Evangélikus Egyház és Iskola 1898.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Dr. Meskó László székfoglaló beszéde

27 los hivatású munkásai, akár mint az egyházi önkormányzat lánozszemei közreműködni hivatvák. A magyar törvényhozásnak egyházi életünkbe mélyen benyúló alkotása, az úgynevezett egyházpolitikai törvények, nemcsak anyagilag sújtották érzékenyen egyházunkat, de gyökeresen megváltoztatták az egyház és állani közötti viszonyt is, szabaddá tették a vallásos hitet, a vallásos meggyőződést, s megszűntetve az állami kenyszert, bevonták az állam védszárnyait, melyek egyházunk érdekeit egy vagy más irányban idáig oltalmazták, s egyházunk fennállását, legalább anyagi téren, annyira a mennyire biztositották. Az új helyzettel szemben részünkről szükséges teendők fejtegetése nem tartozik ugyan e rendkívüli közgyűlés s e székfoglaló keretébe, legyen szabad mégis röviden jeleznem annyit, hogy a mi álláspontunk és kívánságunk az állammal szemben nem lehet más, mint az, hogy első sorban kárpótolja egyházunkat mindazon károkért, a miket az újabb állami intézke. dések következtében szenvedett; s a kárpótlásnál meg nem állva, hajtsa végre az 1848. XX-ik törvényczíkket, mely már közel 50 éve kimondta, hogy „minden bevett vallásfelekezetek egyházi ós iskolai szükséges közálladalmi költségek által fedeztessesek, s utasította a kormányt, hogy már a közelebbi törvényhozás elé nyújtson be e tárgyban törvényjavaslatot. E tételes törvénynek mielőbbi végrehajtása, s az egyházi és iskolai szükségleteknek állami hozzájárulással való fedezése létérdeke meggyőződésem szerint nemcsak az egyháznak. de az államnak is, melynek az erkölcsi alapokon nyugvó s azokat fejlesztő egyházi élet felvirágzásához, a vallásos eszmék minél mélyebbre való beoltásához, a hitélet bensősógének fejlesztéséhez, valamint a közoktatás ügyének az erkölcsi alap meliett a valláserkölcsi alapra való fektetéséhez igen nagy érdekei fűződnek- Hisz az állani* napról-napra több ós több teljesítését igényli tőlünk, hogy a reá nehezedő feladatokat helyesen megoldhassa, — támogatnia kell tehát protestáns egyházunkat, mely ma is ama bibliai tan alapján áll, hogy: „add meg Istennek, a mi Istené, a császárnak, a mi a császáré." Protestáns egyházunk arra törekszik, hogy életét összeegyeztesse, összeforrassza, annak a nemzetnek az életével, melynek keretében él, s melyhez hivei tartoznak, arra törekszik, hegy a hatalmi kényszer helyett erkölcsi alapra helyezze a haza és társadalom iránti kötelességek teljesítését, s mert eként hűen tölti be azt a hivatását, hogy egyik orzlopa legyen ä magyar hazának, a társadalmi erkölcsi rendnek, s hive a magyar nemzeti állameszmének ! Méltán igényelheti a tételes törvényben már külömben is biztosított közálladalmi támogatást. Igényelheti főleg most, a mikor nem egy jelenség mutatja, hogy a régi társadalmi rend oszlopai erős támadásoknak vannak kitéve; a mikor veszede;mes liarcz indul meg egy nagy vonalon, melynek leküzdéséhez, s az orvoslást kereső bajok és sérelmek jogosult részének meggyógyitásához az igaz hit, s a benső vallásosság mulasztja nélkülözhetlenül szükséges. Szükséges nemcsak azért, hogy a bűnös és jogosulatlan vágyakat megfékezze a telhetetlen vágyakozókban, és a megnyugvás érzetét keltse fel az elégedetlenekben, de szükséges főleg azért is, hogy a felebaráti szeretet ós jótékonyság tanaira, s azoknak az életben való alkalmazására megtanítsa azokat, a kiket bő anyagi javakkal áldott meg az isteni gondviselés. Még csak azt fűzöm e tárgyú igénytelen fejtegetéseimhez. hogy az egyházi és iskolai szükségleteknek az állam útján való fedezését nem esetről-esetre, egyes iskolák és egyházaknak nyújtandó segély alakjában, de önkormányzati jogaink teljes megóvásával. s minden jogosulatlan befotyás teljes kizárásával akként képzelem, hogy az állam által nyújtandó segély egyetemes egyházunk részére tétessék folyóvá, s általa jusson el rendeltetési helyére. De téves volna felfogásunk, mélyen tisztelt egyházmegyei közgyűlés, ha egyházunk számára csak kívülről várnánk oltalmat ós segedelmet s nem igyekeznénk azon, hogy nehéz helyzetünkből a saját erőnkkel s ezen erők teljes megfeszítésével kíséreljük meg a győzelmes kibontakozást. Parancsolja nekünk szellemi ós anyagi erőinknek egyházunk javára való latbavetósót nemcsak egy régóta vallott, s most is követendő elvünk, hogy „segíts magadon, az Isten is megsegít", — de parancsolja főleg és különösen protestáns egyházunk dicső múltja, mely kezdettől fogva hosszú lánczolata volt a nehéz küzdelmek, nélkülözések és szenvedéseknek, a melyet egy jobb korszak csak azért követett, mert elődeink, ha kellett, a vórtanúságtól se riadtak vissza, s inert a protestáns egyház apraja-nagyja, papjai, tanárai és tanítói mindenkor teljesítették a közegyház iránti kötelességüket, ápolták magukban és egymásban a protestáns hitelvek mellett az alkotmányos ön-