Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - VII. Temető - Delhányi Zsigmond

Delhányi tanuló korában, az együtt tanulók Tris csapata négy orsztályra volt tagolva Aszódon. A négyszeres feladatot egy maga szép sikerrel oldotta meg a jó tanár. Tanteremben, kertben, színben, udvaron megoszolva tanultak a csapatok s csendes foglalkozásukban jókor önmunkássághoz szoktak, mi az öntanulásra utalt törekvők egész életére nagy befolyást gyakorolt. Koren, mint a méhkas királynője, ott sürgött forgott a dolgos méhecskék között. Mindenütt ott volt, mindenkinek irányt adott, mindenek felett rendelkezett s ellenőrzésével, fegyelmezésével, kikérdeztetóseivel, magyarázataival s bátorító biztatásaival serkentette a csüggedót s elismerésével koszorúzta a sikerrel dolgozót. Egymást is oktatták az egy csapatbeliek. Delhányi már itt is próbálkozott a mások tanitgatásával. Igy fejlett aztán az együtt élők között oly bizalmas barátság, oly rokonszenves összeköttetés. minőt ma a népes és sok tanárral biró gimnáziumok körében csak ritkán találhatni. Hogy fölvillantak még öreg korában is jó Delhányi ba rátomnak szemei, hogy neki pirult a kitörő örömtől az arcza, mikor a tanulótársaival kötött titkos szövetség, a Petőfyvel átélt bizalmas barátság egy-egy emlékét elbeszélte. Petőfy első szerelmes versei, a társakkal végzett közös vállalkozások, gyalog utazások, a Galga völgyén elkalandozó séták. Delhányi kedélyes elbeszélésében elárulták azt a lélektani igazságot, hogy a romlatlan gyermekszív első benyomásai egész életünkre irányadók s kiket a nemes barátság üdítő harmata már az ifjúkor hajnalán megtermékenyített, azokból az egymás iránti szeretet, rokonszenves vonzódás sokra kötelező érzete soha többé ki se alhat. Nemes ethikai érzületgazdagodás ez, melyet a jól vezetett nyilvános iskolák tervszerűen ápolni és fejleszteni tartoznak. Fejlesztő és szolgálta ezt Delhányi itjú korában az aszódi kis gimnázium s a tanítási siker mellett ebben nem kis érdeme volt. A gimnázium négy alsó osztályainak végeztével Delhányi Selmeczbányára ment, hol Korén tanítványait alapos készültségüknél fogva mindig szivesén fogadták. A sors itt is. nemcsak tanulóként összehozta Petőfyvel, de együk laktak egy ideig. Ezen együtt átélt napok emlékeiről is szívesen beszélt Delhányi s Petőfyt egy korafejlődésű szabadszellemnek, de tanulmányaiban kiváló önérzetes és kötelességhú ifjúnak ismerte s ilyen gyanánt szerette is. A gimnáziumi tanulmányok végeztével Delhányit Pozsonyban találjuk, hol a magyar nemzeti önérzet ébresztő hatása alatt ó a jogi szakra iratkozott. Tanulmányainak befejezte után joggyakornok lett. Ezen gyakorlati foglalkozás izgalmait ós a lelkiismeretet olykor próbára tevő árnyoldalait azonban Delhányi nem sokáig hordozhatta benső meghasonlás nélkül. Kínosan tapasztalta, hogy anyjától örökölt vallásossága s apai részről nyert igazságossága többször kínos megpróbáltatásnak van kitéve a jogi pályán. Midőn ezen tapasztalatait anyjával közölte, a papözvegy mindenképp azon volt, hogy fia életpályáját megváltoztassa. Végre is a jó fiú nem birt anyja kérelmének ellenállani s a theológiai pályára csa pott át. Pozsonyban a nyelvészeti, bölcsészeti és theológiai tanulmányokat végezve, a jenai egyetemet látogatta meg. Ä tudományos önképzés ez éltető légkörében azonban mindinkább annak tudatára ébredt Delhányi. hogy neki inkább van hivatása a tanári, mint a papi foglalkozásra s ezért főleg nyelvészettel kezdett tüzetesebben foglalkozni. A külföldi egyetemről s terjedelmes körútjáról haza érkezvén, Beniczkv Márton nógrádmegyei föld birtokos családjánál foglalt nevelői állást, hol a nagy műveltségű úrnő kedvesen fejlő leánykáját sikerrel tanitá. Hogy tanítva tanulunk legtöbbet, ezt sokan tudják; de hogy művelt család körében nevelősködve mennyire vagyunk önmagunk tudatos és mindenirányű nevelésére kötelezve, azt a magát vallásos kedélyében mindig szigorúan megítélni kész Delhányinál elevenebben nem sok ember érezhette át. A nagyműveltségű úrnő olvasott sága, élő nyelvekben való otthonossága, zenében s művészetben jártassága, őszinte vallásossága folyton arra kötelezte Delhányit, hogy ne csak alapos tanulmányban, de egyéniségének összhangzatos kiművelésében szerezze meg azt az alapot, melyből mások nevelésére jogot, erőt, kedvet s önbizalmat szerezhetni. Mindig hálásan emlegette ismerősei és bizalmasai előtt Delhányi azt a sokra kötelező jótékony befolyást, mely benne az előkelő művelt családdal való érintkezésből keletkezett. E békés és szelid fejlődést azonban kínosan megzavarta nemzetünk 1848-ban kitört élet-halál harcza. Már 1848 ban is sok zaklatásnak volt kitéve a Losoncz melletti Láziban lakó Beniczky család. Delhányi is küzdött magával, hogy ott hagyja-e szerződésszerű nevelói kötelezettségét s beálljon-e azon folyton növekvő szabad csapatokhoz, melyek azon vidéket több kevesebb harczi szerencsével beszáguldozták. Utoljára is Beniczkyné kértére le utazott a szorongatott család kísérője gyanánt Tázlár pusztára, Beniczkieknek Pestmegyóben rejlő s fegyverzajtól távol eső pusztai birtokára. Utóbb a Tisza ós Duna köze is a ráczok kalandozó csapatai által fenyegetve lóvén, a család Tázláron sem érezte magát biztonságban s megoszolva Losoncz mellé Láziba, az ősi birtokba felköltöztek. Mikor az oroszok Losoncz mellett megjelentek, tisztjeiket az előkelő földesűri családhoz szállásolták el. Beniczkyeknél is megfordultak Liefland és Esztland vidékről származott művelt orosz tisztek, kiket az úrnő nyelvismerete, műveltsége sok udvariasságra kötelezett. Ilyen udvariassági tény volt ez is, hogy orosz nyelven kiállított menedékleve-