Evangélikus Egyház és Iskola 1901.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Győr

püspökeit, hogy rendszabályaikkai ennek az átkozott áradásnak gátat vessenek." A papok között is számos a kitérés. Jellemzi a római „türelmességet" az az eljárás, melyet Portugáliában a protestánsokkal szemben tanúsítanak. Nem elég, hogy Rómának engedelmes klérusa — a legutolsó hecczkáplántól kezdve a legelső püspökig s azon felül — a legvadabb rágalmakkal, szitkokkal, átkokkal sújtják az »eretnekséget." hanem a parlamentben is követelik a „protestáns mozgalomnak" elfojtását. A szegény protestánsokon nem segítenek a büntető törvénykönyvnek a vallási kihágásokat, sérelmeket tárgyaló — a legutóbbi években hozott — eléggé liberális paragraphusai, mert ezek mellett p. o. az 1886. évi drákói szigorúságú határozat is érvényben van még, mely szerint: „a ki az államvallást, a katholikus, apostoli, római vallást tiszteletlenséggel illeti, az 1—3 évre terjedő börtönnel és vagyonához mórt pénzbírsággal sújtatik." Ilyen tiszteletlenség u. a. határozat szerint p. o. „a katholikus, az egyház által megállapított tanokkal ellenkező tanok hirdetése;" „az egyház által elvetett vallás terjesztésének kísérlete

f

a stb. Ennek alapján Lissabonban rendőrileg kiutasították a mult hónapokban az egyik ev. templomban már egybegyűlt híveket. A rendőröktől nem messze kath. pap nézte az eljárást. (Kísérője vagy vezetője volté a rendőröknek?) Néhány nappal reá az ev. ifjúsági egyletet ugyancsak rendőrök oszlatták fel. (Ismét két kath. pap felügyelete mellett.) Majd 3 más helyen ismétlődött ugyanazon eljárás. Az „Evang. alliance" erre a Londonban tartózkodó portugál királynál kieszközölt kihallgattatáskor részletezte az uralkodónak ez eljárást, ki is úgy a jelenre, mint a jövőre nézve biztosította a küldöttség tagjait, hogy országában a protestánsoknak tőle telhetőleg teljes vallásszabadságot fog biztosítani. Néhány nap múlva megszűntek Portugáliában a protestánsok üldöztetései, — a mi kizárólag a nemes szivú uralkodónak — annak a IV. Ped rónak dédunokája, a ki annak idején országának alkotmányt adott — és egyáltalában nem Róma »türelmességének" köszönhető, a mint azt néhány szájhós klerikális lap feltüntetni igyekszik. Spanyol állapotokat fest a következő eset is. A pamplonai egyetlen liberális lapot betiltotta P. kormányzója. Miután a püspök a lapot excommunikálta, a klerikálisok kérelmére betiltotta azt a világi hatóság is. A lakosság természetesen csodálkozik és méltatlankodik a felett, hogy világi ügyekben nem a kormányzóé, de a püspöké az utolsó szó. A betiltott lap szerkesztője új lapot indított, a mely mérsékeltebb hangon ugyan, de ugyanazon elvekért küzd. Ezt a lapot is excommunikáUa a püspök, egyúttal pedig ellenlap is indult meg. Ez utóbbi hangját ós irányát jellemzi», hogy az egész lakosságtól követeli az egyházelle* nes lap szerkesztőségének kerülését, követeli, hogy a boltokban élelmi szereket nekik ki ne szolgáltassanak, hogy az elárusitók szaggassák szét a lapot több hasonló épületes dolgot és hogy a hatóságok azonnali elbocsátás terhe alati tiltsák be a lap olvasását. P. kormányzója újból nagyon engedelmesnek bizonyult ós P. hivatalnokai, — mert olvasnak — eicommunikáltatnak ós hivatalukat vesztik. Ilyen állapotok uralkodnak abban az országban, a melynek mindenesetre „erélyes" hitét XIII. Leó nem egyszer példakép állította hívei elé. Ilyen és ehhez hasonló sok más eset mutatja, hogy még nagyon enyhén itóli meg Rómát p. o. a „B. K." cz. lap, a mely arra a kérdésre „Mi az ultramontán?" felelve, igy definiálja az „ultramontán" fogalmat: „Ultramontán egy álszenteskedéshez ós a tények elferditéséhez hajló reaktionarius, a legvastagabb fajból való phariseus, a ki a „szent ügy" szolgálata czim alatt, nemtelen szenvedélyekneu hódol, politikát és vallást egymással összekever, sokakat visszatartóztat a hitvallástól, a kik, ha az ultramontánok nem „dolgoznának," a vallásnak nagv hasznot hajtanának." Szerintünk az ultramontanismusngk ilyetén definitiója még enyhe ugyan, de viszont igazságot kell szolgáltatnunk az idézett lapnak, a mely „róm. kath." irányának daczára, nem retten vissza az igazságos kritikától. És Róma csak nem akar okulni I Hajts Bálint. IRODALOM. A Luthertársaság egyházirodalmi értesítője válaszol azon észrevételekre, a mikkel a lap megindítását jeleztük, válaszol a Lutbertársaság „ez idő szerinti vezetőinek intencziói szerint." Ugy látszik, a szerkesztő teljesen a Luthertársaság vezetőinek járszalagán halad, a mi nem valami irigylendő állapot reá nézve. Nem tudom most már: kinek tulajdonítsam a nyilatkozat egyik másik részét: a Luthertársaság vezetőinek-e, vagy a szerkesztőnek ? Merész ferdítés, midőn ezt irja: „Az Evang. Egyház ós Iskola" szerkesztője nyíltan kimondja, hogy neki az „Egyházirodalmi értesítő" azért nem tetszik, mert az ó vállalatának versenyt csinál." Ezt ugyan ón nem mondtam, hanem mondtam egyebeken kivül azt, hogy a meglevő vállalatoknak versenyt csinál. Ez pedig lényeges különbség, — különösen, ha el nem hallgatjuk, a mit ón szintén mondtam, hogy magán válla-