Evangélikus Egyház és Iskola 1900.
Tematikus tartalom - II. Értekezések, jelentések, beszédek, indítványok - Mayer Endre. Bőjti gondolatok II.
zík, de közhasználatúvá Wi ehern tette, a kit Némethonban a belmissió atyjának neveznek s kinek nevét nagyszerű alkotásai a protestantismus és az emberiség történetében mindenkorra megörökítették. A rationalismus és a napoleoni háborúk oly pusztításokat vittek véghez a német népnek valláserkölcsi életében s társadalmában, hogy az evangéliomi protestáns egyház bomlásnak indult s már azt hitték, — ellenségei pedig újjongtak, — hogy széthull s visszatér az egyedül üdvözítő róm. kath. egyházba. Vallási tudatlanság, közöny s pogányság burjánzott fel kebelében, minélfogva a térités munkáját kellett kezdeni magában az egyházban s megtéríteni azokat, a kik megkeresztelkedtek ugyan s névleg az egyház tagjai voltak, de gondolkozásukban s tetteikben pogányoknak bizonyultak, kik a keresztyénséget sem nem ismerték sem nem gyakorolták. A lelkészek egy részét magával sodorta az ár, másik része pedig tehetetlenül állott a bajjal szemben, mert a lelkipásztorkodás összes törekvései hiábavalóknak bizonyultak a vallástalanság ellen való küzdelemben. Sokkal mélyebben rejlő és általánosabb volt a baj sem hogy egyeseknek legnagyobb buzgósága is maradandó sikert mutathatott volna fel. Az egész társadalomnak megújitása vált szükségessé, az egyház összes tagjainak munkájára volt szükség, hogy a pusztulásnak eleje vétessék s az egyház nemcsak, mint élettelen szervezet, hanem, mint élő s éltető intézmény működjék közre tagjainak boldogsága s Isten országának terjedése ügyében. Mint minden korszakalkotó időszakban, úgy a német protestantismus ezen szomorú időszakában is akadtak egyes kiváló férfiak, a kik prófétai ihletettséggel, apostoli buzgósággal és Krisztusi szeretettel áldozták életöket az egyházmentő munkára, a hitnek ébresztésére, pusztulóknak mentésére, betegeknek gyógyítására s általában az evangóliom terjesztésének s a szeretet gyakorlásának szép ós áldásos munkájára. Az egyháztörténet tanúbizonysága szerint már a pietismus is irányította a hivők figyelmét a gyakorlati keresztyénségre s különösen árváknak gondozására ; a bibliaterjesztő s vallásos iratokat terjesztő társaságok pedig a pogány missióval együtt felébresztették a kötelességérzetót az evangéliumnak hitetlenek s hivők közötti terjesztése iránt. JSzek kitűnő előkészítői voltak annak a nagyszerű munkásságnak, melyet késóbbben Wichernnek másoknak buzgósága folytán az egyháztársadalmi élet minden terén indítottak meg a belmissió neve alatt. Különösen pedig a következő három fő irányban indult meg a munka majdnem egy időben. 1. Wichern a Hamburg melletti Rauhe Haus intézetével az elzüllésnek s romlásnak indult gyermekek és ifjak mentését tűzte ki feladatává é» ezzel kapcsolatban a férfiaknak bevonását az egyházmentő munkába indította meg. Schleiermacher tanítványa volt, a rationalismust elvetette, az orthodoxiával nem tudott egy úton haladni, de a pietismus érzelgős iránya sem nyerte meg s mégis érző szívvel karolta fel az elhagyatottak ügyét s legbensőbb vallásos irányban nevelte a gondjaiba vett gyermekeket az életnek. Mint Istentől kiváló lángelmével megáldott egyéniség szerencsésen egyesitette a vallásos érzést s gondolkozást a cselekvéssel, az elveket a gyakorlattal. Született Hamburgban 1808-ben, atyját 16 éves korában elvesztette s ettől fogva nemcsak tanulmányait saját munkájával szerzett pénzen kellett végeznie, hanem még szegény anyját is eltartania. Mint theol. kandidátus Hamburgban az angol minta szerint szervezett vasárnapi iskolánál tanitóként működik (1832ben) s itt szerzett tapasztalatai indítják arra, hogy egy intézetet létesitsen elhagyatott és elzüllésnek indult gyermekeknek mentésére. Sieveking nevű városi tanácsos közvetítése folytán Horn mellett közel Hamburghoz kap egy házat („Rüge Hus") — Rauhe Haus ~ Rugenak háza = nyers ház s 1833. okt. 31-én vonul be oda özvegy anyjával ós 12 felszedett s erkölcsileg romlott fiúval. A. fiúk egyike annyira romlott volt, hogy 12 éves koráig már 92 lopást követett volt el. Intézete rohamosan emelkedett; 1836-ban 12 leányt is vett fel intézetébe, a kik még romlottabbak voltak, mint a fiúk. Velők együtt ápoltjainak száma 50-re rúgott; 1848-ban pedig már 100-ra emelkedett a számuk. Hasonló intézetektől a nevelési módszerben különbözött az övé. Hogy ápoltjai az életben becsületesen megállhassák helyöket, kiváló gondot fordított az egyéniségnek a jellemnek fejlesztésére s teljesen szakítva a kaszárnya rendszerű neveléssel családokba, az az kisebb csoportokba osztotta a gyermekeket s minden család élére egy-egy s e g i t ő t, családfőt állított, a ki mindig a rábízott gyermekekkel foglalkozott. De kezdettől
