Evangélikus Egyház és Iskola 1896.

Tematikus tartalom - Értekezések, beszédek, kérvények stb. - Simkó Endre. Az ezredéves ünnepségek küszöbén

jük meg az első ezredév múlását, a jövő ezred beköszönését. Nem is oly rég, hazánk nevelésügyének zászlóvivői valánk. Ha jól megvizsgáljuk jelenünket, bár szellemi erőink a század kívánalmainak megfelelő szinen állanak is, — be kell látnunk, hogy lépésről-lépésre hódítják lábaink alól a tért : anyagi tehetetlenségünk miatt hanyatlunk. Államsegély nélkül középiskoláink, talán egy-kettő kivételével, képtelenek volnának magukat fenntartani. Elemi népiskoláink hova-tovább mind sűrűbben kénytelenek igénybe venni az államsegélyt. Papnevelő intézeteink, a jogakadémia és tanitóképzóink eddig még saját anyagi erőinken nyugszanak : de meg is látszik rajtuk. Egyikök sem izmos, életerős intézet ; teng-leng, nyomorog. Tanár, növendék, hallgató egyaránt érzi a nyomasztó hatást, melyet az anyagi hiányok okoznak. Lássuk csak tanítóképzésünket közelebbről. .Nem czélom tanítóképzésünk hiányait részletes aprósággal felsorolni, hiszen a kit csak egy szemernyire is érdekel ez ügy, már régen meggyőződhetett azokról. Ha nem tekintünk egyebet, csak azt a tényt, hogy öt magyarhoni képzőnk közül €sak egyetlenegy, a soproni felel meg ahogy úgy a kor kívánalmainak, ez elég arra, hogy hitfelekezetünk vezérlő férfiai e halasztást nem tűrő ügyet istápolják, a meglevő bajokat, hiányokat orvosolják. Avagy talán nincs szükségünk tanítóképzőintézetekre? meg kellene azokat szüntetni? Mert vannak ám sokan, kik röviden végeznék el e fontos ügyet, igy gondolkozván: a tanítóképzést az államra kell bízni. A ki igy gondolkozik, egyúttal hirdeti ezt is : nincs szükség az ág. hitv. ev. protestáns szellem fejlesztésére ; holott a hithűség, buzgóság stb. hiányai nagyon is feltűnő bajok. Tanítóképzőink hiányosak lévén, nem felelhetnek meg a nagy czélnak, melyet meg kellene oldaniok. Egy intézetünk van kifejlesztve, bár ott is van elég hiány, kettő pedig csonka, a gymnáziumokba ojtott tanítóképzők pedig legkevesbé felelhetnek meg a czélnak. „Az iskola az egyház veteményes kertje" halljuk lépten-nyomon emlegetni; e veteményes kert lelke a kertész, a tanitó, kit a tanítóképző nevel. Ha a kertészek nem nyerhetnek teljesen kielégítő kiképzést, hogyan ápolhassák az egyházat alkotandó veteményes kert drága növénvkéit? — Ha jók a tanitóképzők, jók a tanítók is ; csonka, kellő számú tanerőkkel el nem látott intézetek csak hiányos képzést nyújthatnak. — Ha azt akarjuk, hogy egyházi életünk fejlődjék, erősödjék, kezdjük a gyökeres javítást az alapokon, a népiskolákon és az ezeknek lelketadó tanítóképzésen. Az igazán hithű lelkes egyháztagokat a lelkész, tanitó és a hitbuzgó családanya (közvetve jó protestáns szellemű felsőbb nőnevelő intézeteink) van hivatva felnevelni. Ezeknek szakavatott, buzgó, lelkes munkássága az, mely megtermi az egyház fő-fő vagyonát a hitbuzgó, áldozni tudó egyháztagokat. Az egyházi élet fejlesztésében főtényező tehát a 1 dkész, a tanitó és a hitbuzgó családanya, eze osszhangzatos működése megteremti az erős egyházat." — Épen ezért első kötelességünk a hittani intézetekre, tanítóképzőinkre és a nőnevelésre fordítani úgy szellemi, mint anyagi erőinket. A főgymnáziumok s jogakadémia culturmissiója felette nagy, de a protestáns szellem fejlesztése czéljából kifejtett avagy kifejthető munkásságuk nagyon is háttérbe szorul a hittani intézetek, tanitóképzők és felsőbb nőnevelő intézetek mögött, épen azért ezeknek istápolása másodrendű kérdés. Első sorban hittanintézeteinket s tanítóképzőinket s nőnevelő intézeteinket emeljük a kellő színvonalra, s csak azután fordítsuk erőinket amazokra is. Szétforgácsoljuk erőinket a helyett, hogy tömörülnénk. Többet akarunk, mint a mennyire képesek vagyunk ; onnan van azután, hogy hittanintézeteink, tanítóképzőink, nőnevelő intézeteink virágzás helyett csak tengődnek napról-napra; 391,739 ev. réf., — 218,342 ág. ev. tanköteles gyermekkel szemben, az ev. ref.-nak 3, nekünk csak a Királyhágón innen 5 tanítóképzőnk van. Amazok tanítóképzői kifogástalanok, a mieinkért évről-évre pironkodunk az ország színe előtt. Tömörüljünk mi is ; egyesülésben van a hatványozott erő, mely mindig nagyobb tettekre képes, mint egyesek bár kiváló ereje. A theologiák összevonása már napirenden van, hogy mikor lesz végrehajtva, az a jövő kérdése. Vonjuk össze tanítóképzőinket is. Ha az 5 tanítóképző alapitványait összevonjuk két, a kor színvonalán álló tanitőképző intézetet állithatunk fel, az egyiket magyar-tót, a másikat magyar-német vidéken. Tegyük tehát félre a kicsinyes egyéni, egyházi, kerületi érdekeket, tekintsük az összes javát, állítsunk fel két egyetemes jel-