Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Koren Pál. Mi okozta a reformatiót?

<549 ezen kenyerén kivül, egyéb ételt nem tilt Istennek igéje. Azt, hogy a testi koplalás a lelket üdvözítse, még kevésbé hihették el, mint azt, hogy a szentek csontjai a testet gyógyítsák. Ez utóbbi babonánál sokkal ártalmasabbnak tartották az előbbit. Azt meg, hogy az ember pénteken, vagj más napon mit egyék, tehát az étlap összeállítását, nem tartották az egyház teendőjének. Annak elrendelését, hogy ki mily ételektől és mikor mitől tartózkodjék, tisztán az orvosok hivatásába vágó dolognak tekintették. Ellenben sürgették az étel és ital élvezetében való mértékletességet és utaltak arra, hogy tetszőbb Istennek az emberek koplalásánál a jótékonyság, önmagunk gyötrésénél azok megsegítése, a kiket az éhség gyötör. A gyakori imádkozáson és bőjtölésen kivül, mint üdvhozó cselekményt, elrendelte az egyház a búcsújárást, vagyis a zarándoklást olyan helyekre, a hol valamely hírneves csodatevő ereklyét mutogattak. K zarándoklás ellen is szót emeltek a reformátorok. Mert kétségtelen, hogy nem az által jövünk Istenhez közelebb, ha ott hagyjuk otthonunkat és a hasznos munkát, hanem az által, ha a bűntől távolodunk el, s a mennyek országába is nem a Rómába való kéjutazás által, hanem a megtérés ösvényén jutunk. Az egyház még a búcsújárásnál is érdemszerzőbbnek tekintette az ön kínzást. Az önostorozók a bűnbocsánat árulással szemben azon elvet vallották, hogy a bűnbocsánatot nem pénzzel, hanem szenvedéssel kell megvenni. S ez igaz is. Csakhogy az ostorozok az Istennek tetsző bűnbánat mellőzésével az Istennek semmikóp sem tetsző s csak e rajongók által kigondolt önkinzási tüntetések által akarták kiengesztelni az isteni igazságosságot ós elnyerni a szent czimet. S míg Isten igéje azt tanítja, hogy a bűnös ember Istennek kegyelmét Krisztus vérének és saját bűnbánati könnyeinek árán nyeri meg, az önostorozók e könnykeresztség helyett a vérkeresztsógnek általok kieszelt sajátságos nemét választották. Mindezen u. n. jó cselekedetekről, melyek az ember üdvének megszerzésére — mintegy Krisztus érdemeinek kiegészítéséül — ajánltattak, az ész és a lelkiismeret csak azt vallhatta, hogy a mint rossz pénzzel még a földön sem lehet birtokhoz jutni, úgy az ilyen „jó" cselekedetekkel nem lehet a mennyet megszerezni. Sőt hogy azok, amennyiben a bűnös velők önmagát ; ámítja és miattuk a lélek javulását elhanyagolja, határozottan károsak, veszedelmesek. III. A bibliával ellenkező hitczikkek. A római egyház által alkotott téves hitelvek közül csak az úrvacsoráról, a szentek tiszteletéről és a tisztítótűzről szóló tanra terjeszkedem ki, miután ez a három hitczikk okozta a legnagyobb felháborodást. Mélyen elszomorító jelenség, hogy épen az úrvacsora szentségének kapcsán keletkezett a keresztyén egyházban a legtöbb viszály ós véres háború, holott Jézus azt az összetartás ápolása végett rendelte. Világos, hogy e bonyodalmakat nem Krisztus intézkedése, hanem épen az ő rendeletének a pápák általi mellőzése okozta. Ugyanis e szentségre vonatkozólag azt tanította a római egyház, hogy az úrvacsorai kenyér a megszentelés folytán megszűnik kenyér lenni és átváltozik Krisztus testévé. Ezen tanból kifolyólag nem átallottak a papok azon istenkáromló szavakkal kérkedni, hogy holott Istennek hat napra volt szüksége, hogy e világot teremtse, a lelkész a megszentelés egyetlen pillanatában képes Istent teremteni. Továbbá azt vallotta az egyház, hogy Krisztust, a ki magát a világ bűneiért egyszer áldozta fel, s ezzel örök üdvösséget szerzett, a lelkész a misézés alkalmával az emberi bűnökért naponként hozza áldozatul. Végre elrendelte, hogy a lelkész az állítólag Krisztus testévé változtatott kenyeret imádtatás végett felemelve tartsa a hivek elé — más szóval : kenyeret imádtasson Isten gyanánt. Hogyne ütközött volna meg mindezen a keresztyénség felvilágosodottabb része ! Tererntheti-e a teremtmény a teremtőt, a lelkész a mindenség urát, az úr Jézust? Es mikor kívánta a/,t tőlünk Isten, hogy mi Jézust áldozzuk, holott mindenütt csak arra utasit, hogy saját lelkünket hozzuk neki áldozatul. Az úrvacsorát előző gyónás módjára nézve elrendelte a pápa a fülbe való gyónást, mely alkalommal a gyónó összes bűneit egyenként elmondja a lelkésznek. De hiszen az embernek még az sem szokása, hogy bűneit számon tartsa; az meg még kevésbé, hogy rossz tetteit rosszaknak vallja, bűnökül elismerje ; Istennek meg nincs arra szüksége, hogy mi hozzuk tudomására bűneinket, tud ó a mi bűneinkről, még ha mi el is akarnók azokat tittolni ; s tőlünk a