Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Czikkek - Nyílt kérdés leplezett szándéka (Jausz Vilmos)

férfi-képzők mellett, egy-két noi tanerő, tanterem s külön internátussal, igen könnyen lehetne a nőtanitók képzését is keresztül vinni. Utóbbi időben évről-évre mind sűrűbben kisért a népoktatási intézetek, főleg pedig a tanítóképzés államosításának eszméje. Persze, ez volna a legkényelmesebb mód, javítani a helyzeten : átadni az államnak az egész népoktatást. De gondoljak meg, hogy az egyház érdeke és a népoktatás teljes államosításának eszméje homlokegyenest ellenkezik! Népoktatási intézeteinket kiadni kezünkből, vagyis teljesen államivá tenni, annyi volna, mint elvágni a törzstől az éltetadó hajszálgyökereket. Különben a népoktatás államosításának eszméje csak kisért; de nem következik be egyhamar, mert az állam anyagi okok miatt sem hajtja végre e műveletet. Másrészt pedig tudja azt, hogy az eszme még nem érett; erőszakos megvalósítása üdvös hatások helyett sok igen-igen keserű útóízt hozna magával. A tanügyi kormány maga találta el a leghelyesebb utat azzal, hogy a felekezeti népiskolák állami segélyezését törvénynyé emelte. A jó népoktatásnak legfőbb tényezői a jól kiképzett tanítók; mint látjuk, az állam e tekintetben a felekezetekkel nincs megelégedve. A hiba, a hiány nem a mi jóakaratunkon, de anyagi tehetetlenségünkön múlik. A népnevelés épp3n olyan fontos kamatozó tőkéje az államnak, mint bármely más jövedelmező források ; hiszen egy ország legfőbb kincsét a művelt nép, a gondolkozni tudó polgári elem képezi. A népet a népoktatási intézetek nevelik. A népiskolák lelkei a tanitók, kiket állam s felekezet egyaránt nevel; a felekezeti tanítóképzők tehát a haza javáért küzdenek. A középiskolák kulturmissiója nagy és fontos; de a tanítóképzőké egy cseppel sem kisebb ám! míg a felekezeti középiskolák 100,000-ekre menő állami segélyben részesülnek, addig a tanítóképzők egy fillérnyi támogatásra sem számithatnak. Miért? Lehet-e ezen visszás állapotot csak egy hajszálnyira is indokolni ? Egyenlő munkát végzünk mindannyian, ezt maga az állam fényesen bizonyítja a népoktatás összes tényezőire egyenlő jogokkal s kötelességekkel kiterjedő nyugdíjintézetével ; miért nem ad hát segélyt a felekezeti képzőknek is? Adja meg az állam a segélyt, egyúttal egységessé is teheti a tanítóképzést. E mód a középiskoláknál jónak bizonyult; biztosra vehető a siker a tanítóképzőknél is. így a felekezetek jogos érzékenysége sem szenved csorbát, a felette fontos ügy is kielégitő megoldást nyer. Mi pedig, ha kicsinyes helyi érdekek miatt saját erőinket nem tudjuk Összletezni, két intézetté tömörülni, vezérlő férfiaink, országgyűlési képviselőink útján hassunk oda, hogy tanítóképzőink állami segélyezése törvényileg kimondass ék. Hiszen számalapokon nyugvó tényekkel igazolhatjuk, hogy sem a múltban, sem a jelenben aránylag egyetlen felekezet sem fordított s fordít annyit nevelésre, tehát az állam polgárai értelmi aio színvonalának emelésére, mint éppen mi, ág. hitv. evangélikusok. * Tanítóképzésünk most is ott áll, a hol évtizedek előtt: azt tudjuk, hogy egyház pap és tanitó nélkül nem fejlődhetik, hogy képzőink hiányosak, tanítóink száma évről-évre apad. Tenni kell valamit, így nem maradhatunk. Vegyék kezükbe hitfelekezetünk vezérlő férfiai e felette fontos ügyet, munkájuk áldásos eredménye nem fog elmaradni. Emeljék tanítóképzésünket oly színvonalra, minőt a hala ló kor jogosan megkíván. Isten áldása kisérje munkájukat ! EP

e

rJ

ese

n Simkó Endre, ker. coll. tanítóképző tanár. Ijiit kérdés, leplezett szándéka. Tiszt. Solcz Ödön ágfalvi ev. lelkész úr e lap 37. számában azt a kérdést veti fel . „megengedhető-e, hogy theol. hallgató nevelősködés kedvéért magántanuló lehessen?" A lelkész úr az ilyen „elvi kérdéseket" mindig speciális esettel kapcsolatban szokta megvitatni. Még júniusban azt, a kérdést intézte az egyházhoz — s most e lap 38. számában ismételte — nem volna-e jó, ha az evang. egyház eperjesi jogakadémiáját beszüntetné? s hozzá teszi, hogy annak tanárai között van pápista, zsidó, kalvinista; hallgatói is nagyobb részt pápisták, zsidók, kálvinisták. A kérdés mindenesetre megfontolandó, talán mások is megbeszélik, de reménylem, nem ily „néppárti" hangon. A nyáron olvastunk az „Egyházi Szemlé"-ben egy rövid tudósítást, mely alighanem szintén tiszt. Solcz úr tollából eredt, legalább őreá vall. E tudósításban „hazai theologiáink határozatlan irányáról" van szó, mely miatt az egyes hallgatók theologiai irányát sem lehet megitélni. Ezt a megjegyzést azonban ismét egy speciális esethez fűzi : Sopronban 4-dik tanárt választottak, akit a tisztelendő úr még mint theologust határozott positiv irányúnak tudott. Milyen szép is az, mikor valaki 20 — 22 éves korában teljes rendbe hozta egész theologiáját. Az a 4-ik tanár ez elismerést bizonyára nem köszöni meg. S minő vétket követnek el theologiáink, ha a leendő lelkészeket csak a Megváltó Űr Krisztus szeretetére tanítják és az evangéliumhoz közvetlenül vezetik, a külföldi egyház és theologia jelszavait vagy figyelmen kivul hagyva, vagy csak megemlítve. Ha pedig a határozatlanságot úgy magyarázza, hogy a symbolikus könyveinkre nézve nem foglalnak állást, méltatlanul vádolja legalább a soproni s bizony nyal a testvérintézeteket is ; itt az Augustanát s az Apologiát felváltva olvastuk s lia a tisztelendő úr ezelőtt öt vagy hatodfél esztendővel, amikor még itt Sopronban, nem külföldön volt, jobban figyelt volna, meg is tudná mondani, hogy specialiter az alúlirott minő állást foglalt s foglalhatott akkor két legfontosabb symbolumunkhoz.