Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Kérdések és válaszok - Botrányos életűek kihirdetése

a magyar nemzeti eszme és összetartás jelvényei­nek beható ismeretére úgy oktattatik, hogy azok­ban ne csupán a diszt lássa, de irántuk kegye­letes hódoló tiszteletet érezve, bennük magát a nemzetet megszeresse. Ez okból intézkedtem, hogy az állami, álla­milag segélyezett községi és községi elemi, polgári, iparos- és kereskedő tanokcziskolákban tartatni szokott iskolai ünnepélyek a jelzett hazafias irány­ban tartassanak meg. Nem kétlem, hogy a főtiszt, egyházmegyei Főhatóság a hazafias nevelés fokozása tekinteté­ben velem egyező nézetet méltóztatik osztani és a saját közvetlen fenhatósága alatt álló hitfeleke­zeti tanintézetekben ily iskolai ünnepélyek megtar­tását óhajtandónak tartja. Amidőn tehát ezt a ma­gam részéről a főtiszt, egyházmegyei Főhatóság bölcs megfontolásába és támogatásába ezúttal melegen ajánlani szerencsém van, tisztelettel meg­jegyezni kiváncm, hogy az ünnepélyek napjául, — ott, ahol a teljes 10 havi szorgalomidő be van tartva, — legczélszerübbnek látnám minden év junius hó 8-át, mint 0 Felsége megkoronáz­tatásának évfordulóját kijelölni, — ellenben a 10 hónál rövidebb szorgalmi idővel biró iskoláknál akár október hó 4-ike, mint 0 felsége nevenapja, — akár pedig május hó 3-ika, mint az ezredévi ünnep hivatalos kezdetének fordulója volna kije­lölendő. Hogy ezen hazafias ünnepélyek az óhajtott hatást előidézhessék, szükségesnek találtam arra nézve tájékoztató programmot nyújtani s e czél­ból az Újvár y Béla, a „Néptanítók Lapja" szerkesztője által összeállított, általam alkalmas­nak talált és elfogadott ünnepi füzetből (mely a „Néptanítók Lapja" szerkesztőségénél darabonként 10 krért rendelhető meg,) 10 példányi oly kérés­sel van szerencsém a főtiszt, egyházmegyei Főha­tóságnak tisztelettel megküldeni, hogy amennyi­ben az a czél elérésére hasznos tájékoztatást nyújt, e füzeteket a hatósága alatti tanintézeteknek saját részéről figyelmükbe ajánlani méltóztassék. Néhány év előtt elhalálozott zólyom­lipcsei ev. tanitó fia, z.-lipcsei asztalo3 mester, óhajtja leányát egy magyar protes­táns papi családnál elhelyezni azon czélból, hogy mint kis Cseléd, korának megfelelő mun­kákat végezhessen s e mellett a magyar nyelvet elsajátíthassa teljesen s kivált jó magyaros kiejtéssel. A leány egészséges, 14 éves, jó pol­gári nevelésű, el meg y bármely vidékre, mely magyar, az állást azonnal elfoglalhatja, szol­gálatáért megfelelő bérre tart igényt, Közelebbi értesítést az alólirott azonnal. Zólyom-Lipcsén, 1897. decz. 6. 81 l—l Wagner Mihály „Gizella" munkás árvaház igazgatója. ÜZENETEK. H. J. A mostani előbb érkezett; ez után sorba kerül Petőfi. — K. A. Köszönöm, de már kaptam. Elteszem. — H. J. Az alapítvány elkallódását vizs­gálják majd meg az illetékesek ; a nagy közönséget az ilyen részletek nem érdeklik, — az egyik felfo­gás szempontjából megvilágítva. Az illetékes vizsgá­lat eredményét annak idején szívesen kiadom. A má­sikat elteszem. —— Píilyázat tanári állásra. j§ A szarvasi államilag segélyezett gg ág, hitv. ev. főgymnásiumnál gg klaszszíka-filologiai esetleg latin s bármely modern nyelvi |g tanszékre pályázat nyittatik. Az alkalmazandó rendes tanár g£ évi dija 1200 frt törzsfizetés, 250 frt gg lakáspénz, 100 frtnyi ötödéves pótlék, gg mely utóbbi előny az alkalmazandó gg véglegesítésétől számit. A rendes ta- gg nárok törzsfizetése utóbb 1400—1600 gg frtig emelkedhetik. Üresedés és kivá- || lóság esetén előléptetésre van kilá- gg tás. Az intézetbe lépő az országos gg tanárnyugdijnak kötelezett tagja. Csak ág. h. evangélikusok bírnak gg kilátással véglegesítésre s oklevele- gg sek a próbaév után figyelemben gg részesülnek. gg Nem oklevelesek csak helyette- gg sekiil alkalmazhatók. Ezek évi dija gg 800 irt és 100 frt lakáspénz. |g a pályázók életkorukra, vállá- g sukra, tanulmányaikra, képesítésük- gg re, egészségükre, eddigi szolgálata- g ikra, hadkötelezettségükre vonat ko- gg zó irataikat f, évi deczember 31-kéíg a fő- || gymnasium igazgatójához küldjék, gg A megválasztott hivatalát 1898. gg január 6-kán tartozik elfoglalni, |g Szarvason, 1897. deczember 15. §! 2—1 Mikolay Mihály fögym. felügyelő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom