Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Jausz Vilmos. A reformatió áldása az egyházon kívül

tották elő a vallási türelmet, a felekezetek közötti békességet, mindezeknél fogva ezen sokat emlegetett tőrvényeknek hatását egyházunkra nézve üdvösnek nem m on dh atj uk. De a külső hatást nagyon aggasztónak mégsem találom, mert nagyobb veszedelmeket állott már ki egyházunk, hevesebb támadásokkal is meg tudott küzdeni. De valóban aggodalmat kelthetne az, ha a türelmetlenségnek támadólag föllépő szelleme egy házunkban is nyilvánulna, mert ez ellentétben álj egyházunk lényegével, az evangeliumi szeretet szellemével, a melynél fogva a szeretet, türelem és békesség hirdetése és tanitása az egyház föladata, a szeretet hirdetése még azokkal szemben is, kik azt nem viszonozzák, a türelemnek gyakorlása a türelmetlenekkel szemben is, békesség hirdetése a háborgókkal szemben is, a bocsánat a tévelygőkkel szemben is, az áldásnak meg nem tagadása még az átkozódókkal szemben sem, mert meg vagyon irva: „Áldjátok azokat, kik titeket átkoznak." Ez pedig kell, hogy egyházunk szellemét átlengje. Az egyetemes gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. A reformáció áldása az egyházon kivül. (Folytatás és vége.) II. Az isteni gondviselés munkája volt az, hogy röviddel a reformatió előtt a tudományok újra fölvirágzottak, hogy igy azonnal a nagy munka kezdetén ennek szolgálatába állhassanak. És a re ormatió nem volt hálátlan: a tudomány szolgálatait gazdagon magjutalmazta. Nagykorúsította a tudományt, szóttörte a censura bilincseit, melyet egy pápa kovácsolt volt, és csak azóta lehet szó igazi tudományról. Mert valameddig bármely tekintélyhez van kötve : épen ezért nem lehet tudomány. Az igazi tudomány azonban nagy hatalom, a mit már a reformátorok maguk is tapasztaltak. Sőt már elődeik is igen ügyesen támadták a tudás fegyvereivel a romlott egyházat és alig a véletlen dolga, hogy Husz a prágai, Wvklef az oxfordi egyetemen működött, a mint hiszen Luther és Melanchthon is egyetemi tanárok voltak. A reformatió ugyan semmiesetre sem keletkezett vaa mely tudományos kutatás eredményeként, nem tudós embernek a hőstette ; hanem Luthernek az örök üdvösséget szomjúhozó lelkéből, iszonyúan komoly lelkiismereti harczaiból származott; de, hogy hittana a kijelentésnek megfelel, arról csak szentírási tanulmányai győzték meg. Ámde az O-szövetségnek eredeti nyelve a héber, az Új-szövetségé a görög. A görög nyelvet senki sem ismerte és terjesztette annyira ezen korban, mint Melanchthon. És igazán megható, az az elbeszélés, a mely-szerint Luther, a ki akkor már jól benne volt a harminezas években, nagy fáradsággal, de ép oly szorgalommal elsajátítja a héber nyelvet. Mily együgyűnek látszik e mellett a párisi egyetemnek a 16. század elején tett az a nyilatkozata: „A vallásnak vége van, mihelyt a héber és görög nyelv studiumát megengedjük." A vallásnak nem lett vége, de igenis sok római találmánynak és különösen a szentirás ama latin forditásának, a melyet a pápások olyan kényelmesen használhattak. A „viri obscuri" kénytelenek voltak még erélyesebben tiltakozni az új nyelvtudomány ellen. Az ember alig hisz szemeinek, a mikor egy kölni „tudós"-nak a levelében pl. ezt olvassa : „Új nyelvet találtak föl, a melyet görög nyelvnek neveznek s a melytől jó lesz mindenképen őrizkedni, mert ez minden eretnekségnek szülő anyja. Sok ember kezében egy könyvet látok, a melyet Újszövetségnek neveznek. Tövisekkel és méreggel telt könyv az. A héberről pedig „kedves testvéreim, bizonyos, hogy a kik megtanulják, nemsokára zsidókká lesznek." Összehasonlítás kedvéért hadd álljon itt Luthernek sok nyilatkozata közül legalább egy: „Amennyire szeretjük az evangóliomot, annyira gondozzuk a nyelveket ... A hol a nyelveket művelik, ott az élet és erő ; ott tanulják az Írásokat és a hit újra, meg újra megerősbödik." A protestáns népek büszkén hivatkozhatnak arra, hogy ők a legbuzgóbb nyelvművelők. Angol, német és dán nyelvészek hozták napvilágra azon kincseket, melyeket a kolostorok a középkor kezdetén hűségesen egy begyűjtöttek, de felhasználatlanul hevertettek. És még zsidó tudósok is akárhányszor protestáns hebraistákhoz fordulnak és tőlük kérnek felvilágosítást őseik nyelvére vonatkozólag. Ámde az idegen nyelveket Luther csak eszköznek tekintette ahhoz, hogy Isten igéjét anyanyelvén hirdethesse. Oly pedáns lelkiismeretességgel és olyan benső congenalitással fordította le a szentírást, mint senki ő előtte vagy utánna.