Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Kund Sámuel. A tanítói nyugdíjalapra beszedendő 15 kros járulék kérdéséhez

Az ezen törvényczikk végrehajtására vonatkozó­lag a kir. tanfelügyelők számára szerkesztett uta­sításban (vall. és k. okt. mt. 1892. aug. 20. 37290. sz.) az foglaltatik, a) hogy a 15 krnyi járulék beszedése az 1892/3. tanév kezdetével múlhatat­lanul folyamatba vétessék, és b) hogy ezen járulók a beiratkozott tankötelesek után mind azon is­koláknál szedendő be, a melyek után az iskolafentartói dij (12 frt) kivetve van még akkor is, ha az illető iskolánál az az idő szerint működő t a n i t ó nem volna tagja az országos tanitói nyugdíjintézetnek. Ezen utóbbi rendelkezés t. i. a b) alatti — ellentétben áll az országos törvény szavaival ; és a törvényen túlterjeszkedik. Azért ugyanazon ministerium 1893. márczius 18-án 8376. sz. a. rendeletével az 1892/37290. sz. a. kiadott körren­deletben foglalt intézkedését oda módosította, hogy ..ezen járulék mind azon esetben szedendő, midőn a tanító az orsz. tanitói nyugdíj­intézet felvett tagja;" lia ellenben valamely iskolának tanitói közül egyesek bármely oknál fogva az országos tanitói nyugdíjintézetnek nem tagjai, az általuk tanított növendékek után a 15 kros nyug­dijintézeti járulékot az alap javára beszedni nem kell, szabadságában állván az illető iskolafentar­tónak az egyenjogúság és egyöntetű elbánás végett az összes beiratkozott tankötelesektől a 15—15 krt beszedni és a nem nyugdijintézeti tag által tanított növendékek után befolyt összeget iskolai pénztára javára értékesíteni. Mert a törvény idézett rendel­kezéséből világos, hogy az érintett 15 k r n y i járulékot mind azon tanköteles korban levő sa népoktatási tanintézetek köréhez tartozó iskolába járó növendék tartozik fizetni, kinek tanítójával szemben az országos tanitói nyugdíj- és gyám alapnak vi­szontkötelességei vannak: ellenben a hol az országos tanitói nyugdíj- és gyámalapnak egy­egy tanítóval szemben viszont kötelességei nin­csenek, akár azért, mivel e tanitó túlkoruságánál fogva már nem vétetett fel az orsz. tanitói nyug­díjintézet tagjai közé, akár azért, mivel e tanitó fiatal koránál fogva még nem tagja ezen intézetnek, akár mivel az iskola fentartói és tanitói az orszá­gos tanitói nyugdíj- és gyámpénztárhoz való hoz­zájárulástól felmentettek : ott a 15 kros járulékot az ezen tanítók által tanított tankötelesek után az országos tanitói nyugdíj-alap javára beszolgáltatni nem kell. És volt rá eset, hogy a vallás és k. ok^ minisztériumhoz benyújtott olyan kérelmet, mely szerint a 15 kros járuléknak visszafizetéséért ese­deztek, mivel oly tanulók után fizettek be, kiket az országos nyugdíjintézetbe fel nem vett tanító ta­nított, — kedvezően intéztek el. A fentebb idézett 189 3/83 7 6 számú kor-' * mányrendelet azonban a 15 krok beszol­gáltatását még kötelezőnek mondotta ki az ismétlő iskolába járó oly tankötele­sekre vonatkozólag, a kiknek tanítója az országos nyugdíjintézetnek tagja; és megokolta ezen köte­lezést akkép, hogy az ismétlő iskolázás az elemi iskolázásnak kiegészítő részét képezi és épen olyan kötelező, mint emez. Tudok rá esetet, hogy midőn a tanitó az ismétlő tanulóktól, kik helyett a tan­dijat — csakhogy ezzel ne idegenittessenek el az iskolától, --a község fizette, a 15 kros járulékokat kérte, az ismétlők szépen elmaradoztak és nehezen lehetett őket az ismétlőbe megint vissza édesgetni. Fordult-e elő másutt is ilyen idegenkedés és tu­domásukra jutott-e a felsőbb köröknek ós megszív­lel ték-e, nem tudom; hogy talán a 15 kros új is­kolai adó miatt sürüen felhangzott keserű panaszok részbeni megszüntetésére történt-e, azt se tu­dom : elég az hozzá, hogy a vall. és k. okt. mi­nisztériumnak 1 896. szept. 15-én 48869. sz. a. kelt körrendelete már csakis a min­dennapi i s k o 1 á b a beiratkozott tanköte­lesek után rendeli beszedni a 15 kros járulékokat, ós ekép hallgatagul hatályon kí­vül helyezte az 1893. évi márczius 18-án 8376. sz. a. kelt szabályrendeletnek fennebb idézett részét. Az 1896/48869. sz. a. kelt rendelettel ki­adott utasítás értelmezése iránt kételyek merül­vén fel, ezeknek eloszlatása czéljából 1896 de­czemb. 11-én 67338. sz. a. megjelent körrende­letben a vall. és közokt. minisztérium az 1893. évi márt. 18. 8376. sz. a. kelt rendelet azon részét, mely szerint a 15 kros hoz­zájárulási dijat az ismétlő iskolába járó tankötelesek is tartoznak fizetni, az 1896/7. tanévtől kezdve hatályon kí­vül helyezte, nem csak hallgatagul, hanem határozottan kifejezett szavakkal is, és ismételten kimondotta, hogy 1896/7. tanévtől kezdve csakis a mindennapi iskolába járó tankötelesektől sze­dendők be az 1891. évi XLIII. t.-cz. 10. §-a szerint a tanitói nyugdíj és gyámalapra járó 15 krok. Visszaható erővel azonban nem

Next

/
Oldalképek
Tartalom