Evangélikus Egyház és Iskola 1895.

Tematikus tartalom - Irodalom - Felhívás (Karsa Sándor püspök)

87 mely tulajdonai egyúttal a beszédek helyes megválasztásának is biztosítékai, hanem tárgyának alapos ismerete s szeretete a szónok iránt. Az istentiszteleti igehirdetés történelmének beható tanulmányozása, ha valakinek, úgy az evangyéliomi egyház lelkészének eminens kötelessége s abban teljes igaza van a fordítónak, hogy a nagy példányokon sokkal eredményesebben képezheti magát a szónok, mint a szabályok betanulásával. Hogy az evangyéliomi egyház igehirdetőjének sokkal közvetlenebb példányképei vannak a protestáns egyházi irodalomban és hála Istennek egyházi szónokaink köznézen forgó művei oly számmal vaunak, hogy idegen egyház szónokaihoz nem szükség folyamodnunk, az igaz. Mindazonáltal a nagy római kath. egyház remek szónokainak művei nemcsak megérdemlik a tanulmányozást, de ha más czélból nem, már apologetikus inditó okból kívánatos is azoknak ismerete. Bossuet a szó legszorosabb értelmében római kath. egyházi szónok. Minden beszédében a szt. Írásnak római kath. modorú felhasználási mellett a traditio szabja meg neki a beszéd irányát és tartalmi körét s ép ez a síjátsága teszi őt a protestáns egyházi szónokra nézve érdekessé és hasznossá. Az evangyéliomi lelkész nagyon jól fogja tudni a római katholiczismusból folyó gondolatait a Keresztyén alapigazságoktól megkülönböztetni, mely-khez Bus uet felemelkedik. Nagy haszonnal fogja gazdagíthatni a na^y szónok bő élettapasztalatain saját élettHpas/.talatait, tisztázni finom lélektani észrevéte ein saját lélektani felfogását. A beszédeknek szerkezete szinten sok megfigyelésre nyújt alkalmat. Az eredetinek a nyelvezetéről a fordításnál bajos szólanunk, annyi azonban tény, hogy a fordításban is hiven van adva az eredetinek értelme és a szónoki erő sejthető a magyar szabatos és gördülékeny nyelvezetből. Acsay Ferencz Bossuet beszédeinek közlésével nemcsak saját egyházi lelkészeinek tett jó szolgálatot, hanem a két protestáns egyház lelkészeinek kezébe is oly művet adott, melynek beható tanulmányozása hasznára lehet az evang. egyházi szónoklatnak is. Őszintén kívánjuk, hogy a szorgalom, ügyszeretet s a tárgyért való lelkesülés nyerje meg az általános pártfogásban méltó jutalmát. —SXJfO*»íiiirÉii.. Felhívás a soproni ág. hitv. ev. tanítóképző-intézet javára szánt „Milleniumi alap" létesítése tárgyában. Tisztelt Kartársak ! Mint a soproni evang. tanítóképző-intézet egykori növendékei, Hozzátok intézzük felhívó szózatunkat, — Hozzátok, kik szintén ezen intézet ápoló karjai közt nevelkedtetek, — Hozzátok a kiket ugyanaz az „Alma mater" bocsátott ki vcdő szárnyai alól a legnagyobb mesternek amsz intésével : „Menjetek el és tanítsátok a népeket!" A legnemesebb érzelem, a hála érzete adja nyelvünkre a szót, s abban a biztos reményben ragadunk tollat, hogy felhívásunk a Ti szivetekben is visszhangra talál. Tisztelt Kartársak ! A magyar nemzet, melynek mi a közművelődés terén szerény munkásai vagyunk, a jövő évben üli meg hazánk ezredéves fennállásának emlékünnepét. A honfivértől és könnyektől áztatott magyar föld templommá alakúi. Épül már az oltár, hogy kigyúljon rajta az áldozat fennenlobogó tüze. A harangok zugó szózatára egybesereglik majd a nemzet apraja-nagyja, s milliók ajakán fog zengeni a hálaének a magyarok istenéhez, ki e nemzetnek hazát adott s azt egy évezred viharai közt számunkra is megtartotta. Tisztelt kartársak ! Forró vágy dobogtatja mindnyájunk szivét, hogy e magasztos ünnepet megérve, abban mi is részt vehessünk. Oh de méltatlanok volnánk e kegyelemre, ha megfeledkeznénk az Úrnak amaz intő szaváról: „Ne jöjj ide közel, .— oldd le a te sarudat lábaidról, mert a föld, melyen állsz, szent föld!" Vetkőzzük le tehát a személyes hiúság foszlányait. Oltsün magunkra az önzetlen hazafiúi érzület s igaz szeretet tiszta, bár szerény köntösét s úgy jelenjünk meg ama nagy ünnepen, a melyet — Simeonként — oly sokan vágytak meglátni s melyért — hogy mi megérhessük — annyian ontották véröket s áldozták éltüket. Ne álljunk a haza oltárához úgy, mint amaz önhitt farizeus, a ki „megadá dézmáját minden ő marhájának". Ne kérkedjünk gyarló érdemeinkkel. Mik azok egy egész nemzet évezredes munkásságának gyümölcséhez képest! Kövessük inkább nagy mestetünket, a ki igy szól : „Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedenditek is, a melyek nékte« parancsoltattak, azt mondjátok : Haszontalan szolgák vagyunk, mert a mit kellett cselekednünk, azt cselekedtük!" Ámde csekélységünk érzetét ürügyül használni fel a semmitevésre akkor, midőn e nem/.et minden egyes tagja megmozdul, hogy jel^-t adja, miként nem csak a multat tudja megbecsülni, hanem a jövőért is áldozni kész: valóban bűn volna ! Nem, — mi üres kézzel nem állhatunk az ünneplők sorába ! Amaz oltár talapzatáról, melyen egy nemzet hálaáldozatának tüze fog lobogni, a mi adományunk sem hiányozhatik. Igen, — áldozzunk mi is! Állítsunk emléket hazánk ezeréves fennállásának magasztos ünnepén, — oly emléket mely bizonyságot tegyen hazafiságunkról s egyházunk iránt való ragaszkodásunkról egyaránt s mely azt hirdesse, hogy mi nemzeti fenállásunk legbiztosabb alapját a hazafias irányú valláserkölcsi érzülettől áthatott közműveltségben, a népnevelés ügyének az eddiginél melegebb felkarolásában keressük ! S mi legyen a méltó áldozat, melyet azzal a tudattal vihetünk az oltárhoz, hogy vele az Úrnak is tetsző dolgot cselekszünk? Milyen «lakot öltsön az emlék, mely ércznél maradandóbban hirdetheti a soproni anyaintézetből kikerült magyar tanítónak hazája és egyháza iránt érzett őszinte szeretetét s benső ragaszkodását? Tisztelt Kartársak! — Kérdezze meg kiki a maga szivét, s bizonyára meg fogja találni rá a helyes feleletet. De legyen szabad nekünk is elmondanunk, a mit szivünk e nagy ünnep közeledtével sugall. A szerető édes anya, ki bennünket táplált, bölcsőnk felett virrasztott s jövendő boldogulásunk ösvényét k,ondos kezekkel egyengeté: nemde nem méltó-e rá, hogy szikünk legforróbb érzelmeivel ragaszkodjunk hozzá s — ha csak részben is — meghálálni igyekezünk vele szemben mind ama jókat, a melyekben egykor részeltetett? —