Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Gaal Mózesné. Az én meséskönyvem

A szó elröppen, a gyermek elméje befogadja és hiába kérjük számon később az eredmény okát magunktól avagy környezetünktől ; — egy nagy kérdőjel a felelet kérdésünkre, mert nem ismer­jük azt a titkos erőt, mely az egykor elröppent szót feldolgozta agyban, szivben egyaránt és nem várt eredménynyel lep meg bennünket. Azt a titkos erőt — ne keressük ; azt a cso­dás fejlődést — ne kutassuk : de az a röpke szó legyen ép mag, hogy a hajtás is azzá váljék ; az anya ajkáról elröppenő szó váljék bűvös-bájos mesévé. Anyjára mosolyog az élő mese, anyjára bá­mul a kérdő gyermektekintet és várja, várja azt az elröppenő szót, melynek meséjét, ime, itt ösz­szegyűjtöttem. & vj: A gyermek rajzol buzgón, lehajolva a papi­rosra Fölötte a tetőről nesztelenül leereszkedik egy pók és serényen izeg-mozog a fehér papír­lapon. A két éves gyermek hirtelen visszahökken, bámuló szemeit anyjára függeszti: — Mi ez, kis mamám ? Mosolygó, szelid arczczal találkozik : — Egy kis pók, fiacskám. Nézd, mennyi szép vékony lábacskája van. Hogy izeg-mozog. Tuclod-e miért jött hozzád? Látta mily szépen rajzolsz és lejött, hogy megnézze. Láthatod — mennyire tetszik neki ! Most a pók fölemelkedik és nesztelenül, mint jött, visszaszáll vékony fonalán a tetőre. — A gyermek nézi. nézi, aztán hirtelen elmosolyodik, ceruzája után kap és felszól : — Pótocskám, jere megint — most még szebbet rajzolok neked .... Igy az egyik mese. A másikban a dadától kér a gyermek magyarázatot. A dada összeráz­kódik undorral lesepri a kis férget és eltapossa : — Eh, csúnya pók! A gyermek nézi, hosszan nézi azt a sötét foltot a padlón, aztán szótlanul veszi kezébe ce­ruzáját .... Az az elröppenő szó, — az a sötét folt ott a padlón, a gyermek elméjében még fel­támadásra vár. Az anya varr, kis tia melléje akar ülni. — Hozd ide kis székedet, fiam. Megy a gyermek — a küszöbről visszatér : — Nem medet — ott jötét van. — Játszunk katonásdit .... mond az anya és ezzel elkerüli a bővebb magyarázatot. Előke­rül kard, puska, dob .... A mama vezényel : „Sorakozz, indulj! Egy-kettő, egy-kettő" . . . . elindul a csapat végig a szobán — vissza — újra végig — most a mama bekanyarodik a sö­tét szobába, körüljárják egyszer-kétszer, — ki venné ezt észre, hisz a dob pereg, a trombita szól. Most újra kikerülnek és újra bekanyarodnak a sötétbe. Egyszerre a mama leül a sötét szobában : — Fáradt vagyok, — meséljünk. — Meséljünk, meséljünk .... ujjong a gyermek és többé nem látja a sötét szobát, bené­pesedik az virággal, állattal, angyalokkal, tündé­rekkel. Másnap ő vezeti anyját a sötét szobába: — Meséljünk, anyácskám, jer meséljünk újra. Az a sötét szoba — megtalálta már fénylő világát ! íj: Mesét a mesének! Mily hatalmas eszköze ez a nevelésnek. Buzogány az, mely a tudás sziklá­ján az első nyilást ejti: villogó kard, mely igaz­ságot osztogat; varázskulcs, mely megnyitja a szivet a jóra. Meseszó : legédesebb dajkadalunk ; meseszón tanulunk szeretni .... szeretni embert és természetet. Gyermeknevelés meseszó nélkül : rét virágtól megfosztva, ég csillag nélkül. Hagy­juk a rétnek virágát, az égnek csillagait — ad­junk a gyermeknek mesét, az ifjúnak költeményt !. * A gyermek fogalomköre még kicsiny, szó­kincse még kisebb — de a mesét anyja ajkáról megérti. — Volt egyszer, hol nem volt, volt egy­szer egy elefánt. Hozzá ment egy fiúcska és bosz­szantotta: csipte, verte, rúgta; nosza megharagu­dott az elefánt, felkapta a íiút ormanyára és be­ledobta a vizbe Megértette-e ez igazság­szolgáltatást a két éves gyermek? .... Napok múlva maga mond egy mesét: — Volt etszel egy Náni (ez az ő kis da­dája), volt etszel egy Elzsi (ez a szakácsné). El­zsi bántotta Nánit (az ajtón át meghallotta egy­szer, hogy Erzsi Nánit megszidta) . . . Náni meghaladudott, fodta Elzsit ollála, beledobta a vizbe Miéit bosszantotta szedc'ny Nánit? A két éves gyermek igazságot szolgáltatott dadájának. Az elefánt meséjét feldolgozta az a kis agy .... Illedelmesen egymás mellett sétál a két gyer­mek, utánok a „bonne." 0, kitűnő egy találmány az a „bonne!" Megtanitja a gyermeket illedelme­sen pukkerlizni, egyenesen állni, ülni — a szép ruhát megkímélni, a kicsiny kacsókat be nem piszkolni. Valóban mintagyermeket csinál a ki­csinyekből. íme, egy öreg asszony jön velük szemben, mankón jár — isten a megmondhatója, mi a baja. A két gyermek csodálkozva nézi, feléje for­dulnak — sőt utána néznek. Az idősebbik szemé­ben valami megcsillan. A bonne-hoz fordul : — Mi baja ennek az öreg asszonynak, kis­asszony ? A kisasszony egyet mozdit vállukon:

Next

/
Oldalképek
Tartalom