Evangélikus Egyház és Iskola 1897.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, indítványok stb. - Masznyik Endre. A nőkérdés a keresztyén egyházban

a. foglalkozás nélkül való és nyomornak s erkölcsi züllésnek kitett szerencsétlen nők megélhetésének kérdését. E szerint a nőkérdés tulajdonkép kenyérkérdés volna. Hát az is. A nők társadalmi helyzete tényleg sok esetben igen szívfacsaró. Jól mondja a nőkérdés egyik leglelkesebb bajnoka és zászlótartója a franczia Legouve: „ Minden ép érzékű atya ezerszer nagyobb aggodalommal kérdheti, midőn fiú helyett leánya lett: mi lesz belőle? Az élet oly durva és bizonytalan a lányokra. Ha szegény, mennyi nyomor várakozik rá. Ha gazdag, miként kerülje ki az erkölcsi fájdalmakat? Ha munkájából kell megélni, hol talál munkát s menekül az éhhaláltól? Ha nincs hozománya, hogyan adjuk férjhez egy oly társadalomban, hol a nő férjét megvásárolni kénytelen? Ha férjhez nem megy, hogyan óvjuk meg az elbukástól a temérdek kísértés közt? S ha elbukott, hogyan emeljük fel a letépett, elbukott és megtapodt virágot ? Bizony nehéz az élet, de legnehezebb az a szegény nőre ; — nagy a nyomor, de legnagyobb a nő nyomorúsága és ínsége. Miért? Mert nia a nőt úgyszólván csakis egy czélra neveljük : a férjhez menetelre. Innét, hogy ha a lány eladóvá serdül, valósággal a vásárra kerül. S mamák s leányok mi mindent el nem követnek, mit fel nem áldoznak, csakhogy vő, illetőleg vevő legényt foghassanak. Mindegy akárki, csak vinné már ! hangzik különösen a soklányos házakban. S lia nem viszik el a lányt ? Nagyon, nagyon sötét kép ez: kinyílt virág lassú hervadása. -— csalódott és megtört szívnek búba borulása és egy reményteljes élet megsemmisítése a világ bántó szánalma avagy gúnya mellett. S még jó. ha komoly élethivatás nélkül is. — de legalább megélhet, otthon maradt leányunk. De mit szóljunk azokhoz, - kiket az irtózatos sors hajótörés után elhagyottan idegen és ismeretlen partokra vet?. Mit szóljunk azokról a védtelen és megvetett teremtésekről, kiket női proletároknak neveznek ? Csak egy példát s nem a legrosszabbat, Berlinben a mult években összeírták a pinczérnőket. 1100 pinczérnő közül 735 a legalsó néposztályból való volt, — a többi polgári, hivatalnok s más előkelő családokból, — volt köztök 1 pap, 1 gróf és 22 nemes leány is. Szó sincs róla tehát: a nőkérdés mindenesetre soeiális kérdés is, — de én azt ínég ennél is magasabb, - hogy úgy mondjam — tisztán ideális elvi szempont alá helyezem, mert szent meggyőződésem, hogy csakis a nőről való hamis közfelfogás megváltozásával változik s javul meg a nőnek helyzete társadalmunkban. A nőkérdés m. t. hölgyeim és uraim a maga tiszta mivolta és végtelen nagy jelentősége szerint elsőrendű h u m a n i s t i k u s azaz emberségi kérdés ; — magának a nőnemnek, mint az emberiség egyik — s bizony a statisztikai adatok szerint épen nagyobbik felének, létérdek s életkérdése. Köviden : a nőkérdés az ember kérdése a nőben. Mi vagyok, mennyit érek s miért élek? E kérdéseket kell, hogy a nő is feltegye magának necsak saját, hanem egész neme érdekében. Sőt kell, hogy mindazok feltegyék, kik az emberiség haladását szivükön viselik s érezik és látják, hogy a hagyományos közfelfogás s az ebből folyó alapjában téves, sőt egyenesen visszás nőnevelés mellett mennyi drága szellemi erő és kincs veszelödik el, holott egy életrevaló okos reformmal mindazt kifejteni és közjóra értékesíteni lehetne. Mi hát a nő s az ő hivatása? A nő ember e nagy lelkiismeretben kérdésére csak lelkiismeretesen lehet felelni. Épen azért én ezt a nagy kérdést — s igy kerül az a tlieologiába — megapellálom a lenmagasb forumhoz : az emberektől, a tudós physiologus és sociologus uraktól a legnagyobb Úrhoz, az Istenhez. Mert elvégre is nein azon fordul meg a dolog, hogy minek tekintik s mit tűznek ki életczélul s hivatásul a nőknek a férfiak, hanem hogy minek teremtette s mit akar a nővel maga az Isten? Bizony m. t. hölgyeim s uraim! A mi jobbára félművelt társadalmunkban valóban nem ártana néha-néha egy-egy kicsit theologizálni (inkább, mint kártyázni és politizálni 1), mert vallásos műveltség nélkül — bátran ki merem mondani még u. n. nagy tudósainkkal szemben is — bizony nincs teljes és valódi műveltség. Lám a nőkérdést is csak vallási, közelebb keresztyén álláspontról lehet helyesen felfogni és megokolni. És ez igen természetes, — hiszen — végelemzésben egész kulturánk a keresztvénségben gyökerezik, — mi, tagadják bár sokan! — minden nagy eszmét, magát a humanismust, a szabadság, egyenlőség, testvériség magasztos gondolatait is, a Jézus Krisztusnak köszönjük. Neki a nő felszabadítását és egyenjogúsítását is. Mi volt a nő Krisztus előtt? Minek ecseteljem? Pária: a férfi rabszolgája. A vad népek valóságos teherhordó állatnak használták. Vitte a fegyvert a harczos, a zsákmányt a vadász után. Az indusok se sokkal többre nézték. Ha újszülött fiuk született; azt mézzel és arannyal fogadták, a leány miatt ellenben sokszor még az anyát is kiűzték a házból. S a híres görögök? Ha fiuk született, olajfavirág koszorút akasztottak kapujuk fölé, s ha csak lányuk, gyapjúguzsalyt. A nagy rómaiak pedig az újszülött fiút karjukra emelték, ám a lánytól megvetéssel fordultak el. S ugyan e népeknél az anyák és lányok törvény szerint minden jogból ki valának zárva.