Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Dr. Meskó László székfoglaló beszéde

26 Dicsősége ennyi, sírjára van írva : „Itt pihen a költő, ki az ingdalt írta.

1' Én előttem ma is ragyog még az a név, Szivemben él ma is, lelkesít az a hév. Az a hév, mely olvaszt, hideg jégbilincset, Közöny jégbilincsét, melynél fagyosb nincsen. Óh, ha hevem, lángom szíveket átjárna S érezné mindenki, mi a gondnak árnya A szegénynek lelkén ; jönne segítséggel És szoritna kezet munkás női kézzel. Uram, téged áldlak, ki e női kézzel A szegényt ruházva csuda dolgot végzel ! És Fiadat áldom, ki midőn fedetbn Szenvedély viharján, vészes fergetegben Fázik a mi lelkünk, e női kéz által Betakar, befedez isteni jósággal. Dr. Meskó László székfoglaló beszéde. Mélyen tisztelt egyházmegyei közgyőlés ! Midőn a Tiszavidéki űj egyházmegye választásra jogosított tényezőinek megtisztelő és csekélységemet felette kitüntető bizalmából, az új egyházmegye kormányzatának, mint a szavazatok általános többségével megválasztott egyházmegyei felügyelő, a nagytiszteletű főesperes úrral együtt élére állok, hogy zsinati törvényeink értelme szerint vele egyenlő joggal és felelősséggel képviseljem és kormányozzam az egyházmegyét, s vele egyetértőleg intézzem annak összes ügyeit : a soha ki nem alvó, mélyen átérzett hála érzelmei az elsők, melyek szivemből a mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűléshez utat keresnek. — De sajnos, a mit e pillanatban érzek, azt sem e közgyűléshez, sem érzelmeim bensőségéhez méltóan kifejezni nem tudom, — s ezért legyen szabad csak egyszerű, keresetlen szavakkal mondani hálás köszönetet az egyházmegyét alkotó egyházak és fögymnasiumnak, hogy alkotmányosan nyilvánult többségük e nevezetes alkalommal, a mikor alakuló új egyházmegyénk először gyakorolta választási jogát, engem emelt a diszes egyházmegyei felügyelői székbe. Jól tudom, hogy az irántam nyilvánult kitüntető bizalom főleg most, a mikor egyfelől közegyházunk egén nem egy sötét felhő tornyosul, másfelől új egyházmegyénk az úttörés nehéz munkájával s a kezdet nehézségeivel van hivatva megküzdeni : súlyos kötelességeket ró reám s azok hű és pontos teljesítését követeli tőlem. Teljes mérvben át vagyok hatva a reám váró kötelességek nagysága és fontosságától, s mert állásomat úgy fogom fel, hogy az nemcsak arra való, hogy külső díszt kölcsönözzön viselőjének, de joggal igényli a protestáns férfiú teljes odaadását s a gondjaira bízott egyházi érdekek hű ápolását, s mert a mióta egyházunk közéletében részt veszek, mindig az volt s az marad fő irányelvem, hogy a közbizalmat fokozott tevékenységgel, fokozott erőkifejtéssel lehet és kell legillőbben meghálálni r a mennyire csekély erőm és tehetségem engedi mindig azon leszek, hogy tettekkel rójam le az egyházmegye bizalmáért hálámat, s hogy a tőesperes úrnak, ne csak a jogokban, de a kötelességekben is egyenlő osztályosa legyek. Sajnosait érzem magam, hogy erőim távolról sem állanak a reám váró szép és magasztos, de nehéz feladatokkal arányban, s ha e diszes állásban egyházunk érdekében megvívandó küzdelemtől még se riadok vissza, annak főleg három oka van. Az egyik az engem átható, s folyton munkára sarkaló igyekvés, melyet egyéniségemtől elválasztani sem nem tudtam, sem nem akartam, mort az egyházunk ügyeiben való közreműködés vágya összeforrott velem s azt parancsolja, hogy becsülettel megállani igyekezzem ott. a hova a közbizalom állított, — a másik az, hogy a nt. főesperes úrban oly kiváló közigazgatási erőt mondhat magáénak az egyházmegye, hogy az ő bölcs és ernyedetlen közreműködése s annyi téren kipróbált munkaereje az én feladatomat felette megkönnyitendi, — a harmadik : az egyházmegye nagyon tisztelt lelkészeinek, felügyelőinek, s minden az egyház és iskola ügyei körül közremunkálni hivatott tényezőjének támogatása, melyet ezennel tiszteletteljesen kérek, s egész bizalommal megnyerni reményiek. — Egyházmegyénk lelkészi és felügyelői lisra annyi jeles erőt foglal magában, hogy a lelkes támogatásukkal, s régi egyházmegyéikben annyiszor tanúsított odaadásukkal való kormányzás egymagában biztositéka a sikernek s új egyházmegyénk felvirágzásának. — A kor, melyben élünk, valóban olyan, hogy teljes odaadást, s lankadatlan tetterőt igényel mindazok részéről, kik protestáns egyházunkban akár, mint az úr szőlejének magasz-