Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Koren Pál. Mi okozta a reformatiót?

<548 ság érdekessé tenni. Igy például egy szerzetes még a jerikói trombita hangjánál is különbet mutatott, t. i. előadta azon ördögnek orditását, a ki Jézusnak poklokra szálltakor — megfelelőbb zár hiányában — az ő nagy orrával akarta Krisztus elől elreteszelni a kárhozat ajtaját. De bezzeg pórul járt, inert Jézus állítólag oly nagyot lökött az ajtón, hogy az ördögnek orra bele törött a zárba. A templomokban számtalan ehhez hasonló botrányos dolog lett előadva. De még a lelkiismeretesebb lelkészek is csupa mesékkel, legendákkal helyettesítették az igét, mintha elégtelennek tartották volna a lélek épülésére az evangeliomot. Pedig kétségtelen, hogy a mint az egy nap elég az egész világnak, s ha az ott ragyog az égen, fényét nem kell pótolni gyertyavilággal, úgy még inkább elegendő az egy biblia az egész emberiségnek az üdvöt illető lelki szükséglet tekintetében, s nem kell azt mesékkel érdekessé tenni. A mit meg olvastak a szentírásból a templomokban, azt nem anyanyelven olvasták, az imák nagy __rószét is latinul mondták el. A szentírásból Isten szól az ő gyermekeihez, az imában a gyermek szól mennyei atyjához. Vájjon mit mondanánk, ha gyermekeink az ő kéréseiket általok nem értett nyelven hadarnák elénk, vagy hogy Ítélnénk azon szülőről, a ki idegen nyelven osztogatná oktatásait, parancsait gyermekeinek ? ! Az ereklyéknél nem kevesebb visszaélésre szolgáltattak alkalmat a templomi képek. A biblia-történeti tárgyú képeket reformátoraink megtűrték volna a templomokban is. Mert nem lévén iskolák, valóban úgy volt azon időben, a mint Melanchton írja, hogy teljesen elfeledte volna a nép a szent történeteket is, ha nem lettek volna szemei előtt a szent eseményeket ábrázoló képek, melyek a láthatatlant szemlélhetővé, a multat jelenné varázsolták. Azonban a római egyház nem hogy segédeszközökül használta volna e képeket a tanításnál, hanem nyugodt lelkiismerettel egészen rájok bízta a tanügyet, a nép vallásos nevelésének és oktatásának szent kötelességót, a papság pedig e neki ellenszenves foglalkozás helyett más, élvezetesebb dolgokkal töltötte idejét. Továbbá szokásba jött az istenitiszteleteknél a sok gyertya, a t ö m j é n e z é s, a csengetés stb. Hogy mindezekért nem tudtak buzdulni azok, kiket nem a látványosság, hanem az áhitat vitt a templomba, az természetes. Hogy tűrhették volna az Isten házában az oly cselekményeket, melyekről kétségtelen, hogy egy bűnt sem ölnek meg, egy erényt sem oltanak a szivbe,. egy lelket sem mentenek meg. Ellenben bizonyos, hogy a helyett, hogy emlékeztetnék az embert Istenre, feledtetik vele a mennyet ; a helyett, hogy előmozditanák a valódi áhítatot, lehetetlenné teszik a töredelmes bűnbánatot. Es a mint a templomi áhítatosság csupa látványosságból, csupa bohóságból állott, úgy a magán áhitatoskodás is részint gépies foglalkozásra, részint a test sanyargatására szorítkozott. Igy például a sok imádság számbavételére használatba hozták az olvasót. Azt mondják, hogy ezen számológép Remete Pálnak köszöni keletkezését, a ki naponként 300 imát mondott el. Nehogy e könyörgésekből csak egy is elmaradjon, minden nap 300 apró kavicscsal látta el magát, s ezekből minden elmondott ima után egyet-egyet elvetett. Ugy látszik követői egy napra 150 imádságot is elégnek találtak, mert imádságaik számba vétele végett már csak 150 golyócskát fűztek zsinegre. S e készüléket elnevezték rózsafüzérnek. A „rózsa" alatt a „menny rózsája,

u Mária értendő. Nevezik az olvasót „Mária zsoltárá"-nak is, levén az imádságos golyócskák száma is 150, mint a zsoltári könyörgéseké. — Ujabban akadtak, a kik Remete Páltól az imádságok számoló gépének feltalálását el akarják vitatni, mert állítólag Ázsiában a budhistáknál már régebben használatban volt ily szerszám. Ebből azonban nem következik az, hogy az olvasó csak utánzat. Mert tapasztalt dolog, hogy a rosszban igen leleményes az ember, holott a jó tekintetében ez róla nem mondható. A vallásosság magán gyakorlatának egy másik neme volt a böjt. Ezen testi sanyargatás által is a lelki javulás elmaradását akarták pótolni. A böjtöt, mint Istennek tetszőt és érdemszerzőt szigorúan elrendelte az egyház. A hol tehették a papok, ott a nem bőjtölőknek kiverették a fogaikat, hogy igy a jövőben annál bizonyosabban betartsák az illetők a böjtöt. Azonban e téren kivételes esetekben elnézést is tudott gyakorolni az egyház. Nevezetesen megtűrte, hogy a gazdagok nevében a szegények, az urak helyett a szolgák szenvedjék a böjtöt. A reformátorok szükségesnek tartották ugyan az önmegtagadásban való gyakorlatot, de a mellett utaltak arra, hogy a bűnön, az ördögnek