Evangélikus Egyház és Iskola 1900.

Tematikus tartalom - III. Gyűlések, ünnepélyek - Tót Aradácz

denkor követeltünk és követelünk, tehát: „petimusque, damusque vicissim." Elismerem azonban, hogy ezen logikus felfogás a felekezetnélküliség lehetőségének egyházunkra nézve káros hatását meg nem szünteti, sőt nem is enyhíti. Ha pedig meggondoljuk, hogy úgy a születési, de még inkább a halálozási és házasságkötési esetek bejelentésénél népünknek tájékozatlansága és a vett utasítások félreértése miatt sokszor mennyit ke'l járnia-kelnie, kivált ott, a hol — mint a legtöbb esetben — óra járásnyi távolságban van az érdekelt féltói az anyakönyvvezetői hivatal, mig a sok felesleges kérdésre megtelelhet, mig a szükséges iratokat, tanukat megszerzi : akkor legalább is érteni tudjuk, hogy mire ügyének végére jut, egészen beleun, belefárad, úgy hogy mire egyházi kötelezettségeinek teljesitósére kerül a sor, már nincsen kedve, s éppen ezért nem egyszer mellőzi is azokat, — különösen pedig ha tudja, hogy büntetlenül, önmagára nézve minden súlyosabb következmények nélkül, sőt anyagi nyereséggel teheti. Ezért is mondám az imént, hogy ezen új egyházpolitikai törvények akarva nem akarva, mélyen belevágnak az egyház életébe, mert a végső eredméyt illetőleg teljesen közönbös, hogy vájjon az állam akarva, vagy akaratlanul, vagy bár akarata ellenére tereli-e oda a maga intézkedéseivel az egyháztagokat, hogy azok az épségben levő egyházi törvényeket és szokásokat mellőzzék, a mi által az egyházat arra kényszeritik, hogy az ilyen tagjaival szemben a maga fegyalmi jogának gyakorlását vegye foganatba. Mert az egyház a maga tekintélyének, móltóságának, sőt létérdekének szempontjából is — talán silány pénzügyi okokból nem tűrheti el azt, — a Krisztust 30 ezüst pénzért eladni mindenkor hitványság marad és büntetlenül soha nem marad, — mondom, az egyház soha és semmi körülmények között önmegalázás nélkül el nem tűrheti azt, hogy egyes egyháztagok azokat a törvényeket és szép szokásokat, a melyek a hivek szemében mint jók, helyesek, üdvösek tűnnek fel, s mint az élő hitnek, a vallásos érzületnek s az egyháíias életnek megnyilatkozásai illő tiszteletben tartatnak és áldozatok árán is gyakoroltatnak, amazok által fitymálva mint lényegtelen, szükségtelen, felesleges dolgok állíttassanak a közvélemény elé, — és mint olyanok, a melyeknek elhagyása még anyagi haszonnal is jár, a mi azután bizony-bizony sokakra nézve felettébb csábitó érv. Ilyenekkel szemben az egyháznak a maga feltétlen fegyelmi jogát gyakorolni feltétlenül kötelessége. „Egy kevés kovász megposhasztja a tésztát;"a példabeszéd pedig triviálisan ugyan, de igazán mondja, hogy „egy bolond százat csinál;" és a mint igaz, hogy az emberi gyarló természetnél fogva a rossz példa sokkal hamarább talál és több követőre, mint a jó, Ha már most az egyház közönyösen veszi az itt-ott, ma még csak szórványosan fel-felbukkanó egyháziatlan jelenségeket; ha büntetlenül hagyja az egyház törvényei és hagyományos szép szokásai ellen vétő tagjait, akkor — félek — önmaga érezteti, bátorítja életgyökerére azt a férget, a mely előbb-utóbb gyászos romlását fogja okozni. Nem akarom én túlsötót színben látni a helyzetet — ma még; de az elvitázhatatlan szomorú tény, hogy kivált a házasságkötéseknél egyre többen mellőzik az egyházi esketést ós hogy a felekezetnélküliség aranyborjúja körül éppen a protestáns egyházak volt tagjai közül valók tánczolnak a legtöbben — és mindegyre többen. Statisztikai adatokra nem tudok ide vonatkozólag támaszkodni, csak ismert hírlapi közleményekre; ha pedig azokra a statisztikai adatokra gondolok, melyeket az „Evang. Egyház és Iskola" arra vonatkozólag közöl, hogy vegyes házasságok közül hány törvényszerű megegyezés történik egyházunk előnyére vagy kárára: akkor engem, és bizonyára mindnyájunkat mélységesen levernek azok a hiteles adatok, a melyek arról tesznek elszomorító bizonyságot, hogy egyházunknak, — s éppen a mienknek — számos hive (?) egyházhűség tekintetében megtagadja magának az édes anyatermészetnek a törvényét is ! Mert hiszen nem lehet a tövisről szólót szedni, sem a bojtorjánról fügét: és „csak sast nemzenek a sasok, s nem szüi gyáva nyulat Nubia párducza," hát a lutheránus apának és anyának lehetnek más vallásban nevelhető, és nevelkedő gyermekei?! . . . Nagyon bölcs és a protestáns egyházaknak hathatós védelmet nyújtó intézkedés foglaltatik az 1868. 53. t. czikkben, a mely mig egyrészt a reversálisok vevését megtiltja, másrészt a vegyes házasságokból születendő gyermekeket az apa, illetőleg az édesanya hitfelekezetének adja oda, mert ezáltal útját vágja a gyermekek követendő