Evangélikus Egyház és Iskola 1899.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, jelentések, kérvények stb. - Kovács Andor. Ág. h. ev. lelkészfiak otthona

•338 gáltattam ; mindamellett a felelet elől ki nem térek. S feleletem az, hogy a hol az embernél, közhivatalnoknál a magasabb eszmék iránt való fogékonyságot, lelkesedóst, a hú kötelessógteljesitóst, nyomott viszonyok között is igazi hivatásszeretetet s annak lelkesedésteljes betöltését szemlélhetjük; a hol nehéz anyagi gondok között is a léleknek szabad röptét, emelkedett gondolkodást, minden jó és szópórt lelkesülést, az erkölcsiekért, a szellemiekért az egyén vagyoni erejét fölülmúló áldozathozatalt láthatjuk és tapasztalhatjuk : ott az idealismusnak nemcsak hogy meg kell lenni, de sőt lángjának magasan kell lobognia. S e nemes tulajdonok múltban és jelenben sajátjai a Krisztus eszményi szent országát s evangeliomát hirdető ev. lelkésznek. Hivatás- és kötelességérzete, szegénysége mellett, mindenha élénk, erős, kiemelkedő volt s lehetséges e ez emelkedettebb lelkület, gondolkodás, idealismus nélkül? Szerénysége, szigorú sorsának türelemmel hordozása, teste megtöröttsége mellett is ifjúi lelkülete hittel, szeretettel s reménynyel tele élhet-e máshol, mint az idealismus légkörében? Ha széttekint szerény hajlékában s minden bútordarab ijesztő szegénységét mutatja; ha szeretteinek arczárói az elégedetlenség, a nélkülözés sötét vonásai vonnak homlokára redőt ; ha egyik gyermekének czipője, a másiknak másféle ruhadarabja elavult foltokkal megrakott; ha hitvese s felnőtt nagy leánya a miatt levert, szomorú, mert alkalmas, nem czifra, nem drága, de legalább megfelelő, illő ruhájuk nincs, melyben a mai, külsőségben ragyogó világba kiléphetnének: e sötét kép mellől a csüggedésből másokat is felemelni hivatott kötelességteljesitóshez hogyan foghat a pap, ha lelkét az idealismus aranysugarai nem ragyogják be? S a közügyért, a közjóért hogyan áldozhatná filléreit idealismus nélkül ó, ki minden fillérére rá van szorulva? A kép, melyet anyagi viszonyainkra vonatkozólag első czikkemben s itt nyújtok, sötét, de hogy a valóságnak megfelelő — azon kevés lelkész kivételével, kik magasabb tanintézetekkel ellátott, nagyobb városokban, nagyobb jövedelem birtokában vannak — igazolni fogja mindenik paptársam. — S hogy az ev. lelkész oly szomorú körülmények között még sem roskad össze, hogy munkakedve, anyaszentegyházunk szent ügyeért buzgósága, hűsége/ lángoló szeretete feltalálható nála s nem enyészik el leikéiből soha: idealismusának kétségbevonhatatlan bizonysága is. — S ezen anyagi börtönéből, szegénységének lánczaí közül röpülésre mindig képes s kész lelkipásztori szellem — merem állitani — minden nélkülözés mellett is megfogja hozni évi 5 frt áldozatát egyházának jövő emelkedéseért s gyermekeinek, unokáinak, utódainak könnyebb sorsáért S ez az áldozat nem beteges lélekből eredő idealismusból fog fakadni. Az azt szülő idealismust nem a középkori rajongók bizonyos szentségre törekvő szenvelgése fogja jellemezni ; hanem a Krisztus és az ő anyaszentegyháza iránt érzett önzetlen, minden áldozatra kész léleknek nyilvánulása lesz az. Nem bűn, hanem a Krisztusért élni ós halni kész, hű szivnek ragyogó ékessége, erénye lesz az a cselekedet. S hogy kedves áldozat lesz az Isten előtt, bizonyítják Jézusnak a szegény özvegy nőhöz intézett eme szavai: „Igazán mondom néktek, e szegény özvegy sokkal többet vete a ládába, hogynem mint mind a többi; mert mindezeK, abból, a mivel ők bővelkednek, vetettek ajándékot Istennek: e pedig az ő szegénységéből minden élését, valamely val a, oda veté." (Lukács XXL 3—4.) S ha ily cselekedetre vállalkozunk mi, vállalkozniok kell arra a gyülekezeteknek is, mely esetben az eszme megvalósítása tervezetem értelmében nem csak hogy lehető, nemcsak hogy utódainknak biztosítunk az által könnyebb életet; de sőt nemes cselekedeteink gyümölcsét Isten kegyelméből még mi is élvezhetjük. Az általam indítványozott intézmény megvalósításának szükségessége ellen felhozott azon utolsó érv, hogy a papi gyermekek elkülönítése a papi és világi elem között elhidegedésre vezetne, szintén nem állhat meg. Ha tényleg el lennének azok a papi gyermekek a világiak gyermekeitől különítve, ez esetben jogos volna ez érv. De csak annyira lesznek elkülönítve, a mennyire ma vannak. Hiszen a világiak gyermekeivel közös tanintézetben fogják végezni tanulmányaikat, csak éppen hogy együtt nem laknak s étkeznek. Ha buzgó egyházunkat őszintén szerető, áldozatra kész világi férfiak ilynemű intézmények felállításán fáradoznak, annak csak örvendhetünk s az ily nemes lelkek iránt csak hálásak lehetünk ; s ha egyes egyházaink maguk fognak szervezni ily otthonokat, az csak büszkeségünk lehet; de ez még nem elegendő ok arra. hogy az általam felvetett eszme megvalósitását szükségtelennek mondjuk ki. Első sorban nekünk kell igyekezni