Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Gyűlések - VI. sz. kir. városi egyhm.

együtt jár az érzés, a hév lankadásával. Ez a fogyatkozása azonban nem egyéni sajátság; a kor irói csak terjengősen tudtak irni, a teljes világosság kedvéért bele merültek a hosszú körülirások, ismétlések hínárjába. Az egyetlen F a lu din ál észlelhetni e tekintetben művészi törekvést ; fegyelmezett szelleme nem engedte, hogy erre az útra tévelyedjék. Ráday azonban nem volt elég erős, hogy a kor áramlatával szembeszálljon s mintáit megtagadja. Eredetiségénél fogva sokban nemesitette az énekköltést, — de nem volt irodalmi vezéralak, hogy a hagyomány bilincseit teljesen lerázza magáról s új irányt kezdjen. (Folyt, fcöv.) BELFÖLD. Oszló esperesség, (1896. augusztus 9.) A Kassa, Lőcse, Késmárk, Eperjes, Bártfa és KisSzeben szabad királyi városokból álló ágostai hitvallású evangelikus esperesség e hónap 6-án tartotta évi rendes közgyűlését Kis-Szebenben Bánó József országgyűlési képviselő esperességi felügyelő és Linberger István késmárki lelkész, helyettes esperes társelnöklete alatt. A gyűlést megelőzőleg a helyből és a fenti városokból öszszegyűlt hívekkel a templomban ünnepi istenitisztelet volt. Az istenitisztelet végeztével ugyancsak a templomban kezdetét vette a széles körben nagy érdeklődést keltett gyűlés, melyet Bánó József, mint felügyelő, következő tartalmas beszéddel nyitott meg: „Tisztelt esperességi közgyűlés ! Egyházi szónokunk az Isten házában megemlékezett azon ezeréves ünnepségekről, melyekben oly megható kegyelettel vesz részt az egész nemzet. Legyen nekem, mint ezen egyházmegyének ez idő szerint m égvilági elnökének első szavam, midőn ezen esperességi gyűlést megnyitom — szintén ezen ünnepélynek szentelve. Leborulunk előtted mindenható isten, ki szent akaratod szerint megtartottad e maroknyi nemzetet ezen a földön. Leborulunk előttetek honalapítók, kik más világrészből, ezer viszontagság között ide vándoroltatok ós aczélkarjaitokkal a szép Magyarországot megszereztétek minekünk. Leborulunk bölcsessógtek előtt, kik ezer év előtt egy oly alkotmánynak raktátok le alapjait, mely még ma is fennáll. Leborulunk előttetek dicső hősei e hazának, kik az alkotmányos szabadságnak arany szálait kezeitekből soha el nem ejtettétek. Leborulunk előtted magyar nemzet, értve ezen elnevezés alatt e hazának minden hű fiát. Leborulunk előttetek ti névtelen hősök, kiknek százezrei óltök árán tartották rneg e szent földet. És leborulunk előttetek nagynevű eiőharczosai protestáns egyházunknak, kik vér ós halál között a vallásszabadságnak a protestáns egyház által oly szép Csarnokot emeltetek. Ezen kijelentések által ünnepelje ezen felsőmagyarországi egyházmegye az ezerév emlékünnepét. Tisztelt esperességi közgyűlés ! Igen sajátságos időket élünk. Idestova félszázad óta szolgálom egyházamat s azt hiszem, mindenki be fogja ismerni : ernyedetlenül és önzetlenül és ezen hosszú idő óta mindazokkal, kikkel érintkeztem, akár mint magánember, akár mint egyházi tisztviselő, akár magánkörben, akár a nyilvánosság terén : az egyházi téren a főbb és lényegesebb kérdésekben meg volt köztünk az egyetértés s működésünket azon boldogító tudat vezérelte és kárpótolta mindenért, hogy a magyar protestáns egyházat jol szolgáljuk s annak ügyeit — mindenki a maga tehetsége szerint és körében — előmozdítjuk. Félszázad óta tehát most van az első eset, hogy én hitsorsosaimmal, még pedig, úgy látszik, az igen nagy többséggel, határozott ellenkezésbe jövök. Bizony, tisztelt esperességi közgyűlés, még rövid idő előtt nem hittem, hogy ilyen eset is lehetséges s hogy ilyen eset még éltem alkonyán be fog következni. Ha egyéb indok nem volna, ez egymaga elég lenne, hogy azoknak barátja ne legyek, kik ezen állapotnak okozói. Név szerint meg lehetne őket nevezni és az önző indokokat is elősorolni. De ezen esperességi gyűlésen sem rekriminálni nem akarok, sem országos politikát vegyíteni nem fogok. Egyszerűen elfogadom a helyzetet, a mint ma van, de abból aztán le is vonom a szigorú, az elmaradhatatlan következményt. A mult évi esperességi gyűlésen, de mint képviselő, országgyűlési felszólalásaimban elmondtam nézetemet az úgynevezett egyházpolitikai kérdésekről. En ezen törvényeket nemcsak az országra nézve tartom vészthozóknak, de különösen protestáns egyházunkra, valóságos romlásnak. — Uraim, nagy szót mondok, de kimondom. Kétszáz év óta, sőt Pázmán ideje óta nagyobb veszély nem környezte a magyar protestáns egyházat, mint most. A T h u n-korszakot, a pátens idejét, az 1859-et sem lehet ehhez hasonlítani. Mert az önkényes és törvénytelen eljárás ellen, akkor mint egy ember támadt fel az egész magyarországi protestáns egyház ós támogatta még a katholikus egyház sympathiája is. — Ilyen körülmények között az eredmény kétséges nem lehetett s az csakhamar be is következett és a magyar protestáns egyház diadallal és megerősödve küzdötte le az ezernyolczszázötvenes és hatvanas évek nyomorúságait. Mert hiszen igaz az, a mit a haza bölcse Deák Ferencz egy beszédjében mondott, hogy : a mit a hatalom erőszakkal vesz el, azt egy jó alkalom