Evangélikus Egyház és Iskola 1897.
Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Kund Sámuel. A tanítói nyugdíjalapra beszedendő 15 kros járulék kérdéséhez
bír az 1896. évi 48869. sz. rendelet. Azon kedvezmény tehát, .mely szerint az ismétlő iskolai tankötelesek a 15 kros járulék fizetése alól felmentettek, csakis az 1896/7. tanévtói kezdve lép életbe. Azért az ismétlő iskolába járt tankötelesek után az 1895/6. tanév végéig terjedő időre már befizetett 15 kros járulékok, mint az 1893'8376. sz. rendelet alapján helyesen beszedett összegek vissza nem adatnak, másrészt pedig az 189*2 8. tanévtől 1895 ;6. tanév végéig az ismétlő iskolába járt tankötelesek után esetleg még be nem tizetett 15 kros járulékok pótlólag beköveteltetnek. A múltból származó ezen hátralékok behajtása, kivált ha ez o'v erélvlyel foganatosittatik majd, a milyenre az 1896/48869. számú körrendelet a hatóságokat felszólítja, nagyon sok kellemetlenségnek lehet okozója, Mert az 1891 XLIII. t.-cz. 12. §-ának záradéka szerint, melynek értelmében leendő eljárásra hivja fel a miniszter a közigazgatási bizottságot, ..mulasztás esetén a hátralék után az állami közadókra nézve megállapított y 9 késedelmi kamat fizetendő s a mulasztást elkövetett fél, iskolaszék vagy községi elöljáróság 5—50 frtig terjedő birsággal sújtható a közigazgatási bizottság által a nyugdijalap javára." Mondom, nagyon sok kellemetlenségnek lehet okozója, ha csak a mulasztás esetét nem ott fogják felfedezni, a hová a miniszteri leirat mutat, ..a kellő ellenőrzés és kényszer hiányában" és abban, „hogy a kir. adóhivatalok a jelzett czimen beszedendő összegek mennyiségére vonatkozólag külön utasítást nem nyervén, azok behajtása iránt hivatalból nem járhatnak ek" Emlékszem, midőn az első tanévben esedékes járulékot beszolgáltattuk az adóhivatalba, mi is azt hallottuk ott, hogy a 15 kros összegekre vonatkozólag utasítást még nem kaptak. De azért mégis kegyesek voltak a pénzt tőlünk elfogadni. Az isten áldja meg ezen szivességökért, melynek hiányában mostan majd a mulasztás esete ellen kellene tán védekeznünk. . . . Nekem is az a nézetem, hogy kellő ellenőrzés, kényszer és utasitás hiánya nagyban befoly arra, hogy a 15 kros járulékokat be se szedték, vagy a hol beszedték is, az adóhivatalba be nem szolgáltatták, és hogy most évek multán kell azokat beszedni kamatostól, talán olyanoktól, a kik időközben elszegényedtek, vagy elköltözködtek más tájékra ... a másvilágba ! Nálunk Vasmegyében, jelesen a sárvári járásban alig van „mulasztásból" származott hátralék. Itt mindjárt a 15 kros járulék esedékességének első évében és azóta évről-évre kitűzött határidő leteltéig kell / o ezen járulékot az adóhivatalba beszállítani és az erről nyert nvugtatványt a szolgabírói hivatalnál bemutatni. Mit ha az iskolaszék elmulasztana, azonnal megjön a sürgetés. Mi nem vagyunk hiányában a kellő utasításnak, ellenőrzésnek és kényszernek. Azt mondja a miniszteri körirat, hogy a 15 kros járulékok fejében fizetendő összegeknek évrőlévre való újbóli megállapítása képez- nagy nehézséget. Megengedem. De hát még a 15 kroknak évről-évre való behajtása boldogtól-boldogtalantól, a ruhátlan szegényektől, kiknek ruházatát összekoldulja a pap ; . . kiknek taneszközeit községi segélylyel szerzi be az iskolai gondnok . . . kiknek tandiját elengedi vagy ledolgoztatja a tanító ! . . . kiknek 15 krját nem lehet ,,behajthatatlan" czimén leírásba hozatni a szülők beigazolt vagyontalansága esetében se, mert erre a törvényben irgalmazó paragrafus nincsen ! Hány esetben fizeti meg azokat — remény fejében —- a tanító, hogy ne kelljen panaszt emelnie, hányszor az iskolaszéki elnök, hogy ne kelljen feljelentést tennie, hányszor a körjegyző, hogy ne kelljen exequálnia ! Igaz, az iskolafenntartótól szedendők be ezen 15 krok, lia a fizetésre első sorban kötelezett szülő ütői be nem szedhetők. De az iskolafenntartók közgyűlésében sok szegény ember szól bele az ügyek elintézésébe, kiknek bölcsessége csak odáig ér : fizessen más is, ha én fizetek, nem kell befogadni a gyermeket az iskolába, ha nem hozza a pénzt ! Igaz, hogy szabadságukban áll az iskolafenntartóknak a 15 kros díjnak fedezésére a szülők beigazolt vagyontalansága esetén igénybe venni az iskolamulasztási bírságokból befolyt pénzösszegeket. De hát hány pénztárban vannak ilyen pénzösszegek, melyeknek ezer helyük nem volna más szükségek fedezésére ! Akkor alighanem az iskolamulasztási bírságok behajtásában kellene irgalmatlanul eljárni (a mi megint csak a legtöbb esetben a beigazolt vagyontalanságot sújtaná), hogy a 15 krok befizetésénél irgalmazni lehessen a beigazolt vagyontalanságú szülőknek! Nagyon szerencsés gondolat ennélfogva a szóban levő 15 kros járulékokra nézvfe átalányozási rendszert hozni be, melynek értelmében az iskolafenntartók magukat kötelezik, hogy a 15 kros járulékok helyett évenként megfelelő összeget fizetnek, a 15 kros járulékokat pedig ha szükségesnek tartják,