Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Hetvényi Lajos. Bíráló bizottsági jelentés a confirmatói pályaművekről

köszönöm ; a részletesen megokolt, tanulságos, érdekes bírálatot egész terjedelmében közlöm. Sajnálom, hogy a pályázatnak nincs meg n kivánt sikere, de örülök, hogy sikerült az ü^y fontosságára a figyelmet fölkeltenem. VEKES JÓZSEF. Bíráló bizottsági jelentés az „Evang. Egyház és Iskola" szerkesztője által kitűzfitt konfirmációi tankönyv pályázatáról. Alulírottak, mint a kiket az „Evang. Egyház és Iskola" nagy tiszteletű szerkesztője az általa hirdetett konfirmációi tankönyv pályázatra beérkezett pályamunkák megbirálásái a felkért, miután a munkákat külön-külön áttanulmányoztuk, folyó hó 21-én, 22-én és 28-án közös tanácskozásra jöttünk össze s az ezen alkalommal kifejezett teljesen egybehangzó véleményünket a következőkben bátorkodunk teljes tisztelettel előterjeszteni. Az első kérdés mindenesetre az, hogy van-e egyáltalában szükség új konfirmációi tankönyvre, miután úgy is forog több közkézen? Hogy e kérdést megoldjuk, másra nem is kell igen utalnunk, mint arra, hogy a hiány érzete e téren általános; továbbá jelen pályázat is mutatja, hogy a szerzők közül többen saját kézirataikat használták, a mi arra enged következtetni, hogy a közkézen forgó könyvekkel teljesen nincsenek megelégedve. Egyházi lapjaink is több izben kiemelték, hogy e bajon segiteni kell ; tehát az „Evang. Egyház és Iskola" szerkesztője a közóhajnak tett eleget és egyetemes egyházunk ügyét szolgálta, midőn a konfirmációi oktatáshoz alkalmas tankönyvre hirdetett pályázatot. De ezzel kapcsolatban második fontos kérdésképen felmerül az, vájjon a konfirmációi tankönyv tekinthető-e magán ügynek s megengedhető-e, hogy valaki a saját felelősségére adjon ki, vagy használjon egyáltalán vallástani- és különösen konfirmációi tankönyveket? Az elfogulatlan, teljesen tárgyilagos álláspont is tagadó feleletet ád erre, mert a mint az egyház van hivatva arra, hogy tagjait hitük tartalmáról teljesen felvilágosítsa, egyúttal az egyház kötelessége az is, hogy őrködjék a felett, vájjon a konfirmáció tárgyául megállapított anyagot mindenütt tanitják-e, kiterjessze figyelmét arra, vájjon egyetemes egyházunk minden gyülekezetében tisztán,' határozottan ismertetik-e ág. hitv. ev. egyházunknak a symbolikus könyvekben megállapított és a szentírás által igazolt tanítását. Ugyan ez az elvi álláspont teszi kötelességévé egyházunknak azt is, hogy a konfirmációi tankönyv tanalakját is megállapítsa, mert ez lényeges feltétele az elérendő sikernek. Ezen elvi meggyőződésünkben megeiősit bennünket az a tapasztalat, melynek birtokába a beérkezett pályamunkák átolvasása útján jutottunk. Nem csak hogy a rendszer, a szerkezet tekintetében más minden munka — a mi még érthető s megbocsátható volna, — hanem a tárgy tekintetében sincs biztosság, abban t. i., hogy mi vétessék a konfirmációi oktatás tárgyául, p. o. a 7-ik munkában nincs történet, — a 4-ik munka csak történet. Hát még az egyes tanok felfogásában, a meghatározásokban mily önkényes tarkaság! A symbolikus tannal alig törődik egyikmásik munka, sőt a melyik látszólag tekintetbe veszi is — p. o. a 7-ik számú, a mennyiben az ágostai hitvallás megfelelő helyeit közli — önkényes okoskodásaival lerontja a symbolikus tan egyszerűségét, határozottságát. A lényegbe vágó meghatározások is annyira ellenkeznek egymással az egyes pályamúvekben, hogy az egyik munka alapján a másikat bátran eretnekesiteni lehetne lllustrálásul csak egynehány példát említünk fel. P. o. a mellett, hogy a vallás lényegét egyik munka sem határozza meg helyesen, már itt is feltűnő ellentéteket találtunk. Az 5-ik számú munka így definiálja a vallást: „A vallás tanitás Istenről és annak akaratáról." A 4-ik munkában erre vonatkozólag ezt találju£ : „Az Isten ismeret, — ha lelkünkben van, — akkor Istentan, ha pedig szivünkben, mint meggyőződés él, — hitnek neveztetik. Ha e hit szavainkban, tetteinkben nyilvánul, — vallásnak mondatik." A 7-ik munka szerint pedig „a vallás az a benső vonzalom, mely az embert Istenhez fűzi." Tehát az egyik a vallást mint ismeretet, a másik mint akaratot, a harmadik pedig mint érzelmet fogja fel, a helyett, hogy általános értelemben az ember összes lelki tehetségeit átható Istennel való viszonyként fognák fel s keresztyén szempontból pedig kiemelnék, hogy a vallás nem más, mint Istennel való életközösség. De ezt még nem lehet annyira zokon venni, minthogy a vallás meghatározására vonatkozólag symbolikus tanunk nincs és az inkább a plulosophia tárgya ; az azonban mélyen elszomorító s ág. hitv. ev. egyházunkra nézve magában nagy veszedelmet rejtő dolog, hogy olyan meghatározások is ellenkeznek egymással, a melyekre nézve egyházunknak természetesen a szentirással megegyező határozott symbolikus tana van. Minő zavart okozhat az egyházunkban, ha p. o. az egyik lelkész azt tanítja, hogy „a szentségek oly szent és ünnepélyes cselekvények, a melyeket Krisztus maga rendelt és Isten kegyelmének igéretét is hozzájuk csatolta" — mint azt a 3-dik számú munka szerzője helyesen — ámbár nem teljesen határozta meg. — a másik pedig azt tanítja, hogy „a szentség a Jézus Krisztus által rendelt szent cselekedet, melyben külső je-