Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - VII. Temető - Delhányi Zsigmond

^eket és igazolványokat kapott a Beniczky család, .sót Delhányi is az orosz tábori irodától, hogy gazdasági ügyeik érdekében az orosz, sót osztrák hadseregek által megszállt területeken is átutazhassanak. Mikor aztán száguldó magyar szabad csapatok megtámadták a Losoncz körül portyázó oroszokat s közülök többeket lekaszaboltak, kitört MZ oroszok hoszúvágya. Feldúlták, kirabolták Losonczot, kardélre hányták az ellenszegülőket s bősz áradatként .szétözönlöttek, hogy a közeli vidéket elpusztítsák. Halálfélelem nehezedett a védtelen lakosságra. A mint aztán a pusztítás ördöge első kielégülését megnyerte, s a letiport nép érdekeinek megvédésére a vidék jelesebbjei tanácskozásra összegyűltek s elhatározták, hogy küldöttséggel járulnak az orosz táborkari főnökhöz kérik, legyen az ártatlanúl szenvedő néppel szemben kegyelmes, Delhányi bizván orosz nyelven írott menedéklevelének erejében, a hatalmas termetű lelkésszel, Haviár Dániellel, kértek Grabbe tábornoktól kihallgatást. Grabbe, ki maga is protestáns volt. az elszánt protestáns papnak bátor fellépésére megindult s midőn az elmondá a küldöttség élén komoly meggyőződését, hogy a kegyelem Istene sem bocsát meg azoknak, kik védtelenek vérében gázolnak, kiadta a parancsot a további pusztítás beszüntetésére. Válságos idők kinos megpróbállatásai még a szelídeket is bátorságra tüzelik. Mutatja ezt Delhányi ezen föllépte. A kinos megpróbáltatás gyásznapja után mil or Delhányi kedves növendéke is elbetegesedett .s utóbb meghalt, 1852/3 ban Osgyánba hivatott már jól ismert nevelő az ottani kis gimnáziumhoz tanárul. Helyét már a következő 1853/4. tanévben megváltoztatta, mert az osgyáni ós rimaszombati gimnáziumok egyesítéséből keletkezett protestáns gimnázium tanszékére Rimaszombatra uapott meghívást. E nagyobb szabású és szép lendületnek induló egyesült protestáns főgimnáziumon Fábry János Bazsay István s több jeles tanár társaságában 2 évig működött a mi jelesünk. 1855 ben a szarvasi egyház negynevű lelkészének, Haviár Dánielnek ajánlatára, ki Deliiányit rimaszombati lelkészsége korából ismerte es szerette, a szarvasi ág. hitv. ev. főgimnázium Tanszékére kapott meghívást. E meghívást Del hányi annál szivesebben fogadta, mert az uniált prtestáns gimnázium tanárai között kezdetben oly személyes ellentétek háborították meg a tanárikar egyöntetű működését, melyeket a békeszerető Delhányi alig birt elviselni. 1855—1897-ig a szarvasi főgimnázium alapvető alsó osztályaiban fejtette ki aztán azon alapos készültségen és bő tapasztalaton nyugvó tanári munkát, melyet az iskola fenntartó Testülete sokszoros elismeréssel koszorúzott s a xanitványok nagy serege ma is hálásan emleget. 1897. őszén kisebb szélhűdés érte Delhányit. E nehezen gyógyuló kinos betegség érlelte meg aztán Nestor-tanárunkban azon elhatározást, hogy nyugalomba vonul. A szélhűdés utóbb ismétlődött s végképp megkeserilette kedves öregünknek nyugalmát. Végre a súlyos betegség felemésztette Delhányi életerejét, időnként elhomályositá öntudatát s végső rohamában kioltá fáradhatlan s tevékeny életét annak, ki 45 évre terjedő tanárkodásának ideje alatt oly czéltudatosan szolgálta a hazafias és protestáns szellemű közművelődés szent ügyét. Halála, bár a hosszas betegeskedés előkészitő hatása mellett nem volt éppen váratlan, mégis megrendítette mindazokat, kik ezrekre menő tanitványainak seregéhez tartoznak közelben s távolban. Delhányi csaknem félszázadra terjedő nevelősködése s tanárkodása alatt — mint már emiitettem is — leginkább az alsó osztályok alapvető munkájával foglalkozott. Kedves tantárgyai voltak a magyar, a latin, a számtan, a földrajz, a vallás. A magyar nyelvi tanításhoz irt is egy tartalmas olvasókönyvet, melyek nyelv- és mondattani s főleg tartalmi feldolgozásába annyira bele élte magát, hogy öröm volt hallgatni az osztály egész tömegét folyton foglalkoztató tanítói ügyeskedését. A régibb tanár nemzedékhez tartozván Delhányi, mindig szorgalmas autodidakta maradt, ki soha sem fáradt ki a tanulásban, mert tudia, hogy másokat lelkesen csak igy taníthatni. Tiszteletet s elismerést nyert és érdemelt ő mindazoktól, kik tanári munkáját, nevelési törekvéseit, emberbaráti szeretetét, atyai gondosságát iskolában és iskolán kivül megfigyelték. Méltán megérdemelte ő mindazok nagyrabecsülését ós szeretetét, kik a hivatását szerető lelkes tanár sok önmegtagadást, sok türelmet, sok szerénységet és vallásos megnyugvást kivánó munkáját ismerik. Évtizedeken át türelmes^ jóakarattal foglalkozott kezdők értelmesitésével. Újra és újra elővenni azt, mire nekünk — magunk érdekeire gondolva — régen nincs már semmi szükségünk, csak azért, mert a kezdő ezen ismeretek nélkül nem boldo gulhat; kíméletes szeretettel fékezni a gyermekek kitörő csintalanságát ; türelemmel bevárni az ügyetlenkedő fokozatosan megközelíthető ügyesedését ; bele nézni az alakuló gyermekvilág belső fogyatékosságába s a jobb jövő reményében legyőzni a jelen perez sivárságát; ezen és ilyen kathedrás nehézségek hordozásában és leküzdésében bátor harezos, sőt edzett hős volt a mi Delhányink. Ha pedig aztán a nagy önmegtagadás mellett se érhette czélját, soha se élt vissza fegyelmező hatalmával. Elvitte tanítványait lakására, kiültette a hűvös folyosóra, kiszabta a tanulni vagy ismételni valókat s az ebéd közeledtére figyelmeztetve nógatni a renyhéket, bátorítani a csüggedőket, neki volt mindig igazi türelme. Jó szive indításából úgy, mint Pestalozzi, sokszor megelégedett egyelőre a fél sikerrel is, ha látta, hogy