írattassanak meg; a pályán unkák átvételét s megbiráltatását, esetleg újia átdolgoztatását és kinyomatását egészen az ügyvezetőre kellene bízni. Ha valahol, úgy éppen üzleti téren áll az, — sa tankönyvkiadás kivá­lóan üzleti dolog, — ho^y az idő pénz. De magasabb összegben kellene megállapítani az irói tiszteletdijakat is. Úgy tudom, hogy Kókai 1000 példány után évenként 60 korona honorá­riumot ad a szerzőnek. A Luthertársaság évköny­vében pedig azt olvasom a tankönyvkiadói sza­bályzatban, hogy az irói, nyomtatási és kötési költség összesen 35$ ban állapíttatott meg. Ebből 10 ives munkát véve alapul, számitásom szerint ivenként 32—34 korona jut irói tiszteletdíjul, — oly csekélység, hogy aligha fog valakit Írásra serkenteni, annál is inkább, mert a Luthertársa­ság a kiadandó példányok számára nézve se köti meg a kezét. S az is kívánatos, hogy a tankönyvek ára lehetőleg a legkisebb összegben állapittassék meg. A kevésbbé kelendő könyvek legyenek valamivel drágábbak, a jókeletűek ellenben a lehető legol­csóbbak. Ezt az üzleti szabályt aligha ismerte eddig a Társaság, s ha ismerte, vétkes könnyel­műségnek seil minősítenünk, hogy nem követte. A mikor Bereezky bibliai történeténak III. kiadá­sáról volt szó, Kókai hajlandó volt azt a saját költségén 10,000 példányban kinyomatni s 60 fillérért árusítani ; a Társaság nem fogadta el az ajánlatot, a könyvet maga adta ki. s miként ré­gen. ma is 80 fillérért árusítja. Miért? Mi indo­kolja ezt a fillóreskedóst? Az üzleti érdek bizo­nyára nem I Nem tartozik ugyan ide, de miután a kér­déssel szorosan összefügg, megemlítem, hogy a Társaság majdnem összes kiadványai túlságos drágák. Milyen jó volna, ha azokat olcsó pénzen terjeszthetnék növendékeink között. De alig lehet. Egy két könyvecskét ugyan megvesz majd min­denki, de csakis ennyit. Hogy elégíthetne ki ben­nünket ez az eredmény ? ! Olcsó könyvecskékre van szükségünk, — s nemcsak nekünk, de népiskoláinknak is, s városi és falusi gyülekezeteinknek egyaránt. \ tan­könyvvállalatból befolyó tiszta jöve­delmet is erre a czélra kívánnám én forditani. Olyan közérdeke az egyházunknak, a mely elől a jelenlegi nehéz időkben, a vallásos buzgóság és a hithúsóg hanyatlása idejében el nem zárkózhatunk. Olcsó vallásos olvasmányokat ifjúságunknak és népünknek, ingyen olvasmányo­kat azoknak, kik azt a néhány fillért sem tudják

Next

/
Oldalképek
Tartalom