Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Jelentés a soproni gyülekezetben gyakorlatba veendő belmissiókról

gyülekezeti tagok is 6000 frton felül adakoztak és még mindig adakoznak, valamint a gyülekezetünk javára végrendeletileg biztositott reménybeli, ezrekre menő újabb alapítványok, melyek közül egynéhány ép a jelen napokban már tényleg be is fizettetett a gyülekezeti pénztárba. Igy a fentnevezett, áldozatkészségben meg nem lankadó kegyes úrnő, özv. Munker A. Kr. az alapítandó evang. legényegylet czéljaira 1200 frtot, — a lelkészek javára pedig, folyton szaporodó teendőik körül kifejtett buzgó munkálkodásuk méltánylásául — 3600 frtot adományozott, mely utóbbi összegnek jövedelme évenként karácsonyi ajándék czimén a három lelkész között egyenlő arányban lesz felosztandó. Özv. Kiss Károlyné, sz. Einbeck Katalin úrnő pedig a diakonisszák által vasárnaponként a serdülő hajadonokkal tartatni szokott házi áhítatosság emelése czéljából, a diakonissza egyletnek, buzgó nővéreink iránti szeretete és hálája jeléül, 200 frton egy diszes hármon i u m o t szerzett. Születési, confirmatiói, házasodási és temetési eseteknél az egyház áldását a gyülekezetünkben hivek, tudomásunk szerint, egy esetben sem mellőzték, sőt a mult év folyamán általunk egyházilag is összeadott házaspárok szokatlan magas száma (93 pár holott máskor csak 60—70 pár szokott egybekelni) s azon körülmény, hogy 28, nálunk megáldott vegyes házaspár közül 6 pár a hatóság előtt külön is kötelezte magát születendő gyermekeinek tisztán evangelikus vallásban való neveltetésére, —

T az egyházi életnek s evangyéliomi buzgóságnak gyülekezetünk kebelében' nem hanyatlásáról, hanem örvendetes fellendüléséről tanúskodik. Az elszegényedett népnek aranyhegyeket ígérő sociahsmus újabb időben városunkban is felütötte fejét s kétségbeesett erőlködésének, üres ámításainak sikerült a nép alsóbb rétegeiben pártot alakítania s társadalmi téren magáról beszéltetnie; de az egyházat magát s a gyülekezeti beléletet ez a mozgalom sem érinti s annak fejlődését még eddig veszélylyel nem fenyegeti. Mindazáltal a fokozott tevékenységet és éberséget követelő új korszak intelmét a soproni evang. lelkészi kar sem akarván figyelmen kivül hagyni, a zsinati törvények értelmében újjá alakult s a mult napokban megejtett conventi választások alkalmával újraszervezkedett gyülekezet kebelében — a lelkipásztorkodás terén s az összes hivek lelki gondozása érdekében is megújult buzgóságot kiván kifejteni. S annál is inkább, mivel erre vonatkozólag Főtisztelendő és Méltóságos Püspök Urunktól a mult év őszén szóbeli, majd pedig 1896. decz. 19-én kelt s hozzánk intézett 3491. számú főpásztori levele értelmében, Írásbeli felszólítást is vettünk, — ez érdemben tartott lelkiismeretes tanácskozásaink után a következő megállapodásokra jutottunk: I. A lelkipásztori látogatások. „Én ismerem az én juhaimat és ismertetem én is azoktól". Isteni főpásztorunknak ezen szavai szerint nem elég, hogy a lelkész gyülekezetének csupán pontos hivatalnoka ós prédikátora legyen, aki a szokott functiókat lelkiismeretesen elvégzi, a lelkészi irodát rendben tartja s az egyház vagyonkezelését szemmel kiséri; működéséből igazi, maradandó áldás csak akkor fakad, ha hiveinek egyszersmind lelki atyja, vigasztalója, tanácsadója, vezére is leend az üdvösségre. Ebbeli szép feladatát pedig csak úgy teljesítheti, lia a rábízott nyájat egyenként is ismeri, ha az egyes családokkal s hívekkel is érintkezik s azoknak különleges életviszonyaira s lelkiápolására is gondot fordít. Ámde ez a. személyes érintkezés és egyesekre is kiterjedő lelkipásztorkodás egy közel 10.000 lelket számláló népes gyülekezetben, minő a soproni, nem csekély nehézséggel jár. Felmerült tehát s több oldalról ajánltatott az a terv, hogy a zsinati törvényeknek a tízezernél több lelket számláló gyülekezetre vonatkozó intézkedését Sopronban is alkalmazván, egyházunk három parochiára volna felosztandó s mindegyik lelkész a számára kijelölt kerületben látogatná a híveket. Másutt, más viszonyok között ezen eljárás a híveknek nagy lelki épülésére szolgái hat s üdvös eredménnyel kecsegtethet ugyan; ámde a mi sajátos helyi állapotaink azt éppen nem tanácsolják, mert egyéb okoktól eltekintve, félő, hogy ezen parochiákra való elkülönítés az egymással amúgy is társadalmi és politikai téren gyakran ellenkezésben álló kerületeket nem hogy szorosabbra fűzné, hanem még inkább szétválasztja s a gyülekezet egységét is veszélyezteti és megzavarja. Ezért nem helyeselhettük azon, már évekkel ezelőtt felmerült tervet sem, mely a híveket nyelv szerint akarta magyar- és német gyülekezetekre elkülöníteni, minthogy ez is sok veszedelmes sur-